2022. 09. 28.

Október a rózsafűzér hónapja

Szent Domonkos, a rózsafűzér terjesztője is megtapasztalta a rózsafűzér ima csodálatos erejét. Amikor dél-franciaországon átutazó püspöki titkár  észrevette, hogy e vidéket megfertőzte az albi eretnekség, hittérítésbe kezdett. Előbb a Toulouse-i vendéglőst térítette meg, majd a közeli i városban, Fanjeaux-ban prédikált. Itt az eretnekek tűzpróbára hívták ki Domonkost, aki előbb a mennyei Atyához fohászkodott, a Szűzanya segítségét kérte és elfogadta az ajánlatot. Elsőként az eretnekek dobták tűzbe írásaikat, amelyek azonnal elhamvadtak. Domonkos is bedobta pergamenjeit, a lángok magasra csaptak, még a szoba gerendáját is megperzselték, de a pergamenek sértetlenek maradtak. A próbát megismételték, az eredmény a győzelem volt: Domonkos által prédikált igaz hit győzelme. Fanjeaux-ből a két kilométerre levő Prouille-be ment Domonkos. Útközben két eretnek meg akarta gyilkolni. A Szent csak annyit kért tőlük: hadd végezzem el szokásos imádságomat! Azok engedtek a kérésnek. Domonkos imádkozni kezdett. A gyilkosok csodálkozva látták, hogy minden Üdvözlégy után egy-egy rózsa hull le az imádkozó ajkáról. Előbb fehér, majd piros, végül sárga rózsák hullottak, melyeket egy Szépséges Nő csokorba kötött. E látomáson a két eretnek megilletődött, megtért és csatlakoztak Domonkoshoz. Azóta azt a helyet "Rózsafüzér szentélyének" nevezik.

A törökökkel vívott tengeri csatában a keresztény flotta 1571. október 7-én csodálatos módon győzött a Lepantó-i öbölben. A győzelem emlékére Szent V. Piusz október 7-re a Rózsafűzér királynője ünnepét rendelte el.

A következőt írta, az ünnep elrendelésében: „Szent Domonkos – az Ő Rendjének egykor mi is ünnepélyes fogadalmas tagja voltunk – az égre emelte szemét és azt a szent hegyet nézte, aki nem más, mint a Boldogságos Szűz Mária, Istennek szent Anyja. S ekkor – amint hisszük – a Szentlélek sugallatára könnyű, mindenkinek hozzáférhető és rendkívül szép imádságot adott a keresztény népnek, ti. a Boldogságos Szűz Zsolozsmáját, vagyis a rózsafüzért. Ezt az ájtatosságot azután fiai az egész Egyházban elterjesztették, aminek következtében a keresztény népek felbuzdultak, az eretnekség sötétségét elhagyták és a katolikus hit világosságára tértek, majdpedig az imádság terjesztésére társulatokba tömörültek.” Ezután a pápák és népek nehéz helyzetekben a Szűzanya égi pártfogását kérték.

Az osztrákok hét éven át kitartóan imádkozták a rózsafüzért, 1955. május 13-án a fatimai jelenés évfordulóján a szovjet csapatok elhagyták az országot. 1960. október 13-án a világ fatimai imanapján a szovjet atomfegyverkezés visszavonulót fújt. A brazil asszonyok rózsafüzére 1961-ben megmentette Brazíliát a kommunizmus lejtőjén. Fülöp-szigeteken, ahol az utakon milliók imádkozták a rózsafűzért 1986. február 25-én vértelenül véget ért a Marcos-diktatura. 1991. augusztus 20-án a Hősök terén II. János Pál pápa felajánlotta Magyarországot és a világot a Szűzanyának. Külön imádkozott a Szovjetunióért, Gorbacsovért, akit előző este megpuccsoltak. Jelcin orosz elnök támogatásával 22-én az államcsínyt meghiúsítják.

Élő rózsafüzér zarándoklatot először 2003-ban Bécsben szerveztek. Bécs mintájára 2007-től Budapesten is megrendezésre került a zarándoklat és ezt követően Magyarország több településén. Az Erdélyi Mária Út Egyesület és a csíkszeredai plébániák közösen 2012. szeptember 8.-án szerveztük meg az első Élő Rózsafüzér zarándoklatot Csíkszeredában. A zarándoklat során imával és énekkel rózsafüzért fontunk Csíkszereda köré. 

2022. október 15-én Élő Rózsafűzér indul a Szent Kereszt templomtól és 19 órakor szentmisével zárul a Millenniumi templomban.


 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése