2022. 09. 25.

Írás a Bibliában

Írás a Bibliába

– Az Újszövetség Könyve elé –

Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Szomjas lelkek forrás-kútja,
Hol pohárral Krisztus áll.

Ez a könyv az örök törvény,
Királyon lánc, rabon napfény,
Tévelygőnek hívó harang,
Roskadónak testvéri hang.
Elhagyottnak galambbúgás,
Viharvertnek ereszet,
Haldoklónak angyalsúgás:
„Ne félj: fogd a kezemet”

Gyermeknek is: „Mily szép rege”,
Bölcsnek: „Rejtelmek tengere!”
Fal, – s túl rajta élő hangok,
Köd, s benn zengő hárfák, lantok.
Templomok közt legszebb templom:
Csak megnyitom s benn vagyok.
Ablakán a Paradicsom
Rózsáira láthatok.

Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne. 

(Gárdonyi Géza)

 A szentírásolvasás előtt segítségül hívjuk a Szentlelket, hogy üdvösen értsük. 

Felolvassuk a kiválasztott szöveget, majd csendben megkeressük azt az a gondolat, mondatot, ami megérintett (kb. 3 perc).   
Ezután szerre megosztjuk, de nem magyarázzuk!
 Újra felolvassuk a szentírási szakaszt, és csendben (kb. 3-5 perc) megfontoljuk: milyen viszony van életünk és a szentírási rész között. Ezután 1-2 percben megosztjuk. 
A szentírási szakaszt újra felolvassuk, ekkor egészen újszerűen halljuk. 
Végül feladatokat vállalunk és imádsággal zárjuk. 

Aki egy félórát a szentírásról naponta elmélkedik, az teljes búcsút nyerhet.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése