Rilke soha nem adott neki egy fillért sem.
Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy
pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt:
- Te miért nem adsz soha semmit ennek a
szegénynek?
- Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem
a kezének, hanem a szívének szánunk - válaszolta a költő.
Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen
a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni.
Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét,
ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfi kezét és
megcsókolta. Majd, a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott.
Egy héten át nem látta. A másik héten ismét
ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint
korábban.
- Miből élhetett egész héten át, mikor
semmit se kapott? - kérdezte a francia barátnő.
- A rózsából - válaszolta a költő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése