A mai liturgiát
ünnepélyes és örvendező hangnem jellemzi: Krisztus első templomi bevonulását
ünnepeljük. Az örvendetes rózsafüzér negyedik titkáról van szó: Akit te szent
Szűz a templomban bemutattál.
A Szentcsalád teljesíti
a mózesi törvény előírását: „minden
elsőszülött fiút az Úrnak kell szentelni”. t Jézust szülei felajánlották
Istennek ezért, és bemutatták égőáldozatul a pár gerlét vagy két galambfiókát. Ekkor
odajött a templom előterébe egy öreg ember, aki többet látot, mint a többiek.
Karjaiba vette a kis Jézust és feltárta az emberi szem számára láthatatlan
misztériumot. Hasonlóan abban az órában odajött Anna prófétanő is, áldotta
Istent és beszélt róla mindenkinek, aki várta a megváltást. A szentmisében mi találkozunk Jézus Krisztussal, kérjük hogy életünket alakítsa, öleljen magához minket a szentáldozással és vezessen el a mennyországba. Bánjuk meg bűneinket.
Testvéreim! Ünnepünk kezdő
hangját Malakiás próféta jövendölése adja meg, aki az istentisztelet és a
papság megújulását sürgette. Prófétai viziójának lényege:
1. „Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után
vágyakoztok. Lám már jön is!” (Mal 3,1-4) Könnyű ezt a szöveget a mai ünnep
gondolatával összekapcsolni, amikor negyven nappal születése után Krisztus
megérkezik a templomba, Szűz Mária és Szent József bemutatják az Úrnak, a
mózesi törvény előírása szerint: az újszülöttet elkellett vinni az Úr
szentélyébe.
Az anya hét napon
át tisztátalannak számított, kizárt volt az istentiszteletből is. Ez abban a
korban a szülőanya védelmét szolgálta. Az elsőszülött fiúgyermeknek a nyolcadik
napon nevet adtak, és a körülmetéléssel felvették a mózesi szövetségbe. Az
édesanyának még 33 napot otthon kellett maradnia, hogy megtisztuljon. Ez idő
alatt teljesen felépült és át tudta élni anyaságát.
Székelyföldön is
hagyomány volt, hogy negyven napig nem járt ki az édesanya, csak miután
megkeresztelték a gyermeket és beavatták az édesanyát. Az volt az un. „kiszabadulás”.
A mózesi törvény
szerint az elsőszülött megváltásának
egyik indítéka, hogy minden elsőszülött Isten tulajdona. (vö. Kiv 13,1-2)
Ezért Isten szolgálatára kellett szentelni, hogy papként az oltárnál
szolgáljon. Isten pedig Lévi fiait, a levitákat választotta ki a templomi
szolgálatra. Ezért a nem Lévi törzséhez tartozó elsőszülött gyermekért pénzben
kellett váltságdíjat fizetni, és ebből fedezték a leviták életszükségleteit, az
elsőszülött gyermek pedig mentes maradt a papi szolgálattól.
Az elsőszülött megváltásának másik indítéka, hogy jusson eszükbe az Egyiptomból való menekülés története. Akkor a
konok fáraót csak az elsőszülött fiúgyermekek halála rendítette meg, és úgy
engedte szabadon az izraelitákat. Az izraelitáknál Isten megkímélte a
gyermekeket, mert házuk ajtófélfáján és a szemöldökfán ott volt a bárány vére.
Ezért áldoztak az Úrnak minden hímneműt, ami az anyaméhet megnyítja. Az áldozat
egyéves bárány volt elégő áldozatnak, és egy pár gerle vagy galambfióka
engesztelőáldozatnak (vö. Lev 12,1-8). Az engesztelő áldozatot a szülő asszony
tisztulásáért kellett bemutatni. A szegényeknek elegendő volt egy pár gerlét vagy
galambfiókát feláldozni.
A Szentcsalád
mindenben igyekezett a törvényt teljesíteni. A 40. napon felvitték Jézust a
jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák az Úrnak. Ekkor Szűz Mária bemutatta a
tisztulási áldozatot, jóllehet őket az nem kötelezte.
2. A megtestesült Fiú minden tekintetben hasonlóvá akart
lenni testvéreihez (Zsid 2,14-18). Isteni mivoltában
igaz ember akart lenni az emberek között, beilleszkedett történelmünkbe.
Mindenben osztozott életünkben, beleértve a törvény megtartását is. Közelkerült
hozzánk, sorstársunk lett, még a halált is vállalta. A megtestesülés minden
értelmet és képzeletet meghaladó csodálatos titkához hasonló az Úr eljövetele
templomába is, mely az emberi szem előtt rejtve, a legegyszerűbb módon valósult
meg. Jézus ezért meg tud érteni bennünket, ezzel is növelte bizalmunkat.
3. A Szűzanya a templomban teljesítette a törvény
előírását, és ez alkalmul szolgált a hitben várakozóknak, hogy találkozzanak
Jézussal (Lk 2,22-40). Az Úr nem a prófétai várakozás
látványos és félelmetes módján érkezett templomába. Szinte észrevétlenül, az
igazaknak a Szentlélekben történő találkozását választotta.
Ezen a napon
odajött egy öreg ember a templom előterébe, aki többet látott, mint a többiek.
Lukács nevén nevezi, Simeon, és hozzá fűzi: „igaz és jámbor ember volt”. Az az
agg ember karjába vette a gyermeket és feltárta az emberi szem számára
láthatatlan misztériumot. Olyan magasztaló imát zengett élete nagy reményéről,
ami naponta visszhangzik az egyház befejező imaórájában. A következő szavak,
amelyeket Simeon Máriához intéz, fátylat lebbentenek fel a gyermek sorsa felől:
„Lám, e gyermek által sokan elbuknak és
sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő.” Jelzi, hogy a
megütközés lényegileg hozzátartozik Jézus személyéhez és evangéliumához. Ez a
sors Máriát is érinteni fogja, mivel ő a Messiás anyja: „még a te lelkedet is
tőr járja át”. Ekkor Mária belső megvilágítással megértette, hogy Jézus, az ő
méhének gyümölcse és életének egyetlenje áldozat lesz az emberiség
üdvösségéért, ugyanakkor saját magát is felajánlotta Jézussal. Mielőtt Simeon
elbúcsúzott volna a Szentcsaládtól, abban az órában odajött Anna profétaasszony
is, akinek személyiségét Lukács részletesen leírja. Anna is folytatta az Úr csendes
kinyilatkoztatását Jeruzsálem igazai között, akik várták a Messiást. Simeon és
Anna, ők ketten a bizonyságai annak, hogy nemcsak Zakariás házában, hanem
Jeruzsálemben is éltek olyanok, akik a vigasztalan körülmények súlya altt
szenvedve, sóvárogva várták a Messiást, a Krisztust, a prófétai ígéretek
szerint.
A Szentcsalád
később visszatért Názáretbe, ahol Jézus növekedett, erősödött, bölcsesség
töltötte be és az Istennek kedve telt benne.
Testvéreim! Mi Szűz Mária
nyomdokain járva fogadjuk el az isteni Gondviselés kezéből mindazt, amit Isten
örök elhatározásából számunkra az időnkbe szőtt, mert Isten azzal örök boldogságunkat valósítja. E készségünket jelezzük azzal is, hogy a megszentelt gyertyát
hazavisszük, hogy otthon az igazi fényben, Jézus evangéliuma szerint élünk, az ő jelenlétében égünk,
mint a gyertya. Ahogy Pusztakamaráson báró Kemény Zsigmond sírfelirata hirdeti: „A gyertya másnak világít, önmagát emészti el.”
Mi nem kaptuk a
Szűzanya szeplőtelenségének kegyelmét, se Krisztus bűntelenségét. A
keresztségben bekapcsolódtunk ugyan Krisztusba, s megkaptuk az istengyermeki
életet. De képességeink nem kapták vissza sértetlenségüket. Így feladatunk azok
tisztogatása. Ebben példaképeink azok a sivatagi atyák, szerzetesek is, akik küzdelmek árán szentek
lettek.
Ma a megszentelt
élet világnapján imádkozunk a szerzetesekért, akik önmagukat Isten és és az
egyház szolgálatára szentelték. Ugyanakkor értelmünk homályát tisztogassuk a krisztusi hit elmélyítésével. Használjuk
azokat az eszközöket, amelyek a vallási igazságokat feltárják. Olvassuk a
Szentírást, keresztény irodalmat, hallgassunk szentbeszédet, elmélkedjünk és
imádkozzunk.
Tisztogassuk akaratunkat
állapotbeli kötelességünk teljesítésével. Szívesen, keresztény örömmel
teljesítsük Isten és az Egyház parancsolatait. Azok biztosan a mennyország felé
segítenek.
Fegyelmezzük szenvedélyeinket.
Ne engedjük, hogy magukkal ragadjanak, s letérítsenek a Szentcsalád járta
útról. Nézzünk Jézus Krisztusra, aki mindig és mindenben azt tette, ami a mennyei
Atya előtt kedves, vagy a Szűzanyára, aki teljesítette a törvényt és szívébe
véste a pásztorok, majd Simeon szavait, később Szent Fia igéit. Ha így teszünk,
akkor életutunkon mi is találkozunk Jézussal és elnyerjük az örök életet. Ámen.
Köszönet a bátorításért. Ábrahám abba szerint a szenteknek is vannak szenvedélyeik, csak ők megkötözve tartják azokat. ( vö. 140. apoftegma) Ha igyekszünk, a kegyelem segítségével nekünk is sikerülni fog. J.T.n.
VálaszTörlés