+ Eigel Ernő igazgató temetésén

Gyászoló Család, gyászoló Testvéreim!  

Végső tiszteletadásra jöttünk Eigel Ernő koporsójához, aki Isten kegyelméből megérte a 88. évet és az Úr magához szólította.

Seneca, a híres római filozófus mondta: „Számunkra ne az legyen a lényeg, hogy hosszú életet éljünk, hanem hogy megfelelően tartalmas legyen az életünk. Mert az életet nem időtartama szerint kell értékelnünk, hanem a cselekedetek alapján.” Ezt egy pogány ember mondta, aki szerint a tettek és a jóság teszik értékessé az ember életét. Ahhoz, hogy így lehessen élni, isteni segítségére, kegyelemre van szükség. A kegyelem rendelkezésünkre áll a keresztségtől kezdve a halálunkig.

Az elhangzott evangéliumi rész Jézus missziós parancsa: „Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsatok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,16-20).

Jézus Krisztus tanításának végkicsengése, hogy az életet arra kaptuk, hogy legyünk emberek és megismerjük a minket szerető Istent, megtanuljunk szeretni és üdvözüljünk. Ezt a vágyat Isten a szívünkbe oltotta, ahogy a féktelenkedő Ady írta: „Szeretném, ha szeretnének, / s lennék valakié, / lennék valakié!” Itt a földön néhány évtizedig lehetünk valakié, de örökkre csak az Istené. Matematikai igazság végtelen + vagy - 1 = az eredmény végtelen. Ha Istenhez adjuk magunkat vele abszolút többséget képviselünk. Ha nem adjuk hozzá magunkat, Isten Isten marad, csak mi leszünk a senkik. Akit gyermekkorában nem vezettek be keresztény hitünk világába, nem nyílt meg elméje az Isten szeretetére, annak nem lesz igazi célja, ideálja, az olyan előbb-utóbb elfásul. Ha „Őt a fényes nagyszerűt” nem találja meg, akkor boldogtalan lesz, jelentkezik nála a Tóth Árpád megfogalmazta lelki baj: „ó, jaj, az út lélektől lélekig.” Örömtelen lesz élete. A teológia így mondja: „Légy ember, utána keresztény, mert a kegyelem a természetre épül.” Tamási A tulipános sapka c. novellája végén Donáttal mondatja a csattanót: „Amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas.” Légy ember, utána keresztény!

Gyászoló Család, gyászoló Testvéreim! Az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtett lény, teste és szellemi lelke van. A teremtés koronája, mert képességei vannak: van érteleme, mellyel képes az igazságot keresni és felfedezni. - Van akarata: képes cselekedeteit tudatosan a kívánt cél elérésére irányítani. – És van érzelme: a test és a lélek kölcsönhatása, melyben az embernek életkörülményeihez való viszonya nyilvánul meg. Isten ilyennek teremtett minket.

Azért vagyunk a teremtés nyitott koronája, mert befejezetlenek és szabadok vagyunk. Képességeink által alkalmasak vagyunk a fejlődésre. Szabadok vagyunk és képesek különböző kívánatos javak, célok között választani. Szabadok vagyunk eldönteni, hogy használjuk-e képességeinket vagy sem. Az ember az egyetlen lény, aki képes még természete ellen is cselekedni, életét egy nagy eszméért feláldozni. Számunkra példakép, igazi ideál Jézus Krisztus. Ha őt követjük helyesen irányban haladunk és elérjük örök rendeltetésünket. Ő nemcsak ideál, hanem isteni segítséget is ad, a kegyelmet, hogy megújulhassunk és üdvösségre jussunk.

Gyászoló Család, gyászoló Testvéreim! Teljes emberré, az örök élet számára éretté akkor válunk, ha Istentől kapott képességeinket, talentumainkat kamatoztatjuk, és a közjót szolgáljuk. Ezek a képességek tesznek emberré és különböztetnek meg a többi teremtménytől. Embernek lenni tehát azt jelenti, hogy értelmünket és akaratunkat, vagyis éltünket egy szabadon választott cél, az ideál szolgálatába állítjuk. Ezt fejezi ki a mondás: “Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.” Ahogy a megboldogult Tanár úr mondta: „vagy megvan oldva vagy nincs megoldva a feladat”. A létezésben nincs véletlenszerűség vagy szerencse, hanem az Isten által teremtett világ és az ember szabadságán belül történnek az események. Ahogy azt a relativitás elmélet atyja, Einstein mondta: „Isten nem játszik kockajátékot.” Mi sem játszhatunk, mert csak egy életünk van!

Istentől életfeladatot kaptunk. Képességeinket bontakoztassuk ki, szeressünk és magunkat adjuk Isten és embertestvéreink szolgálatára. Akkor meg lesz oldva a feladat! Ha szeretetből tesszük, akkor bizonyulunk Krisztus tanítványának, akár az akolon belül, akár az akolon kívül vagyunk. Ha így szolgálunk, a feladat megvan oldva és nem kell félnünk az ítélettől. Akkor az örökkévalóságba lépünk át, és azt kapjuk amit választottunk. Úz Bence is tudta, hogy a fa arra dől, amerre irányítják.

Gyászoló Család, gyászoló Testvéreim!

Eigel Ernő tanár úr életútjáról is szólok: 1932. december 30-án született Csíkszeredában. Családjában keresztény és nemzeti értékek szerinti életre nevelték. Édesapja akkor köztisztviselő volt, ez 1939-ben ez iskoláztatási kényszert jelentett a kisdiák számára. A „kis magyar világ” meghozta a lehetőséget, hogy a csíkszeredai Segítő Mária Róm. Kat. Főgimnázium elemi tagozatán tanulhasson. A front közeledtével menekülnek, Budapestig jutottak. Ott pedig keserves két hónapot töltöttek óvóhelyen. Két évet a Keleti Károly utcai Érseki Katolikus Gimnáziumban járt, ahol megismerkedett a cserkészettel. 1946-ban tértek vissza Borszékre. Ő a csíkszeredai Róm. Katolikus Főgimnázium bentlakója lett. Önszorgalomból megtanult orgonán és zongorán játszani, így lett az iskola kántora. 1947-es államosítás után kórusvezetője. Érettségit követően a kolozsvári Bolyai Egyetem matematika karára iratkozott be. Képességeit igyekezett kifejleszteni, hogy népünk ifjú nemzedékének jó nevelője lehessen.

Tudta, hogy „az iskola: hely, ahol a műveltség módszeres és kritikus elsajátítása által kiformálódik a teljes ember.” (Kat. Isk. 26.) Vallotta: „Az iskolának az a dolga, hogy a diákot értelmének gyakorlására késztesse, fejlesztve az értelemnek az összefüggések tisztázására és az igazság fölfedezésére irányuló képességét és kibontakoztatva a tapasztalásra, továbbá az átélt bizonyosságok megragadására irányuló érzéket.” (Kat. Isk. 27.)

1954-ben házasságot kötött László Irén tanítónővel, házasságuk tartósnak bizonyult, mert megérték házasságkötésük 67. évét. Két gyermekük született: Ernő és Ervin. Az újpár pedagógusi pályájának első állomása Barót volt, ahol matematikát tanított. Egy évre rá az iskola igazgatója lett. A magyar ’56-os forradalmat követő tisztogatáskor, leváltották. 1960-ban a csíkszeredai Gimnáziumban kezd tanítani, ahol a matematika körrel új lelkesedést, életkedvet adott  a diákoknak. 12 éven át az intézmény igazgatója. Szándékát így összegezte: „Célunk, erőnkhöz képest és a feltételekhez képest a magyar értelmiséget újratermelni és ebben az irányban elindítani.” Szívéből érezte azt, amit az ELTE 1992-ben rendezett Konferenciáján a diaszpóra létbe, politikai széttagoltságban élők népek fennmaradását kutatva megállapították: egy kisebbségi létben élő népnél az apák hitének és hagyományainak a megőrzése és tovább adása a legfontosabb. Ez a megmaradás törvénye. Általuk a gyerekek identitása, hovátartózása bíztosított. Fiatal édesapák a jövő nemzedékének magyar és keresztény tudata tőletek függ!

A kommunizmus alatt ő is szenvedett, mint nagyon sok pedagógus, de végezte a nehéz és igényes munkát. Egész személyiségével igyekezett nevelni. A „pályát” úgy igyekezett „végig futni”, amint azt a pedagógusok legfontosabb alapelve tartja: „A gyermek eszéhez csak a szívén keresztül lehet eljutni.”

