Nagy Szent Gergely pápa (540 – 604)

Jézus mennybemenetelekor megígérte, hogy velünk lesz a világ végezetéig (Mt 28,20), s mert velünk van, gondoskodik rólunk, gondját viseli Egyházának. A VI. században is az Egyháznak sok nehézséggel kellett szembe néznie: pusztító vándornépekkel, az eretnekségek különböző fajaival, járványokkal, nyomorral és belső problémákkal. E század végén került Szent Péter székébe az „utolsó római és első középkori pápa”, aki nem más, mint Nagy Szent Gergely.
Gergely pápa római arisztokrata családból származott és fiatalon közigazgatási pályára lépett. Alig hogy betöltötte a 30. életévét, a város legmagasabb közigazgatási hivatalát viselte: Róma prefektusa lett. Bár sikeres pályát futott be, mégis vágyakozott a csöndre, a magányra. Visszavonult a világtól, s a Monte Coelion levő palotából kolostort létesített, amelyet Szent András apostol pártfogása alá helyezett. Nemsokára diakónussá szentelték, feladata pedig az egyház karitatív és anyagi ügyeinek intézése lett. Ezután a pápa követe és állandó képviselője lett Konstantinápolyban. Ő biztosította az Egyház nyugati és keleti része között a legmagasabb szintű összeköttetést.

Gergely a pápaságot szolgálatnak tekintette. Így nevezte magát: „Isten szolgáinak szolgája.” Először népét karolta fel, majd sokat fáradozott a félig pogány félig ariánus longobárdok megtéréséért. Nagyon szigorúan felügyelt arra, hogy az egyházi szolgálatban a bérlők és a parasztok igazságos, emberséges bánásmódban részesüljenek.
E nagy pápa az Egyházat írásaival is erősítette: 854 levele maradt ránk, liturgikus szövegeket írt, valamint felkarolta a liturgikus ének ügyét. Az egyház hivatalos éneke róla kapta a gregorián elnevezést. Gergely pápa a középkorban egyik legolvasottabb szerző volt. VIII. Bonifác a nagy nyugati egyházatyák közé sorolja. Nagy Szent Gergely pápát 604. március 12-én temették el Rómában. 

Mivel ünnepe nagyböjtre esik, ezért napját 1969-ben szeptember 3-ra tették, amely napon 590-ben püspökké szentelték.