Találkozni a szív és a lélek mélyén

Arra a kérdésre, hogy milyennek szeretnéd látni életedet, környezetedet és a világot, vagyis hogyan kellene élnünk, hogy életünk szép és jó legyen – szerintem mindenki tudna válaszolni, kezdve a kisgyermektől az idősekig. A válaszok bizonyára különfélék és mégis egyetemesek lennének az egyén, a család és a társadalom életére nézve. Úgy hiszem, hogy ennek az egyetemességnek az alapja a szív, mert ilyenkor mindenki a szívéből beszél. Isten viszont azt mondaná erre, a szádból ítéllek meg, mert nem az eszedre, hanem a szívedre bíztam, s a szívedbe írtam akaratomat és mindazt, amit meg kell tenned vagy amit ne tegyél, hogy az üdvösség útján járj.

2019. június 24-én egy édesapa és nyakába kapaszkodó kislánya holttestét találták meg a Rio Grande folyó partján, Mexikó és az Egyesült Államok határán. Úgy találtak rájuk arccal lefelé fordulva, ahogy az édesapa, Óscar Martínez pólójában fogta a kétéves Valériát, s a kislány jobb karjával édesapja nyakát karolta. Az ikonikus fotó, amely az erőszak és nyomor elől Észak-Amerika felé menekülő közép-amerikai migránsok szenvedéséről árulkodik, bejárta az egész világot. (A kép itt látható: Az erőszak és nyomor elől Észak-Amerika felé - Requiem)
A vatikáni sajtó szerint „a Szentatya mély szomorúsággal látta annak az apukának és kislányának a fényképét. A pápát mély fájdalommal tölti el a haláluk, imádkozik értük és minden migránsért, akik életüket veszítették, miközben a háború és a nyomor elől menekültek.” Az igazi szeretet nem ismer különbségtételt akkor, amikor bajbajutott emberekről van szó, hanem segít, amint tud. A szentatya ismeri a nyomorban élő emberek életét. Ezért mélyen együttérez a háború és nyomor elől menekülőkkel, és szeretettel pártfogolja. Ő nem az ideológiai hódítók, az Európát elfoglalni akaró migránsokért száll síkra, hanem a szegény nyomorgókért. Ahogy a vetések közt akad konkoly, úgy a menekülők közt is akadnak ideológiai hódítók, de emiatt a háború és nyomor elől menekülőket nem lehet kirekeszteni. A migránsok elbírálása és befogadása az érintett országok feladata. A világ ma egy nagycsalád, és szeretetben kell élnünk, ezt Isten a szívünkbe írta és az ajkunkra adta. A szívünk iránytűje a Szentlélek, aki a világban is működik, életre kelti a sokféle társadalmi szeretetet, az emberi szolidaritást. Így nemcsak békében tudunk élni, hanem Istennek is öröme telik bennünk.

Mózes utolsó beszédében Isten parancsainak megtartására buzdítja népét. Rámutat, hogy

1. A törvényt Isten a szívünkbe írta. (MTörv 30,10-14) „Az Úrnak öröme telik benned, a te javadra, ... ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened szavának, és megtartod a parancsokat és törvényeket, ha szíved, lelked mélyéből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. ... Ezek a törvények, amelyeket ma szabok neked, nem túlságosan nehezek és nem elérhetetlenek számodra.... Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet.” Sőt, Krisztusban az Isten igéje közel jött hozzánk. Ha szánkkal megvalljuk és szívünkkel hisszük, hogy Isten Jézust feltámasztotta a halálból, akkor megmenekülünk – tanítja Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében.

A szív általában a szentírásban nem az érzelmek központját, hanem az értelmes emberségünk legmélyét jelenti, az elmét, a mély meglátások és megsejtések forrását. (Barsi Balázs)  Az elmélyülés és az elmélkedés is abba a mélységbe való leszállást jelenti, ahol Istennel kapcsolatba tudunk lépni. A ráció, az ész inkább elsiklik az emberi mélységek felett. Arra való, hogy eligazodjunk vele az élet felszínén, segítségével helyesen rendezzük el mindennapi teendőinket. Olyan, mint a labirintus felett szárnyaló madár.

Fotó: Veres Stelian

2. Aki bajunkban segít rajtunk, az a felebarátunk. Az evangélium legismertebb jézusi példabeszéde az irgalmas szamaritánus története (Lk 10, 25-37). Különös a racionális indítása és csodálatos az a rövid történet, amelyen keresztül Jézus a szív világába vezette el a kérdezőt és környezetét. Egy törvénytudó kísértő szándékkal kérdezte meg Jézust: „Mester, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Jézus visszakérdez: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Az így válaszolt: "Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat." Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz" - válaszolta neki.” A törvénytudónak, aki csak egyetemes szabályokat és különféle paragrafusokat lát, kicsúszik az élet a keze közül, „ezért megkérdezte Jézustól: "Kit tekintsek felebarátomnak?” Jézus éppen ezért példabeszéde által arra ösztönöz, hogy erről a felületes, racionális szintről leszálljunk szívünk mélyére, és belássuk, hogy abban a kiszolgáltatott, halálközeli helyzetben, amikor összeverve, félholtan, elhagyatva halódunk az út szélén, teljesen mindegy volna, hogy az aki segítségünkre siet hová tartozik, papi város polgára-e vagy szamaritánus? Egy lenézett népcsoport tagja-e? – mert ez esetben ő, és csak ő lenne az én igazi felebarátom. De vajon meglátjuk-e a szenvedőt? Feladatunk, hogy az utunkba kerülő szerencsétleneknek ne a törvény paragrafusát idézzük, mint a törvénybíró, hanem segítségükre sietve igazi felebarátjukká legyünk. A szép szavakból szőtt szeretet, sosem szeretet! A szamaritánus megérintette az örök élet titkát egyszerű cselekedetével és két dénárjával. Jézus ennél többet tesz, egészen értünk szenteli önmagát a kereszten, hogy újjászülethessünk. 

Jézus az örök életet adja, ezért kell leszállni a szív mélyére, ahol bízni tudunk és szeretetre vágyunk, ahol az eszünk mellett az örökkévaló Istenbe tudjunk kapaszkodni.

3. Az Isten és felebaráti szeretet egysége Jézus Krisztus. Krisztusnak a mindenséghez való viszonyát Szent Pál az elsőszülöttség fogalmával jól leírta. Hiszen elsőbbsége, hatalma van a mindenség felett és létében megelőzi azt. Az elsőszülött bizonyos mértékig az apa folytatása, helyettese a családban és neki engedelmeskednek. Krisztusnak a titokzatos szellemi hatalmak is alá vannak vetve, hiszen azok is általa teremtettek. A teremtett világ birtokosa tehát Krisztus, nemcsak a teremtés címén, hanem a megváltás révén is. Ő a világmindenség értelme, célja, alapja. A bűn és pusztulás mélységébe zuhant mindenséget – így természetes –, általa menti meg az Atyaisten. Az Egyháznak a fejévé tette. A az egyházat, melyet kovászként a világba helyezett, általa fokozatosan végbeviszi a megváltás nagy művét. Kiengesztelődött az Atya a világgal és benne a teljességet ajándékozta a világnak. Mindent Krisztusban kaptunk meg. Ezt hirdeti Szent Pál: „Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön… Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.” (Kol 1,15-20) 

Korunk nyelvén mindezt így mondta el Alekszander Szolzsenyicin, a Nobel-díjas orosz író: „Ha meg kellene határoznom, és röviden össze kellene foglalnom a XX. század fő irányát, nem tudnék pontosabbat és találóbbat mondani, minthogy megismételném: az ember megfeledkezett Istenről. Az isteni távlattól megfosztott emberi tudat gyengeségei századunk minden nagy bűnének döntő tényezői. Az utóbbi két évszázad félresikeredett reményei helyett, amelyek a jelentéktelenségig legyengítették, csak egyet tehetünk: határozottan meg kell ragadnunk Isten kereső kezét, amelyet olyan meggondolatlanul és öntelten dobtunk el magunktól. Ha megragadjuk, szemünk felnyílhat ennek a szerencsétlen XX. századnak a tévedéseire és vezethetné kezünket, hogy sok mindent rendbe hozhassunk. Ebben a földcsuszamlásban semmi másba nem kapaszkodhatunk.”

Július 12-én emlékeztünk Gualbert Szent Jánosra (995-1073), a természetvédők, erdőőrök, vadőrök védőszentjére. (Életét itt olvashatod: Természetvédők szentje) A "szürke barátok" alapítója lett a harcos katona. Társaival különös felelősséget éreztek a szegények és betegek iránt. Velük az utolsó falatjukat is megosztották. Számukra menedékházakat csatoltak minden vallombrosai kolostorhoz. Ez az irgalmas szeretet mérsékelte, sőt átformálta János régi harcias természetét, kemény elszántsággá alakítva, hogy szeretetben, szegénységben, a környezetet kímélve és egyszerűen élve a megfeszített Krisztus irányítása alatt éljen. Krisztus intéseit igyekezett ellesni, indításait befogadni, ahogy azt mindennapi imájában kérte:

«Légy velem, seregek Ura, mikor reggel felébredek. Figyelj reám és irányítsd tetteimet, szavaimat, gondolataimat. 

Vigyázz a lábamra, hogy ne kószáljon henyén, hanem állapodjon meg az imádságban. 

A kezemre, hogy tisztán és bűntelenül emeljem feléd harag és viszálykodás szennye nélkül. 

A számra, hogy világias hívságot ne szóljon más becsületét ne kisebbítse, hogy ne vezessen senkit hívságos beszédre. S hogy mindig kész legyen a dicsérésre, lassú a megszólásra. 

Őrizd fülemet, hogy ne hallgasson becsület­sértő, hazug és haszontalan szót, de legyen mindig nyitva az Isten szavának meghallására. 

Őrizd szememet, hogy ne időzzön hiúságon. Add belém, Uram, a te félelmedet, adj szívbéli alázatosságot, tiszta lelkiismeretet. Add, hogy az eget nézzem, a földet megvessem, a bűnt gyűlöljem, az igazságot szeressem mindörökké. Ámen.»    

Halálos ágyán a testvérek oktatást kértek tőle. Ő a szeretetről beszélt. Ez a beszéde fennmaradt. 1073. július 12-én halt meg. Megtérése az ellenség szeretettel kezdődött, szeretetet hirdetett és élete a testvéri szeretettel végződött. Szép és értékes élet. A te életed is lehet ilyen, mert a törvény "a szádban van és a szívedben" - így hozzá szabhatod tetteidet. Ámen.