Aquinói Szent
Tamás (1226-1274) a szolgáló testvér. Amikor Orvietóban élt, és tudásával a pápát és rendjét
szolgálta, a következő eset történt:
A kolostorba, amelyhez tartozott, az egyik napon idegen magiszter érkezett, aki igen tudatában
volt hivatala rangjának. Csomagjával a bazilikához igyekezett, s
körülnézett, hogy ki segíthetne neki. Meglátott egy feszület előtt imádkozó
testvért.
,,Hé, te dagadt! – kiáltott oda a
szerzetesnek. – Elöljáród azt üzeni, hogy kísérj el, és vidd a csomagomat!”
A szerzetes, Tamás, akit az idegen
magiszter nem ismert, megfogta és vitte a nehéz útizsákot, mezítláb. Útközben
az idegen még szellemeskedett is kísérője rovására, akit együgyűnek nézett.
Ám egyszer csak szembe jött velük a bazilika plébánosa. Tamáshoz sietett, megcsókolta ruhája szegélyét
és fölkiáltott: ,,Tamás atya, mit művelsz te itt?''
A magiszter akkor tudta meg nagy
szégyenkezve, hogy kit alázott teherhordó szamarává, s bocsánatot kért
Tamástól.
Tamás csak annyit mondott: ,,Nincs mit megbocsátanom. Sosem leszek más,
mint szolgáló testvér.”
**
Nemcsak a hit fényénél, hanem az értelem fényénél is Istent kereste.
Aquinói Szent Tamás nemcsak a hit
fényénél kereste Istent, hanem az értelem fényénél, azaz a filozófia
eszközeivel is. Tamás ezt a megismerést öt ,,istenbizonyítékba'' foglalta
össze, és bennük úgy következtet, hogy a világ úgy, amint van, nem jöhetett
létre magától, a benne található rend és célszerűség egy természetfeletti
értelmet követel: ,,Hatásaiból belátjuk, hogy van Isten, Ő a többi dolgok oka,
és hogy fölülmúl mindent, és maga alatt hagy minden létezőt. És ez a végső és
legtökéletesebb ismeretünk ebben az életben.''
Aquinói Tamás végső bölcsességét és
legmélyebb ismereteit a hitből merítette: ,,A hit előíze annak a tudásnak, amely a
jövőben boldoggá tesz minket.”
A hit és a tudás az ő számára nem
ellenkezett egymással: ,,A
kegyelem ajándékai oly módon fűződnek a természethez, hogy azt nem szüntetik
meg, hanem tökéletesítik. Ezért a hit fénye, amely kegyelemszerűen árad belénk,
nem oltja ki a természetes tudás fényét, amely természetes örökségünk.”
Isten ajándékozta az embernek a hit
világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden
emberi tudást fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a
megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma
alá a földet.
A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért
sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe.
**
Az angyali doktor
Tamás
1225. Január 28-án a nápolyi Aquinói grófok családjából született Roccasecca várában. Már öt éves korában a közeli montecassinói bencés
kolostorba adták nevelésre. Tizennégy éves korában a papi hivatás forgott a
fejében. Ezért magasabb tanulmányokra Nápolyba küldték, és itt megismerte a
dominikánusok rendjét. Elhatározta, hogy életét a szent tudományoknak áldozza.
1244-ben a nápolyi domonkosok kolostorába ment, ahol a rendbe való fölvételét
kérte. Családja hevesen ellenezte, hogy kolduló szerzetbe lépjen. Rendi
elöljárói tudományos kiképzésre Rómán és Bolognán át Párizsba irányították.
Rómától északra testvérei elfogták, majd az atyai várba hurcolták és ott fogva
tartották. Tamás végig ellenállt minden csábításnak, míg végül is tizenöt hónap
után a domonkosok segítségével kiszabadult. Johannes Teutonicus általános
rendfőnök személyesen kísérte 1245-ben Párizsba.
Itt találkozott először a rend
nagy tekintélyű hittudósával, Nagy Szent Alberttal, kinek előadásait három éven
át hallgatta. 1248-ban Tamás együtt ment tanárával Kölnbe az új rendi
főiskolára, és négy évet töltött tanulással. Tamás 1252-1259 között Párizsban főiskolai
tanár. Akadémiai előadásaiban elsősorban eredetiségét, nyitottságát és
önállóságát dicsérték. Ez időben számos kommentárt, értekezést írt. 1259-1269 között
Itáliában teológiát tanított. 1260-ban IV. Orbán a pápai udvarba hívta, ahol a
görög császárral folytatott uniós tárgyalásokat. 1262-ben közben jár IV. Orbán
pápánál, hogy fogadja a magyar alapítású remeterend elöljáróját, Boldog
Özsébet.
Tamás 1265-ben átvette Rómában a rendi főiskola vezetését, 1267-től
1269-ig pedig VI. Kelemen udvarában tartózkodott. Közben fáradhatatlanul
végezte tudományos munkáját, köztük a legjelentősebb hittudományi munkáját a Summa
Theologiaet.
1269-1272 között a párizsi egyetem teológiai professzora, tudományos
munkásságának csúcspontjára ér. Termékeny irodalmi munkásság és súlyos harcok
évei ezek. 1272-ben Nápolyban központi teológiai főiskolát szervez. 1274-ben X.
Gergely pápa a lyoni uniós zsinatra küldte Tamást, aki súlyos betegsége
ellenére útra kelt, de nem jutott messzire. Március 7-én a kora reggeli órákban
Terracina mellett meghalt a fossanuovai ciszterci kolostorban.
XXII. János pápa
1323-ban szentté avatta. XIII. Leó 1880-ban minden katolikus tanító tevékenység
védőszentjévé tette. Földimaradványait 1369. január 28-án szállították
Toulouse-ba. Megújította és egységbe foglalta a hittudományt, ebből alakult ki
az úgynevezett tomizmus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése