2021. 03. 11.

Krisztus világa, 2021. március Szemle

Ismerd meg tenmagad – a delphoi jósda a görög bölcsek honában e felhívással késztette fel a gondolkodó embert, még mielőtt a létkérdésekkel foglalkozna, hogy előbb önmagával legyen tisztában. Az élet értelmének feltárásában segítségünkre van egyházunk, aki a húsvéti misztérium által tévedhetetlenül birtokolja az igazságot. Az élet zarándokútján pedig hirdeti, hogy Jézus Krisztus az út, igazság és élet. És megszentelő eszközeivel bekapcsol az isteni életbe. A keresztény szerzetesség ismeri a megszentelődés útját, amely előbbre vitte és jobbá tette az emberiséget. Vagyis az én-központúságból lépjünk át az Isten-központúságba. Ez lényegesebb lépés, mint a Holdra szállás – olvassuk a vezércikkben. (2. oldal)

Örök evangélium – Belon Gellért püspök elmélkedése „Úgy szerette Isten a világot…” (Jn 3,16) – ez a mondat az amiért az egész evangélium íródott, és ahol megsejtjük a megváltás szédületes szakadékát: Isten a bűnbe süllyedt világért bűntelen Fiát adta. Ezeket a megrendítő kijelentéseket Urunk Nikodémusnak, a kereső embernek mondta el. Nagy Szent Teréz és a misztikus irodalom megállapítása, hogy a nyugalmi ima és a szemlélődés bizonyos fokai osztályrésze lehet olyanoknak is, akik még a halálos bűn állapotában vannak. A csendes ima és alázat segítenek az Úr megismerésében. (3. oldal)
Az Úr kutyái I.
– Arról már szóltunk, hogy ebben az évben ünnepli Szent Domonkos Rendje a Rendalapító mennyei születésének 800. évfordulóját. Az idei évre esik a Magyar Domonkos Rendtartomány megalapításának 800. évfordulója is. Szerkesztőségünk felkérésére Szabó Sándor Bertalan OP soproni házfőnök, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola
tanára mutatja be a rendet. A domonkos rend megalapítása áttörést jelentett az Egyház életében, mert a szerzetesség új, apostoli formája jelent meg. A domonkos barátok olyan városokban alapítottak kolostorokat és prédikáltak, amelyekre korábban az Egyház kevés figyelmet fordított. (4-5. oldal)
Regátiasítás – Zsehránszky István jegyzete egy román nyelven megjelent cikk alapján. Egy kritikusan gondolkodó román ember képes volt leírni: „101 éve a levisszamaradottabb és civilizálatlan régió (Kis-Románia) vezette a vezeti a legcivilizáltabbat és nyugati beállítottságú (Erdélyt).” És az eredmény: „létrejött az elmaradottság és a primitivizmus országa – az elregátiasított Románia”. Ismétlem: egy román úri ember írta ezt, nem mi találtuk ki. (5. oldal) Ennek ellenére vezessen az evangéliumi szeretet.
Magányos fenyő (Tompa László II)
– Tompa Lászlót kortársai szavával, leginkább verseiben fel-feltárulkozó székelyudvarhelyi költőt hozza közénk, Mirk László írása. Tompa elismertsége
– habár Kuncz Aladár tanulmányában kiemeli, hogy Tompa „aki fokozatosan tiszta költészetté fokozta fel élete szürke színterét, sikerült földjéből, Erdély földjéből ennek nemcsak megejtő igézetét, hanem természetfölötti vigasztalást is kicsalnia” – nehezen tört utat, mint társaié. Mégis a helytállás költőjévé vált. Elég ha említjük a Magányos fenyő, a Lófürösztés és az Erdélyi télben c. verseit. Farkas Árpád írta, hogy az erdélyi lélek lényegét ő mutatta meg: „erőt csikarni a bajból, fölülemelkedésre, olyan korban, amikor a csappant mennyiség csak minőségben vallhatja életerejét.” (5-8) Akiben sors és jellem egybetartozott, Farkas Árpád Kossuth-díjas költőre is emlékezünk.
A vallásos élet nem elkülönülő világ – Brutalitás? Két német szerző írása rámutat, hogy a gyermekek vallásos nevelésének a helye a család. Fordította Bács Béla János. (9. oldal)
Hazám, hazám…
Beszélgetés Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekessel – A 38 esztendős világhírű bariton Gyergyóremetén született. Varga Gabriella készítette riportban az énekes kiemeli a Bánk bán opera kapcsán, hogy „aki nem hisz, de magyarságérzete van, ahhoz közelebb viszi Istent. És aki vallásos, de a nemzettudat távol áll tőle, az találkozni fog a magyarság értékével… Számomra elképzelhetetlen, hogy ne legyek ott minden évben a csíksomlyói Szűzanyánál. Van miért hálát adjak neki.” (10-11. oldal) Március 15-re ajánlott olvasmány.
A pipakupak gyerek – népmese. Közzétette Katóca. (11-12. oldal) Ég és Föld között Istennel – Dr. Molnár Lajos teológiai tanár életével kapcsolatos kérdések. Februári megfejtés: Vízszintes 1: Kis karácsony, nagy karácsony. Függőleges 22: Jó, hogy vannak ünnepek!  
Keresztrejtvény: Petőfi Sándor egyik költeményének sorait rejti.
Támogatónk a Hargita Gyöngye ásványvíz töltőde.  Záró vers, amely simogatja lelkünket: Sík Sándor: Pitypang.

KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése