Aki teljesen Jézusnak adta önmagát

 Karácsony. Isten szeretete egy Gyermek szeretetreméltóságában nyilvánul meg a világ felé, hogy megértesse, mennyire szeret bennünket. Hogy a krisztusi tanítás útján haladjunk szükségünk van, hogy szívünket betöltse az Isten végtelen szeretetéről való meggyőződés. Ezért kell elmerülni a karácsonyi misztérium szemlélésébe, amint azt Szent János írja: „Az Ige testté lett és közöttünk élt” (Jn 1,14), megismertük a szeretet, amelyet Isten oltott belénk, és hittünk benne (1 Jn 4,16). 

Aki hisz a Szeretetben, az fenntartás nélkül, teljesen neki tudja adni magát.  Szent István első vértanú így hitt és adta magát Krisztusnak. 

Egyházunk elsőnek őt állítja a Betlehemi jászol mellé, hogy bemutassa gyermekeinek az Isten szeretetére (agapé = odaadó, önfeláldozó szeretet) adott leghitelesebb választ: a vértanúságot. A vértanú haláláig megtartja a hitet Krisztusban, aki azért jött, hogy üdvözítse. 

VI. Pál pápa mondta: „Ma az egyháznak nem tanítókra van szükség, hanem tanúságtevőkre”. Merünk-e tanúságot tenni Krisztusról?

István (Sztefanosz = koszorú) diakónus vértanúságát feltűnő részletességgel Szent Lukács örökítette meg az Apostolok Cselekedeteiben (6,1-8,2). A 6. és 7. fejezetben Lukács nem annyira a vértanúságot hangsúlyozta, mint inkább azt az üdvtörténeti fordulatot, amelynek dátuma István halálának napja: a fiatal Egyház Jeruzsálemből szétszóródik ,,Júdeába és Szamariába'', majd a pogányok közé is, s ezáltal egyre szélesebb körben terjed az Evangélium.

István a hét diakónus egyike, akiket az apostolok azért választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. Az apostolok ezért úgy határoztak, hogy megbíznak hét hellén férfit az asztal szolgálatával, s ők az imádságnak és az ige szolgálatának élnek. E férfiak igazi apostolok, akiket nem lehet ugyan együtt említeni a Tizenkettővel, de teljes bátorsággal hirdették az Evangéliumot, és magukkal vitték egész Júdeába.

A hét diakónus közül Lukács kiemeli Istvánt – aki Gamaliel egyik legjobb tanítványa és a rabbinikus bizonyítás mestere - ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit'' mint igazi keresztényt. István a tett, a rend, az akarat embere. Megrázó szónok. Származása és műveltsége miatt alakja jelentőssé és veszélyessé nőtt!

Isten nagyobb mértékben tette őt kegyelme eszközévé, mint a másik hatot, ezért művelt csodákat és jeleket a nép körében. Emellett a bölcsesség ajándékából is bőségesebben részesült, ennek köszönhetően hirdette oly nagy erővel Isten igéjét, hogy a zsinagóga hívei, akik „ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.''

Lukács az Egyház története szempontjából látja fontosnak István szerepét, mert az ő halála (Kr. u. 35) vezeti be az Egyház elszakadását a jeruzsálemi Templomtól és a zsidóságtól. István személyében és küldetésében világosan láthatóvá válik a lelkek szétválása, hasonlóan ahhoz, ami Jézus körül lejátszódott. Nem véletlenül válik a tanítvány életének vége is hasonlóvá Mesteréhez.

Miként Jézust, Istvánt is a főtanács elé állították - mert rövid időre gazdátlan volt a helytartói hatalom, ami kapóra jött a tömegszenvedélynek - és ez a jogi hatóság folytatta le a pert. Ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene, mint Jézus ellen: hamis tanúkat béreltek fel, hogy állítsák: „Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél!” (ApCsel 6,11-13).

Istvánon beteljesedik Krisztus ígérete: ,,Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek és mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít benneteket rá, hogy mit kell mondanotok'' (Lk 12,11--12).

Pünkösd után sok plébánián bérmálás lesz. Aki nem vette fel a Szentlélek szentségét az igyekezzék, mert csak a Lélek erejében tudunk Krisztus tanúi lenni. 

A Szentlélek működésére egyik tapasztalatomat szeretném megosztani: 1987-ben - a faluromboló Ceausescu időben -, Maroskeresztúron templom építkezésbe kezdtünk, amihez 5 évi várakoztatás után sem járult hozzá az állam. Kétheti munka után állt a 27x9 m alapú templom 7 m magas fala, amire a betonkoszorút öntöttük, hogy a tetőszerkezetet feltehessük. Szombati nap volt, amikor - a szakállas kolléga, N. Medrea feljelentésére - az állami hatóság öt intézményétől kiszálltak, bilincseltek, büntettek, stb. Különös módon közösségünkben a Szentlélek működését ekkor tapasztaltam meg. 
Brassai András nyugdíjas bácsira rászóltak, hogy hagyja abba a betonkavarást. Ő így válaszolt: - Engem ide állítottak, nekem ez a feladatom és dolgozom. 
Ekkor egy fiatal embertől, Ambrus Attilától azt kérdezték: - Mit keres itt? - Erre így felelt: Szabad szombatos vagyok, eljöttem dolgozni. Hova menjek, tekeregni, részegeskedni? 
- A falunak nincs kultúrotthona és itt építik a babona házát - mondta az egyik hivatalnok, amire Dobai István tanácsos azt felelte: - Kezdjék el építeni és oda is elmegyünk segíteni. 
Majd panaszosan jelentette ki egyik elvtárs: - Itt annyi fa és fűrész árú van, és a Csittszentiván-i kollektív istállóit nincs amivel befedjék. 
– A gondnokom, Székely István megfelelt: - Ha van pénzük, ahol mi vásároltuk, ott ők is megvehetik. 
A kérdésekre és a számon kérésre híveim oly bölcsen válaszoltak, hogy maguk a küldöttek sem tudtak tovább kérdezősködni. Ekkor arra kértek, hogy állítsam le a munkát. És elkészülte a templom!
Hány hasonló esetről tudnánk beszámolni, mi papok és hívek, amikor megtapasztaltuk a Szentlélek működését. (Hogy Szentlélekkel elteljünk, ezért van szükségünk a bérmálásra.)
Ezért kell Jézusban bízni, mert adatik abban az órában! Ezért tudja István is, hogy mit kell mondania. Áttekinti Izrael egész történetét, az üdvtörténetet, amelynek során Isten oly sokszor művelt csodákat a nép érdekében. Felsorolja Isten csodatetteit és a nép ellenkezését. Isten elküldi egyszülött Fiát, az Igazat, s a zsidók, mert keménynyakúak és körülmetéletlen a szívük, keresztre feszítették.

István tanúságtevő védőbeszéde a villámok tüzes vonalaival rajzolja ki az üdvtörténetet Ábrahámtól Mózesig, majd Jézusig. A beszéd súlyos vádként hullott a vádlókra, amit azok meg is értettek, azért vicsorították rá a fogukat. István azonban kimondta az ítéletet: ,,Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint ott ül az Isten jobbján!” Igen, a Bírót látta, aki fölment a mennybe, és a saját szava szerint megtagadja azokat, akik megtagadják őt. Elvétetik tőlük az örömhír, s akik most köveket ragadnak, hogy Istvánt elhallgattassák, a végső ítélet előtt állnak.

István a halálával megpecsételte bátor tanúságtételét. Mesteréhez annyira hasonlóan hal meg, nem hiába kiáltja: „Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!” (7,59) István vére nem omlott hiába. Úgy tűnik, hogy ez volt a Saul megtéréséért kiontott vér. (Diós és Ijjas nyomán) 

István vértanúsága is egészen az Evangélium terjedésének szolgálatába állt. És ez minden szent életében így van: a személyük egészen eltűnik a szolgálatuk mögött, amit Isten megbízásából a keresztény közösség, az emberek, a világ és az üdvtörténet javára végeznek. A szenteknek nem a hatalom kell, hanem az Igazságon alapuló szeretetszolgálat. Maga Jézus is így fogta föl életét: „az Emberfia nem azért jött, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon és odaadja az életét'' (Mk 10,45) Az igazi tanítványok, a szentek, ebben az életüket odaadó szeretetben követték Jézus Krisztust, aki erre meghívta őket.