A Szent Család útja Egyiptomban

2021. június 1-jén II. Tavadrosz kopt ortodox pátriárka azt javasolta, legyen egész Egyiptom nemzeti ünnepe a Szent Család útjának emléknapja. Az egyiptomi hatóságok évek óta támogatják egy zarándokútvonal kialakítását, amely Szűz Mária, Szent József és Jézus útját követi az ország területén. A Szent Család útja 25 olyan helyszínt egyesít, amelynek emléke kedves az egyiptomi keresztények számára. A tervezett 3500 kilométer hosszú útvonal tizenegy kormányzóságon halad keresztül a Nílus-deltától Felső-Egyiptomig.  

A Háromkirályok betlehemi látogatása után az Úr Angyala megjelent Józsefnek álmában, s ezt mondta: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresni fogja a gyermeket, hogy megölje”. József még azon az éjszakán fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült (vö. Mt 2,13-15). A kopt hagyomány szerint egy Szalome nevű dajka is elkísérte a Szent Családot Egyiptomba. Az ikonokon időnként az ő alakja is feltűnik.

Amikor Heródes látta, hogy a napkeleti bölcsek nem tértek vissza hozzá, elrendelte, hogy Betlehemben és a környékén minden fiúgyermeket öljenek meg 2 éves korig.  

A menekülés útvonaláról és eseményeiről az újszövetségi szentírás  nem, az apokrif iratok viszont részletesen szólnak. Az Arab gyermekségtörténet törzsanyaga a 4. század körül keletkezhetett, s olyan történeteket közöl, amelyek keleti eredetre vallanak és a Koránra is hatottak. A Pszeudo-Máté evangélium részletesen szól a gyermek Jézus életének egyiptomi eseményeiről. Sok történetet mondanak el a kopt, etióp és örmény bizánci szertartású könyvei is. Arab, szír és etióp fordítások őrizték meg a legátfogóbb forrást, Theophilosz látomását is. Theophilosz 384-412-ig alexandriai pátriárka volt. Leírja, hogy Hatur hónap 6. napján (XI. 2.) hosszas imádkozás után megjelent neki Szűz Mária, és elmondta a menekülés történetét.  

A menekülés útvonala: Az angyali figyelmeztetés után József elindult a gyermekkel és anyjával Egyiptom felé. Útjuk Hebronon át Beer-Sebába vezetett. Egyiptomban először a Földközi-tenger mentén, Ny-i irányban haladtak Rafahtól el-Aríson és Flossziaton át Tell el-Faramáig, átkeltek a kantarai földszoroson, majd megérkeztek a Nílus termékeny deltájának vidékére. A Vádi Tumílaton át eljutottak Tell Basztába, Muszturudba, Bilbészbe, Dakadúszba, Szamannúdba és Szakhába. Időztek Szkétisz sivatagában, majd a mai Kairó térségében Héliopolisz, Matarijja, Zejtún, Hárit Zuvejla és a Babülon-erőd volt szálláshelyük. Maádinál vízre szálltak és csónakon folytatták útjukat a Níluson Felső-Egyiptom felé. A Nílus-völgyben Ihnaszja el-Medína, Isnín el-Naszárá, Deir el-Garnúsz, el-Bahnasza, Gebel et-Teir, El-Minja, Beni Haszan, el-Seikh Ibáda, el-Asmúnein, Mellávi, Deir Abu Hinnisz, Deir el-Bersa, Deirút el-Seríf, Szanabu, el-Kúszija, Meir, Kuszkam, a Muharrak-kolostor mai helye, Asszjút és Dronka voltak az út állomásai. Deir el-Muharrakban jelent meg álmában Józsefnek az Úr angyala, és így szólt hozzá: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek” (Mt 2,20). A Szt Család erre útra kelt, és az egyiptomi források szerint el-Asmúnein, Deir el-Bersa, Deir Abu Hinnisz, Babülon erődje, Muszturud, Tell el-Jehúdijja és Bilbész érintésével a Hórusz-úton visszatértek Izrael földjére.

Az Egyiptomi tartózkodás: A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma hároméves tartózkodást említ, a többi apokrif adatai 1-7 év között ingadoznak (Theophilosz 3,5, a muszlimok 7 évről beszélnek). 

A megtett útszakaszok hosszát nyilvánvalóan meghatározta, hogy milyen távolságra képes eljutni egy szamár az egyik itatóhelytől a másikig. A kutak, források állandóan visszatérő elemei a történeteknek. Gyakori motívum, hogy Jézus forrást fakaszt a puszta földből, hogy a kiszáradt kút a Gyermek közeledtére megtelik vízzel, mert sivatagi terepen a víz élet-halál kérdése, és az szabja meg az útvonalat. Sötétedésig mindenképpen lakott helyre kellett érni. Különösen fontos volt ez a sivatagos útszakaszokon, például az Észak-Sínain átvezető karavánúton. Aki nem ért sötétedésig biztonságos helyre, vadállatok támadásának volt kitéve. A történetek szólnak is arról, hogy a Szent Család találkozott vadállatokkal, de a vadak csodálatos módon nem bántották őket, hanem hódoltak a gyermek Jézus előtt. 

Állandó veszélyt jelentettek az utazókra a rablótámadások. Nem volt biztonságos egyedül vagy kis csoportban utazni, ezért a karavánok nagyobb létszámúak voltak. Az értékesebb szállítmányokat fegyveres kíséret biztosította. A hagyományban visszatérő elem, hogy a Szent Családot rablótámadás éri. A rablók közül az egyik jószívű, a másik kegyetlen, és később a Golgotán a jobb és bal latorral azonosítják őket. 

Az elbeszélések szerint a Szent Család szívesen szállt meg azokon a helyeken, ahol zsidó kolóniák voltak. Ilyennek említik Bubasztiszt, Tell el-Jehúdijját, Matarijját, Babülont és Maádit, Kuszkamban pedig Szent József egy rokona látogatta meg őket. Honfitársaik között nyilván kevésbé tűnt fel, hogy idegenek, így üldözőik is nehezebben találhattak rájuk. 

A koptok úgy hiszik, hogy az egyiptomiak már ekkor Uruknak fogadták el az Isteni Gyermeket, s ezzel teljesült be a sok fenyegető jövendölés után a vigasztalás, hogy az Úr végül Egyiptom népéhez is kegyes lesz: „Azon a napon oltára lesz az Úrnak Egyiptom országának belsejében, és emlékoszlopa lesz az Úrnak a határhoz közel. Mindkettő jel lesz és bizonyság a Seregek Ura számára Egyiptom földjén. És ha a szorongatás idején az egyiptomiak az Úrhoz kiáltanak, szabadítót küld nekik, hogy megoltalmazza és megmentse őket. Az Úr kinyilatkoztatja magát nekik, és az egyiptomiak elismerik az Urat azon a napon, sőt véres áldozatokkal és ételáldozatokkal fognak hódolni neki. Fogadalmat is tesznek az Úrnak és teljesítik is. És akkor, bár kemény csapásokkal sújtja az Úr az egyiptomiakat, de meg is gyógyítja őket” (Iz 19,19-22). A koptok szerint Izajás próféta Egyiptom keresztény hitre téréséről beszél: Akkor majd Isten kiengesztelődik, és így mond az egyiptomiakra áldást: „Áldott legyen az én egyiptomi népem, kezemnek műve” (Iz 19,25).

Az apokrifok szerint a Szent Család megérkezett Heliopoliszba, ott nyomban a pogány templomok bálványképei összetörtek. A 6-7. sz:ázadban alakult ki a később általánossá vált motívum: Mária ölében a Gyermekkel szamáron ül, melyet József vezet egy épület vagy egy város felé. A késő középkorban a Szentcsalád mindennapjainak ábrázolása is megjelent a képeken. A 15. század végén: Mária Jézussal az ölében ül, József a háttérben dolgozik. A pálma és a forrás a pszeudo-Máté evangéliumból származik. Az apokrif elbeszélés szerint a gyermek Jézus megparancsolta a pálmának, hogy hajoljon le, hogy Mária szedhessen gyümölcséből. Mikor Jézus megengedte a fának, hogy fölegyenesedjék, a fa gyökerénél forrás fakadt, melynek vizéből József megtölthette a tömlőt. Jézus köszönetül helyet ígért a pálmának a Paradicsomban, s ennek jeléül egy angyal ágat tört róla és fölvitte az égbe. A 15-16. században főként a németalföldi művészetben gyakori az aratás-csoda: mikor József Betlehemből menekült, megkérte a búzát vető embereket, hogy a katonáknak, ha őket üldözőbe veszik, mondják meg, hogy a vetés idején távozott el. Az elvetett mag ugyanis másnapra csodásan felnőtt és megérett, s mikor az üldözők az aratóktól tudakozódtak, megkapták az igazságnak megfelelő választ és feladták az üldözést.