2016. 10. 29.

Fellobbanak az őrtüzek Székelyföldön

Lármafák, fáklyák, gyertyák ezreinek fellobbantásával kívánja közösségi élménnyé tenni a székelyföldi autonómia napját a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) október 30-án, vasárnap – számol be Kőrössy Andrea a kronika.ro-n.

A szervezet csíkszéki elnöke, Veress Dávid közölte, az SZNT azzal a kéréssel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz, egyházakhoz, civil szervezetekhez, közbirtokosságokhoz, hogy vasárnap 17.30-kor gyújtsanak őrtüzeket a régió minden településén.

Veress Dávid emlékeztetett, hogy szeptember 29-én felhívással fordultak a magyar történelmi egyházakhoz, hogy október 30-án találják meg a módját, s templomaikban a székely szabadságért imádkozzanak a közösségek. Felhívásuk szerint az őrtüzek gyújtása a világméretű imavasárnap folytatása lehet, amely azt jelzi, hogy a székely közösségek kiállnak az autonómia ügye mellett. Mint kiderült, elképzelésük szerint ezt követően minden évben október utolsó vasárnapján ilyen módon ünnepelnék Székelyföld autonómiájának napját, tudva, hogy az autonómiáért folytatott harc hosszú lesz, amely elkötelezettséget és kitartást követel a székelyektől – tette hozzá Veress Dávid.

Megjegyezte továbbá, az eseménnyel azt is jeleznék, hogy a székelység jogos autonómiaigényét nem lehet betiltani. „A zászlókat ugyan levehetik, de a lelkekben levő elgondolást nem tudják kiirtani” – fogalmazott az SZNT képviselője. A kezdeményezés kapcsán Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere elmondta, hogy a székely zászlók miatti támadások cáfolják azt a felvetést, hogy a román kormány nem venne tudomást a székelyekről. Belátta ugyanakkor, jó lehetőségnek tartja a vasárnapi rendezvényt az erről való beszélgetésre, a politikai elit állásfoglalására – írja a kronika.ro.

Közös ima:


Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése