János vitéz és VII. Piusz pápa

„Amikor a magyarság szenvedett, a pápák álltak mellette, az ő segítségükkel nyerte vissza hazánk a töröktől fővárosát és régi határait. Most pedig a magyar fegyverek oltalma alatt vonult be az Örök Városba négyéves rabsága után népének ujjongása közt VII. Pius” – írta Kühár Flóris.  
VII. Piusz  pápa elődeihez hasonlóan a Keresztények segítségéhez, Szűz Máriához fordult védelemért Napóleonnal szemben, és 1814. május 24-re, szabadulásának emlékére rendelte el a Szűz Mária, a Keresztények segítsége ünnepet.

Napóleon megkoronázása

 Napóleon bukása után VII. Piusz pápa is kiszabadult a fogságból. Az egyházfő kíséretére a Radetzky-huszárok magyar lovasszázadát rendelték, akik akkor az osztrák–francia határ mentén teljesítettek szolgálatot. 

Az Alpokon való átkelés nagyon megviselte VII. Piuszt, a hintóban zötykölődő pápát egy magyar tiszt saját fehér köpenyével takarta be. A források szerint e huszártiszt nem volt más, mint a ráckevei Horváth Nepomuk János (1774—1849), akinek alakjáról Petőfi Sándor híres elbeszélő költeménye, a János vitéz főhősét mintázta.  Petőfi barátjától Jókaitól és a ráckevei Ács Károly joghallgatótól hallotta a történetet és  1844-ben megírta a János Vitézt.

Horváth János tettéért a legmagasabb pápai kitüntetésben, a Krisztus-rend gyémánt csillagjában részesült, melyet halála után hozzátartozói a ráckevei templomnak adományoztak. A rendjelet az áldoztató kehelyre forrasztották, amely 1937-ben került a székesfehérvári egyházmegyei gyűjtemény tulajdonába.

VII. Piusz 1814. május 24-én vonult be újra Rómába. Ennek emlékére rendelte a Szűz Mária Keresztények segítsége ünnepet. 

Magyar segítőit pedig soha nem feledte el. Emlékül a pápa zászlót adott a Radetzky-ezrednek. 

A zászló egyik oldalán a Boldogságos Szűz, a másikon két angyal (géniusz); az egyik Rómát jelképezi, ez a magyar címert tartja, a másik Magyarországot jelképezi és a pápai koronát emeli. 

A zászlón ez a felirat áll:

„Ungariae Patronae Pium comitatis ad Urbem; O felix tanto Roma sub auspicio. – Boldog vagy Róma, hogy érzed a Magyarok Nagyasszonyának oltalmát, ki Piuszt a Városba kísérte.”

A zászlót örök emlékül a bécsi fegyvertárban őrzik.

**

Horváth Nepomuk János megelégelte a huszonkét évi katonai szolgálatot, és 1815-ben nyugdíjazását kérte. Ekkor mindössze 41 éves volt. Milánóban még megfestette saját portréját, majd hintón visszament szülővárosába, Ráckevére.  

Elsőként egykori szerelmét, Piringer Juliskát kereste, aki közben férjhez ment Gáspár János vízimolnárhoz, és szeretettel nevelte szintén János névre hallgató egyetlen fiacskáját. A kapitány lelkében eltemette a régi szerelmet, de életük hátralévő részében szoros barátság fűzte őket egymáshoz, amit 1845-ben írott végrendelete is tükröz. „Gáspár Jánosnénak született Piringer Juliannának hagyom… a kapitányi portrémat a fekete rámában, s… minden fenn maradó pénzemet s a Krisztus és Armádia Keresztem.” 

Ezüstsarkantyús csizmáját Juliska fiára hagyta. 

Horváth N. János arcképe később a Gáspár családtól a ráckevei Árpád Múzeum tulajdonába került.