1990. január 20-án igazgatónak választják. Vezetése alatt visszaállítják a magyar nyelvű oktatást. A magyar cserkészmozgalom újraalapításán fáradozik, mert annak célja, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek. A Romániai Magyar Cserkészszövetség alapító közgyűlése első elnökének választja, és hivatalos bejegyzését kijárta.

1994-ben nyugdíjba vonul. Gyulára költöznek, ahol 4 évig tanít az Erkel Ferenc Gimnáziumban. Elmondhatjuk róla, hogy „nem olyannak hagyta meg és hagyta el a világot, amilyennek találta, hanem maga is tevé­kenyen hozzájárult szebbé, igazabbá és jobbá való átalakítá­sához.” (Tiszatáj,1980.3.) Gyulán él haláláig, állandó kapcsolatot tart csíki tanártársaival és egykori diákjaival.

Gyászoló Család, gyászoló Testvéreim!

Meg volt benne a belső látás, amire szülei, és a Kat. gimnáziumok nevelői készítették fel. Ezt a matematika szeretete meghatványozta, ahogy mondta: „vagy megvan oldva, vagy nincs megoldva az a feladat” – ezzel érzékeltette, hogy az élet törvényét, az igazságot kell nézni. Így is hangsúlyozta, hogy a székelyföldi gyerekek csak az igazság, a reáliák útján juthatnak magasabb színtre, a humanioráknál az ideológia szubjektíven osztályoz és szelektál. Belülről nézni az igazságot, az igaz tant, ahogyan Dsida Jenő, Templomablak c. versében írja: „Ó, titkok titka: / a földön ittlent / belülről nézzen / mindenki mindent,/ szemet és szívet / és harcot és békét! / Áldja meg az Úr, / áldja meg az Úr / a belülről látók / fényességét!” Ő úgy tanított, hogy nem vette le szemét soha az igazság Mesteréről, aki a hegyi beszédben mondta: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele” (Mt 5,6). Tanított, bár maga is éhezte és szomjazta az Igazságát és ezt adta tovább!

Ernő bácsival Csíksomlyón találkoztam 1992-ben, nagyhétfőn. A Kegytemplomtól autóval elvitt a madéfalvi vasútállomásra. Sorskérdésekről beszélgettünk amíg a gyorsvonatom megérkezett. Attól kezdve összebarátkoztunk, a Márton Áron-i örökséget ápoltuk: egymás sorsa iránt érdeklődtünk. Számunkra szent volt mindaz, ami magyar. Tudtuk, hogy van időszak, amikor az áldozathozatallal nyerünk, de az áldozatnélküliségben mindent elveszítünk. Márai-elvét vallottuk: „Önmagunk előtt nem szabad megbukni!” A diktatúra idején sem rendült meg, erős volt hit­e. Szívósságára jellemző Tóth Árpád vallomása: „Összeszorítom ajkam, ha nehéz /A kín, mert tudom, tied az én harcom, /És győztes távolokba néz/ Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.” (Isten oltó-kése) 

Egy évvel ezelőtt, mielőtt a gyulai várkastély intézetébe bementek volna, elmondta azt is, hogy készül a halálra, és mindent el akar rendezni, mint a kis cserkész, aki hosszú portyára indul. Valóban igazi jelt hagyott családja, tanítványai és a község életében. Ezek a gondolatok nem jelentik azt, hogy ne imádkoz­zunk érte, hiszen minél nagyobb lélek valaki, annál jobban átérzi a gyarlóságokat is. Mi pedig tanuljunk emberségéből, kövessük példáját! Nemcsak a halál biztos útján, hanem a krisztusi úton is, amelyről az Úr azt mondta: keskeny ez az út, szűk ez a kapu de az életre ve­zet (Mt 7,14).

Testvérünktől most elbúcsúzunk és Isten irgalmába ajánljuk. Búcsúznak a jó édesapától fiai: Ernő és Ervin családjukkal, az unokatestvérek, a rokonok, a pedagógus társai, barátai, diákjai, egykori szomszédok és ismerősök.

Megköszönjük a Jóistennek, hogy őt nekünk ajándékozta, mert általa többlett a fény és szeretet a mi zord világunkban.

Végezetül  azt kívánjuk, hogy teljesedjen be rajta Dániel próféta igéje: „A feltámadáskor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12,1-3). Ámen.

 

Csíkszereda, 2021. március 26.  11 óra.               Dr. Darvas-Kozma József