2012. 10. 14.

Mulandó vagy örök?



Az ókori egyiptomiaktól a görög bölcsekig az emberi szellem megfeneklett az élet egy-egy szeleténél. Az egyik a tudásról, a másik a test szépségéről zengett dicsőítő éneket. Azonban mit ér mindez a világ átfogó, egyetemes szemlélete nélkül? Elmélyült szemlélődés nélkül nincs értelme a létnek, mert az élet puszta mechanizmussá válik a születés és a halál sorozatában. Igazi bölcsesség nélkül a legkívánatosabb értékek is elvesztik vonzásukat. Szent Ágoston mondta: „Hogy az ember valamivé legyen, ahhoz fordul, aki teremtette. Mert ha tőle távolodik, elhidegül; ha hozzá közeledik, felhevül; tőle távolodva elsötétül, hozzá közeledve megvilágosodik. Akitől van ugyanis a léte, annál van jóléte is.” Egyetlen igaz bölcsesség létezik, az Istennel való élet.
Az igazi bölcsesség eligazít az Istennel és a világgal való kapcsolatunkban (Bölcs 7,7-11). A helyes életszemlélet, a lét íze, a személyes küldetés, az elhivatottság az a bölcsesség, amely Isten kegyelmi ajándéka, és amit nem lehet megszerezni, kiérdemelni. Ezzel az adománnyal semmi nem ér fel, csak Isten adhatja meg, amiért imádkozni kell.
Jézus Krisztus az Isten megtestesült Igéje, követésre szólít, hogy az örök életre vezessen (Mk 10,17-30). Jézusban Isten önmagát mutatta meg. Ezért tanításának elfogadása a hívő ember számára a legnagyobb bölcsességet és életörömet jelenti. Jézusban Isten tulajdonságai tükröződnek: jóság, kedvesség, szentség és hősies szeretet. Akik hallgattak szavára, felismerték, hogy Istentől jött valaki és bizalommal fordultak hozzá. Jézus minden alkalommal jelét adta bölcsességének, annak, hogy ő mindent lát, és mindent áthat. Erről tanúskodik a mai evangéliumi szakaszunk is. 
Szent Kallixtusz pápa életében is. Rabszolga volt, akit keresztény gazdája felszabadított. Amikor megkeresztelkedett, a zsidók bevádolták a római hatóságnál, és Szardinia bányáiba küldték rabmunkára. Hosszú idő után 190 körül megszabadult és a római egyház első diakónusa, és a Via Appia Antica mellett lévő temető főfelügyelője lett. Ezért hívják azt Callixtus-katakombának. Zefirin pápa halála után, 217-ben megválasztották pápának. Öt éven keresztül vezette az egyházat. Vigyázott a hit tisztaságára. A bűnbánó házasságtörőket és az üldözés idején gyengének bizonyultakat, ha huzamosan bűnbánatot tartottak, visszafogadta az egyházba. Érvényesnek mondta az Egyház előtt a szabad embernek rabszolgával kötött házasságát, habár a római jog ezt a házasságot érvénytelennek tartotta. E döntései miatt sok ellenséget szerzett magának. Bölcsen úgy ítélte meg, hogy az Egyháznak és a pápának az irgalmasság jövőbe vezető útját kell járnia. Alexander Severus császár 222. október 14-én agyonverette. Testét a Via Aurelián temették el.
A hitvallók és vértanúk, akik Jézust követték üldözések, elkobzások közepette is, nem érezték magukat kifosztottnak, mert az isteni élet részesei lettek, amelyért igazán érdemes élni és meghalni. Így mindennapjaikat Isten Országának gazdagsága ragyogta be. Ellenben, akiket megkísértett a több pénz és a vagyon, akik a fukarság és kapzsiság bűnébe estek, ugyanazt tették, mint a gazdag ifjú: nem ismerték fel az életre vezető bölcsességet.
Jézus Krisztus Isten megtestesült bölcsessége, aki személyesen megszólít minket, s leleplezi rejtett kifogásainkat (Zsid 4,12-13). Teljes önátadást kér, és Ő bölccsé tesz, hogy ne adjuk el azt, ami örök.




„A hit alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak amit nem látunk.” Zsid 11,1.

                    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése