2017. 05. 30.

Szent László-évi kérdés



Önmagát pazarló nemzet - Szent Istvántól a magyar középkor végéig, II. Lajos haláláig (1526. aug. 29.) nemzetünk megőrizte függetlenségét és fejlődését. A mohácsi vész után nemzetünk életét főleg a létezésért, és a jogainkért való küzdelem jellemzi. Az évszázados küzdelmek népünk javára dőltek el. Hőseinek és nagyjaink élete arra tanít, hogy haldokló népet az elszántak képesek feltámasztani! A nemzetnek erős életet a földön csak olyan utókor biztosíthat, amelyet a hősök kegyeletes élete lelkesít. Szent László-évi kérdés: vajon mit szerethettek más népek művelt fiai bennünk magyarokban?
Történelmünk tanúsítja a magyar népnek azt a jellemvonását, hogy akit vagy amit megszeret, azért nem sajnál semmit sem. Erről nemcsak előkelő királyaink, hanem nép földközelben élő rétegének is jellemvonása, amit Prohászka Lajos így fogalmazott meg: a magyar »gens sibi prodiga« vagyis »önmagát pazarló nemzet.« Másképpen mondva: »vígan megyünk tönkre!«
Gens sibi prodiga! A prodigus, a, um – latin szó jelentése: pazarló, fecsérlő, odaadó, áldozó. Ma a pazarló szó alatt inkább tékozlót, szétpalló-t értenek. Pedig a pazarló nem tékozló! A tékozló anyagi és erkölcsi értéket méltatlan célra fordít (vö. Lk 15,11.). A pazar szó jelentése pompás, remek, fényűzően díszes, gazdag. A szó jó értelmében vett pazarló csak azt teszi, amit Jézus mondott a gazdag ifjúnak: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” (Mt 19,21)
A kereszténység a magyarság gáláns alaptermészetét a kegyelem síkjába emelte: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Erre az önmagát odaadó, önfeláldozó szeretetre vagyunk hivatottak. (vö. Róm 5,6).

Gens sibi prodiga! Önmagát pazarló, önfeláldozó nemzet vagyunk! Szent István bölcs állam- és egyházszervező maradandó életteret hozott létre. Szent László pedig megvédte honunkat a támadó népekkel és üzérekkel szemben.
Szentjeink és nagyjaink példát mutattak az odaadó hazaszeretetre. Isten és emberszeretetben remekelt Boldog Gizella, Szent Erzsébet, Margit, Jolán, Kinga, Konstancia. Hasonlóan élt IV. Béla, Hédervári Dezső, Laczfi Endre, Hunyadi János, Kemény Simon, Fráter György, Mikes csíki kapitány, gyergyóalfalvi István pap, Szapáry Péter, Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc, a 20. században Uzdóczy-Zadravecz István, gróf Mailáth Gusztáv Károly, Boldog Salkaházi Sára, Boldog Apor Vilmos, Esterházy János, Boldog Bogdánfi Szilárd, Boldog Scheffler János, Márton Áron, Mindszenty József és hozzuk hasonlóan sok-sok férfi és nő. Az ő példájukat követi népünk. Elmondhatjuk, hogy lelki-szellemi, szociális és karitatív szinten olyat tettek/tesznek, ami ma is lelkesít.

Ezek után megértjük, hogy a magyar gens sibi prodiga, azaz gáláns nemzetség, aki a nagy eszmékért lelkesedik, s azért nem sajnál semmit se, sőt önmaga érdekét nem nézve, parádésan veti be minden erejét és vagyonát hite és eszméje szolgálatába.  
Népünk az elnyomás időszakában is tudta, hogy ha más erőkkel nem rendelkezünk, de Isten segítségével és két marokra fogott akaratunkkal, azzal igen. 
Tudjuk, hogy bízva Isten gondviselésében, közös összefogással és tenni akarással segíthetünk önmagukon. Hiszünk a gondviselésben. Tudjuk azt is, hogy Isten gondoskodik a madarakról, de élelmüket nem dobja a fészkükbe. Ha egyetértünk és segítünk önmagunkon, akkor Isten is megáld bennünket. Ezt kérjük nemzeti imánkban: „Isten, áldd meg a magyart!”
A fenti kérdésre a válasz egyértelmű: a magyarok önfeláldozó szeretete vonzotta az igazi értékekért lelkesedő népek fiait. Ezt az eszményt jelenítette meg népe körében Szent László király, ezért szenteljük a 2017-es évet az ő emlékének.
Kívánom, hogy élete késztessen minden magyart, jézusi szeretetre és közös cselekvésre,
a főszerkesztő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése