Szentmise és áldozás - Szent János világosan tanítja: „Jézus
szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává
és papjaivá tett bennünket.” (Jel 1,6)
Fotó - Iochom Zsolt 2017.05.07. |
A keresztség által Jézusba vagyunk
oltva. Nemcsak elfogadható áldozattá tesz bennünket, hanem papokká is. Szent
Péter apostol buzdít: „Menjetek az Úrhoz,
az élő kősziklához ... mint élő kövek, épüljetek fel rá lelki házzá, szent
papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által.”
(1Pt 2,4)
Csak úgy lehetünk kedves, elfogadott áldozat, ha élő tagjai vagyunk
Jézusnak, ugyanígy csak Jézusban adhatjuk át magunkat áldozatul Istennek.
Mindenki csak Jézusban gyakorolhatja papságát, ennek lehetővé tétele a
szentmise rendeltetése. A szentmise áldozatbemutatás, amely most-tá teszi az
egyetlen Istentől elfogadható és elfogadott Áldozatot, és egyesít azzal. Az
áldozat bemutatás egyetlen és örök Főpapja Jézus. Ő nemcsak jelenné tett, hanem jelenlévő Főpap
is. A keresztáldozatot Jézus egyedül mutatta be, a szentmiseáldozatot mindig
Egyházával, Egyháza által mutatja be. Maga mellé veszi Egyházát, hogy részese
legyen ennek az áldozatnak, és belé helyezhesse a maga áldozati önátadását. Így
gyakorolja papságát az Egyház, nem önállóan, hanem Jézusban. Az Egyháznak ez az
áldozati önátadása sohasem lehet a mindent adás, hanem relatív, csak a
pillanatnyi mindent adhatja, mert egy pillanat múlva már több az Egyház, tehát
ismét adhatja magát a végső beteljesülésig.
Minden megkeresztelt részesül általános módon Jézus papságában, hogy
mindenki önmagát áldozatul adja Istennek, de misézni azért nem minden
keresztény tud. Ennek oka, hogy Jézus főpapságát meghatározott módon akarja
gyakorolni Egyházában. Az újszövetségnek is van sajátos papsága – Jézus mint az
Egyház Feje részesíti a kifejezett közvetítői mivoltában –, melynek alapja a
kegyelmi hívás és az egyéni felszenteltség. Áldozatot csak úgy mutathatunk be,
tehát önmagunkat csak úgy adhatjuk Istennek, hogy Jézus áldozatába helyezzük
magunkat. Ennek megcselekvése a szentmisében történik, mégpedig a szentáldozás
által.
Természetesen elfogadja Isten azt is, aki nem tud áldozni saját hibáján
kívül. A szentmise lényegéhez az tartozik csak, hogy lakomaáldozat legyen, nem
az, hogy minden résztvevő személyesen is egyék és igyék. Egy családi ünnepnek,
lakodalomnak is teljes értékű résztvevője, aki jelen van, de valamilyen okból –
pl. betegség miatt – nem eszik és nem iszik.
A miséző pap és az áldozó hívek
vagy a gyerekek ugyanis az Egyház képviseletében is áldoznak. Minden
szentmisében „benne van” így minden Egyházhoz tartozó élő tag, ha legalább
évente egyszeri áldozásukkal kifejezik, hogy valóban asszimilálódni akarnak
Jézus áldozatába, és így valóban át akarják magukat adni áldozatként Istennek.
A szentmisében az általános papságot a maga teljességében az gyakorolja, aki
szentáldozáshoz járul. Jézus parancsolt célja és értelme az önmagunk áldozati
átadása Istennek, önmagunk Jézus áldozatába való helyezése.
A szentáldozás
Jézus halálának és feltámadásának ünneplése. Az örök szeretet megvalósulása, és
így valósul meg az „úgy szeretlek majd megeszlek” egyesülés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése