2016. 10. 30.

Őrtüzek az autonómiáért

Őrtüzeket gyújtottak vasárnap este Székelyföld-szerte, az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére. Október utolsó vasárnapja tehát Székelyföld autonómiájának napja, ez már világos – legalábbis számunkra.
ortuz-PA-25_b 
Autonómiaünnep a Gordon-tetőn
Lovasok és fiatalok a Gordon-tetőn
A hatalmas sár miatt személyautóval nem is lehetett feljutni a Mária-szoborhoz, ám sem ez, sem pedig a hideg szél nem vette kedvét annak a több mint kétszáz embernek, aki kilátogatott a Gordon-tetői őrtűzgyújtásra. Demény István, a kecseti Lófő csapat vezetője szerint a nagyjából ötven lovas gyűlt össze a helyszínen Kecsetből, Oroszhegyből, Szentpálról, Zetelakáról, Varságról, Farkaslakáról, Szentlélekről, Malomfalváról és Fenyédről. Egyébként a fogadtatás is jó volt, a szervezők teával, pálinkával és zsíros kenyérrel várták a résztvevőket.
A tűz ropogását elsőként a székely himnusz törte meg, majd Kovács Lehel farkaslaki polgármester rámutatott, az elmúlt években nem egyszer kellett szembe menjenek az árral, meg kellett óvni a közösséget a természeti katasztrófáktól, de a hibás társadalmi döntésektől is.
ortuz-PA-6_b
Az SZNT kiáltványát a szervezet elnöke, Izsák Balázs olvasta fel a Gordon-tetőn, melyben egyebek mellett kijelentik, Székelyföld egységes, oszthatatlan, be nem olvasztható, csakis „természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amely önálló fejlesztési térség is kell legyen”.

Őrtüzek több mint kétszáz helyszínen
Több mint kétszáz helyszínen gyúltak őrtüzek Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács szervezésében – tudtuk meg Izsák Balázstól. Az SZNT elnöke reméli, hogy az idén meggyújtott őrtüzekről készült felvételek ösztönzőleg fognak hatni a közösségekre, és egyre többen csatlakoznak kezdeményezésükhöz. „Október utolsó vasárnapja, Székelyföld autonómiájának napja olyan dátum kell legyen, ami szerencsésebb, boldogabb népek esetében az alkotmány napja egy országban” – fogalmazott. Mint mondta, nem az a fontos, hogy az autonómia napja törvény szerint hivatalos legyen, hanem az, hogy beépüljön a közösségek mindennapjaiba. „A közösség törvénye mindig fontosabb, mint ami papírra kerül. Ami papíron van, az évről évre változik, a mi hagyományaink és törvényeink ezer évnél is régebbiek” – magyarázta az elnök.
szekely autonomia napja gn 010_b 
Őrtűz a csíkszeredai Mikó-vár melletti parkolóban

„Másfél millió ember ellen nem tudnak törvényes eljárást indítani”
Székelyföld autonómiájának napján Csíkszeredában a Mikó-vár melletti parkolóban gyűlt össze több száz érdeklődő. A vasárnap délután fél hatkor fellobbanó őrtűz mellett Veress Dávid, az akciót kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csíkszéki elnöke szólt az összegyűltekhez, elmondva, hogy az autonómia napja alkalmából nemcsak őrtüzeket gyújtottak Székelyföld településeinek többségében, hanem a nap folyamán az egyházi elöljárók imádkoztak is az önrendelkezésért.
Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt egyházközösség plébánosa arra kérte az őrtűznél egybegyűlteket, hogy ha nem engedik a közintézményekben elhelyezni a székely zászlót, akkor mindenki saját otthonán helyezze ki azokat, mert másfél millió ember ellen nem tudnak törvényes eljárást indítani.
szekely autonomia napja gn 007_b

Világosság Csíkszéken
A visszajelzések szerint Csíkszereda mellett Szentkirályon a Turul-szobor előtti téren, Csomortánban a Kárpátok Őre-szobor mellett, Szentimrén a helyi iskola udvarán, Ajnádon a Bányahegyen, Csíkszentgyörgyön a focipályán, Dánfalván a templomkertben lobbantak lángra az őrtüzek, fáklyák, gyertyák. Kászonaltízen az iskola udvarán, Rákoson a Bogáti kápolna mellett, Szentsimonban a Szent László-ház udvarán, Szentmártonon a szabadidőközpontnál, Szépvízen a focipályán, Csicsóban a központi emlékműnél, Domokoson a Garados-tetőn, Szenttamáson a Csonkatorony mellett, Kozmáson a templomtéren, Tusnádfürdőn a templomnál, Gyimesközéplokon pedig a helyi önkormányzattal szembeni téren, valamint Apahavasán került sor hasonló eseményre.
Veress Dávid rámutatott, az hogy nem jelezték számára, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is gyújtottak őrtüzeket a felsorolásból kimaradt községekben. Elmondása szerint mindössze egyetlen településről, Csíkszentlélekről kapott negatív visszajelzést, ott biztosan nem volt őrtűzgyújtás.

székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése