2012. 10. 30.

Kereszténydemokrácia 4.



A kereszténydemokrácia jellemzői:
 
A kereszténydemokrácia a demokrácia más formáitól különbözik (népi, szocialista, liberális) főként az egyén és közösség kapcsolatáról (Az Isten képmására teremtett ember természetéből fakadó adottság. Megmutatkozik mindenütt, ahol emberi cselekedetek megvalósulnak: vallásosság, erkölcsiség, politika, gazdaság, Egyház társadalmi tanítása.),
az emberi méltóságról (Megbecsülés, mely minden egyes embernek kijár személy volta miatt.),
a szociális kérdésről (Felebaráti szeretet, Egyház szociális tanítása.) vallott elveiben.
A társadalom gyarapodásának föltételeit elsősorban az emberi tényezőkben látja (személy, erkölcsi felelősség, lelkiismeret, részvétel), a gazdaságiaknak is erre kell épülniük. Ezért tartoznak a kereszténydemokráciahoz a keresztényszociális mozgalmak és szervezetek.
 - A kereszténydemokrácia a demokrácia ürügyén nem enged teret a szabadosságnak, az Isten előtti felelősség tudatában nem mond le a vezetés, irányítás, fegyelmezés kötelezettségéről, a szabadság torz formáit az élet egyetlen területén (nevelés, gazdasági élet, tömegtájékoztatási eszközök stb.) sem engedi érvényesülni a kiszolgáltatottak kárára.
- A kereszténydemokrácia a pártéletben a jobb és a bal oldal között helyezkedik el (centrista). A kettő között olykor közvetítő szerepet is vállal. Emiatt, és a más pártokénál nagyobb kompromisszumkészsége miatt olykor szürkeséggel vádolják.
- A kereszténydemokrácia kompromisszumkészsége azonban nem szürkeségből vagy lanyhaságból fakad: alapja a végső, isteni elszámoltatásba, illetve a Gondviselésbe vetett hit, továbbá az a meggyőződés, hogy semmiféle társadalmi siker nem jogosít föl a másik ember (politikai ellenfél) szellemi, lelki (anyagi) eltiprására.
- A kereszténydemokrácia a politikai életben sem engedi meg az olyan eszközök használatát, melyek az egyéni lelkiismeret számára elfogadhatatlanok.
- A kereszténydemokrácia nem idegen a kereszténységtől, sőt a II. Vatikáni Zsinat után a demokratizálódás az Egyházban is előtérbe került. 
- folytatjuk - 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése