2012. 10. 15.

Hálaadás és köszönet a felújított gimnáziumban

Jó lehet most ide járni – mondta a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épület felújításának lezárulta alkalmával vasárnap szervezett ünnepség után egy volt diák, amikor bejárta az újjászületett épületet. A gimnázium 27 hónap alatt újult meg kívül és belül, annyi pénzből, mint a város éves költségvetésének negyede.
mag_atadas_1_bZsúfolásig megtelt a díszterem
Zsúfolásig megtelt vasárnap délután Csíkszeredában a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épület díszterme. A meghívottak és volt diákok a gimnázium felújításának záróeseményére érkeztek. Az épület rehabilitációja 2010 júniusában kezdődött el, az Európai Unió Regionális Operatív Programja, a román kormány és a Csíkszeredai Önkormányzat finanszírozásával lezajlott projekt előkészítése azonban már korábban kezdetét vette. Amint a vasárnapi rendezvényen a felújítás történetét ismertető Ferenczy Krisztina, a városháza munkatársa felidézte, a városi önkormányzat és az épület tulajdonjogát 2003-ban visszakapó római katolikus egyház 2008-ban hosszú távra szóló szerződésben kötelezték el magát, egyrészt arra, hogy az épület továbbra is az oktatást fogja szolgálni, másrészt pedig, hogy megújítására forrásokat keresnek. Ez a megegyezés szolgált a sikeres pályázat alapjául.
A helyi szakemberek által tervezett felújítás három nagy szakaszban zajlott, a déli, központi és északi szárnyat szakaszosan újították fel, miközben az oktatás is zajlott a 3600 négyzetméter hasznos összfelületű épületben. A 25 496 953 lej összértékű pályázat során a kivitelezésre helyi vállalkozásokból megalakult cégcsoportosulás munkásai bontottak, falaztak, festettek, kicserélték a villanyhálózatot és a lámpatesteket, felújították és új berendezésekkel szerelték fel a mellékhelyiségeket, kicserélték a belső ivóvíz-, csatorna- és fűtéshálózatot, szigeteltek, megerősítették a tartószerkezetet, megjavították a tetőszerkezetet, bádogosmunkát végeztek, cserepet cseréltek, restaurálták és pótolták a nyílászárókat, felújították a padlót.
mag_atadas_9_bEgykori diákok lepték el a folyósókat
A külső és belső felújítás mellett a projekt részeként felújították a kerítést is, rendezték az épület előtti udvart és új taneszközöket is beszereztek. Mintegy kétszáz számítógép továbbá képernyők, kivetítők, interaktív táblák kerültek az épületben lévő két iskolába. A projektet összegző kiadvány szerint a beruházás nyomán többek között 5,6 százalékkal csökkent az épületben a vízfogyasztás, tíz százalékkal kevesebb gázt fogyaszt az új fűtési rendszer, 64 felújított és felszerelt tanteremet használnak a diákok, 6 idegen nyelv-, 5 számítógépes- és 7 egyéb rendeltetésű szakterem működik. 
A projekt egyes részeit az önkormányzat saját beruházásokkal egészítette ki, így restaurálják a díszterem üvegablakait, emléktáblát állítottak helyre, új talapzatot állítottak az épület előtt álló szobroknak és szoborállítással tisztelegtek az iskolaépítés korabeli támogatói előtt. Az önkormányzat az udvarrendezés folytatását is finanszírozza.

Eredményes, de küzdelmes munka

A felújítás lezárultával köszönetet mondtak mindazoknak, aki részt vettek a projektben, támogatták azt. Az épülettulajdonos római katolikus egyház nevében felszólaló Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia esperes-plébánosa hálát adott Istennek többek között a bölcsességért, hogy felismerték az összefogás fontosságát és szintén köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy „ez a ragyogó épület megújult”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a sikeres pályázat a válság évei alatt számos helyi szakembernek adott munkát. Az esperes azt kívánta a megújult épületben székelő két tanintézménynek, hogy jól neveljenek, olyan emberekké formálják tanulóikat, hogy ők is tudjanak majd élni a lehetőségekkel és dolgozni Székelyföld megmaradásáért.
mag_atadas_6_bRészleteiben is szép és igényes a felújítás
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szerint talán életük legküzdelmesebb időszakát jelenti a felújítás időszaka. „Ez nem egy diadalmenet volt, hanem a legkeményebb harc önmagunkkal és az ellenségekkel is, mert azok is voltak” – mondta a polgármester, aki ennek ellenére úgy véli, az elmúlt időszak tanulsága, hogy ha van hit, törekvés és küzdelem, akkor semmi sem lehetetlen. A polgármester szerint a munkában résztvevők nemcsak egyszerű feladatnak tekintették a rehabilitációt, hanem sokan személyes adósságot is leróttak ezzel volt iskolájuk irányába, nemcsak a saját, hanem minden olyan diák nevében, akik az elmúlt száz évben itt tanultak. Ráduly Róbert Kálmán még kiemelte, a felújítás minden műemlékvédelmi előírásnak megfelel.

„Hát, ez már más”

A projekt eseményeinek felidézése után az épület bejárására invitálták a résztvevőket, a többnyire volt diákok pedig otthonos biztonsággal indultak el az épület folyosóin, tekintettek be régebbi osztályaikba, nézték meg alaposan a felújított helyiségeket, folyósókat, nyílászárókat, padlózatot, faldíszítést. Az emlékeiket is sokan felidézték, az épületben lévő kellemes meleg kapcsán azt, hogy milyen volt annak idején a csempekályháknál melegedni, hogy ki melyik osztályba járt, melyik terem kapott más rendeltetést.
mag_atadas_3_b27 hónap alatt született újjá az épület külseje és belseje
Többen keresték a falakról egyelőre hiányzó osztálytablókat, a díszterem karzatán pedig egy volt diák azt mondta el, hogy bár négy évig járt az épületben, diákkorában sosem engedték be oda. „Hát, az biztos, hogy szép” – mondta később egy öregúr egy osztályteremben, egy idősebb hölgy szerint pedig biztosan jó most a gimnáziumba iskolába járni.

R. Kiss Edit   Csíki Hírlap 2012. okt. 15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése