2020. 06. 30.

Személyi változások főegyházmegyénkben

A papot Isten népe szolgálatára szentelik. Ezért ő a részegyház életéről is gondoskodik, ami elsősorban a szeretet tetteiben nyilvánul meg. A pap a közösségért imádkozik, tanul, dolgozik és áldozza fel magát. „Állandó missziós állapotra törekszik”, azaz engedelmeskedik annak az indíttatásnak, hogy kilép saját kényelméből, megvan benne az a bátorság, hogy elmenjen az összes perifériára Krisztus evangéliumát hirdetni (EG 20, 25). Minden papnak alá kell rendelnie személyes érdekeit és terveit a nép lelkipásztori szükségleteinek és az Egyház küldetésének.

A papok helyezésénél figyelembe kell venni a hívek jogait és a pap személyiségét, képesítését, párosítva tehetségét egy adott helyzet valódi szükségleteivel.
A jövőben érvényesíteni szeretnénk Zsinati Könyvünk azon rendelkezéseit, amely szerint minden pap legalább öt évet szórványhelyen is működik. A nem szórvány plébániák esetében 15 évi szolgálat után a plébános nyilvánítsa ki szándékát a főpásztornak, hogy más egyházközség vezetését is vállalná. (Zs. K. 118, 119.).
Bár főegyházmegyénkben is egyre inkább érezhető a paphiány, mégis betartandó a jelenleg érvényes nyugdíjkorhatár, ezért, ha a plébános betöltötte 75. életévét, szíveskedjék hivataláról való lemondását benyújtani a megyéspüspöknek, aki dönt annak elfogadásáról vagy elhalasztásáról (538. k., 3. §.).
Folyó év augusztus 1-jével az alábbi személyi változásokra  kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében:
A. Újmisések

2020. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén pappá szenteltem a gyulafehérvári székesegyházban három diakónusunkat. A szentelést követően megkapták a szolgálati helyeikre szóló kinevezést.
  1. Kalányos Ottó újmisést csíkszentkirályi segédlelkésznek neveztem ki és megbíztam az alcsíki főesperesi kerület cigánypasztorációjával.
  2. Kelemen Zoltán-Arnold újmisést Nagyszeben - belvárosi segédlelkésznek neveztem ki.
  3. Pál Áron újmisést csíkszentgyörgyi segédlelkésznek neveztem ki.
B. Segédlelkészek
  1. Popesc Mihăiţă-Cristian nagyszebeni segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a kolozsvári Szent Mihály plébániára segédlelkésznek;
  2. Kovács István csíkszentgyörgyi segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a gyergyóremetei plébániára segédlelkésznek;
  3. Lőrincz Barnabás gyergyóremetei segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a szovátai plébániára segédlelkészek;
  4. Both László szovátai segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a csíkszeredai Szent Ágoston plébániára segédlelkésznek;
  5. Bíró Károly ditrói segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a zetelaki plébániára segédlelkésznek;
  6. Jánossi Imre zetelaki segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a kolozsvári Szent Mihály plébániára segédlelkésznek;
  7. Antal Zoltán-László gyergyószentmiklósi segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a ditrói plébániára segédlelkésznek;
  8. Simon Imre segesvári segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a gyimesbükki plébániára segédlelkésznek;
  9. Hanuleac Tamás gyimesbükki segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a gyergyóalfalvi plébániára segédlelkésznek;
  10. Ilyés Lehel gyergyóalfalvi segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a Szélyudvarhely I. plébániára segédlelkésznek és a Tamási Áron Gimnázium iskolalelkészének;

C. Plébánosok, lelkészek
  1. Gál Hunor gyergyószentmiklósi örmény plébánost, eddigi megbízatásait megtartva, kisegítő lelkésznek neveztem ki a gyergyószentmiklósi Szent István plébániára;
  2. László István ifj. kolozsvári Szent Mihály plébániai segédlelkészt felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem székelyszenttamási plébánosnak;
  3. Kémenes Lóránt Zoltánt, a kolozsvári Szent Mihály plébánia plébánosát és a Kolozs-Dobokai kerület főesperesét felmentettem eddigi beosztásából és kineveztem nagyernyei plébánosnak;
  4. László Szabolcs nagyernyei plébánost felmentettem eddigi beosztásából és kineveztem gyulafehérvári plébánosnak;
  5. Dr. Horváth István gyulafehérvári plébánost felmentettem plébánosi beosztásából, más megbízatásait megtartva borbándi plébánosnak neveztem ki;
  6. Dr. Ferenczi Sándor borbándi plébánost felmentettem plébánosi beosztása alól, megtartva tanári megbízatását a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának Pasztorálteológiai Intézetében;
  7. László Attila Székelyudvarhely III. plébánosát felmentettem eddigi beosztásából és a kolozsvári Szent Mihály plébánia plébánosává és a Kolozs-Dobokai kerület főesperesévé neveztem ki;
  8. Ambrus István kapnikbányai plébánost felmentettem eddigi beosztásából és a Székelyudvarhely III. plébánia plébánosává neveztem ki;
  9. Vornicu Cristinel vajdahunyadi segédlelkészt felmentettem eddigi beosztásából és Kapnikbánya plébániai kormányzójává neveztem ki;
  10. Bálint István csíkszeredai Szent Ágoston plébániai segédlelkészt felmentettem eddigi beosztásából és kineveztem székelykeresztúri plébánosnak;
  11. Kovács Péter székelykeresztúri plébánost felmentettem eddigi beosztásából és a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia plébánosává neveztem ki;
  12. Hölgyes Pál-Zsolt zágoni plébánost felmentettem eddigi beosztásából és kineveztem lemhényi és almási plébánosnak;
  13. Bakó Ferenc nyugállományban levő plébánost kineveztem zágoni plébánosnak;
  14. Csató Béla nyugállományban levő plébánost kineveztem lengyelfalvi plébánosnak;
  15. Szász János id. petrozsényi plébánost felmentettem eddigi beosztásából és kineveztem nagyenyedi plébánosnak;
  16. Şcheianu Ciprian-Iosif gödemesterházi lelkészt felmentettem eddigi beosztásából és Petrozsény plébániai kormányzójává neveztem ki;
  17. Voiculescu Cristian vulkáni plébánost, eddigi megbízatásait megtartva, Aninósza plébánosává is kineveztem;
  18. Ruşti Alexandru-Ioan petrozsényi segédlelkészt felmentettem eddigi beosztásából és kineveztem lupényi plébánosnak;
  19. Dávid Zoltán petrillai plébánost felmentettem eddigi beosztásából és kineveztem gödemesterházi plébánosnak;
  20. Bajkó Norbert Székelyudvarhely I. plébániai segédlelkészt felmentettem eddigi beosztásából és kineveztem petrillai plébánosnak;
  21. Dr. Ágoston Ferenc krasznabélteki plébánost Segesvárra neveztem ki plébánosnak;
  22. Páll Antal ifj. segesvári plébánost felmentettem eddigi beosztásából és a Gyergyószentmiklós I. plébánia kisegítő lelkészévé neveztem ki;
  23. Obermájer Ervin-Istvánt, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet prefektusát felmentettem eddigi megbízatásából és a csíkszeredai Szent Ágoston plébánia kisegítő lelkészének kinevezve, Maczalik Győző és vértanútársai szentté avatási eljárásának Posztulátora és Márton Áron püspök szentté avatási ügyének Viceposztulátora;
  24. Dr. András Istvánt, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetben rektori és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának Pasztorálteológiai Intézetében tanári megbízatását megtartva, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet prefektusává neveztem ki;
  25. Mihai Zoltán-Lajost, a gyergyószentmiklósi Árpádházi Szent Erzsébet Öregotthon lelkivezetőjét felmentettem eddigi beosztásából és a Csíkszereda I. plébánia kisegítő lelkészévé neveztem ki;
  26. Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas-szervezet lelki igazgatója saját kérésére átteszi székhelyét a gyergyószentmiklósi Árpádházi Szent Erzsébet Öregotthonba;
  27. Kopácsi Ferenc lemhényi plébánost felmentettem eddigi beosztásából és sabbatikus évre engedtem el;
  28. Szabó Dénes nagyenyedi plébánost, hűséges szolgálatát megköszönve, felmentettem eddigi beosztásából. Áldott, hosszú nyugdíjas éveket kívánok.
  29. Marthy Attila lupényi plébánost, megköszönve hűséges szolgálatát, felmentettem eddigi beosztásából. Áldott, hosszú nyugdíjas éveket kívánok.

D. Főegyházmegyei Érseki Hivatal
  1. Veres Stelian kolozsvári Szent Mihály plébániai plébános-helyettest felmentettem eddigi beosztása alól és kineveztem a Gyulafehérvári Főegyházmegye vagyonkezelőjének;
  2. Kovács Szabolcs római tanulmányairól hazatért és érseki titkárnak neveztem ki.
            E. Ferences szerzetes papok áthelyezése      
            Fr. Urbán Erik OFM tartományfőnök, érseki helynök felterjesztése alapján elfogadtam az alábbi kinevezéseket:
            - Fr. Guia Hugó OFM Kolozsvárról Csíksomlyóra kerül és templomigazgatóként fog szolgálni.
            - Fr. Marek Bernardin OFM Kaplonyból (Szatmári Egyházmegye) a székelyudvarhelyi ferences templomba kerül lelkésznek.
            - Fr. Nagy Károly OFM felmentve eddigi megbízatásai alól Kolozsvárra kapott templomigazgatói kinevezést.
            - Fr. Puvak Marián OFM Csíksomlyóról Kaplonyba (Szatmári Egyházmegye) kapott lelkészi kinevezést.

„Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott,
legyetek egymásnak szolgálatára,
hogy Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.
Aki beszél, Isten szavait közvetítse.
Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad neki,
hogy így minden Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által,
akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.”  (1Pét 4,10-11)

2020.06.30 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése