Önmagát pazarló
nemzet - Szent Istvántól a magyar középkor végéig, II. Lajos haláláig (1526. aug.
29.) nemzetünk megőrizte függetlenségét és fejlődését. A mohácsi vész után
nemzetünk életét főleg a létezésért, és a jogainkért való küzdelem jellemzi. Az évszázados
küzdelmek népünk javára dőltek el. Hőseinek és nagyjaink élete arra tanít, hogy
haldokló népet az elszántak képesek feltámasztani! A nemzetnek erős életet a
földön csak olyan utókor biztosíthat, amelyet a hősök kegyeletes élete
lelkesít. Szent László-évi kérdés: vajon mit szerethettek más népek művelt fiai bennünk
magyarokban?
Történelmünk tanúsítja a magyar népnek azt a jellemvonását, hogy akit vagy
amit megszeret, azért nem sajnál semmit sem. Erről nemcsak előkelő királyaink,
hanem nép földközelben élő rétegének is jellemvonása, amit Prohászka Lajos így
fogalmazott meg: a magyar »gens sibi
prodiga« vagyis »önmagát pazarló
nemzet.« Másképpen mondva: »vígan megyünk tönkre!«
Gens sibi
prodiga! A prodigus, a,
um – latin szó jelentése: pazarló, fecsérlő, odaadó, áldozó. Ma a pazarló
szó alatt inkább tékozlót, szétpalló-t értenek. Pedig a pazarló nem tékozló! A
tékozló anyagi és erkölcsi értéket méltatlan célra fordít (vö. Lk 15,11.). A
pazar szó jelentése pompás, remek, fényűzően díszes, gazdag. A szó jó
értelmében vett pazarló csak azt teszi, amit Jézus mondott a gazdag ifjúnak: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid
van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán
gyere és kövess engem!” (Mt 19,21)
A kereszténység a magyarság gáláns alaptermészetét a kegyelem síkjába
emelte: „Senki sem szeret jobban, mint
az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Erre az önmagát odaadó,
önfeláldozó szeretetre vagyunk hivatottak. (vö.
Róm 5,6).
Gens sibi
prodiga! Önmagát
pazarló, önfeláldozó nemzet vagyunk! Szent István bölcs állam- és
egyházszervező maradandó életteret hozott létre. Szent László pedig megvédte honunkat
a támadó népekkel és üzérekkel szemben.
Szentjeink és nagyjaink példát mutattak az odaadó hazaszeretetre. Isten és
emberszeretetben remekelt Boldog Gizella, Szent Erzsébet, Margit, Jolán, Kinga,
Konstancia. Hasonlóan élt IV. Béla, Hédervári Dezső, Laczfi Endre, Hunyadi
János, Kemény Simon, Fráter György, Mikes csíki kapitány, gyergyóalfalvi István
pap, Szapáry Péter, Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc, a 20. században Uzdóczy-Zadravecz István, gróf Mailáth
Gusztáv Károly, Boldog Salkaházi Sára, Boldog Apor Vilmos, Esterházy János,
Boldog Bogdánfi Szilárd, Boldog Scheffler János, Márton Áron, Mindszenty József
és hozzuk hasonlóan sok-sok férfi és nő. Az ő példájukat követi népünk. Elmondhatjuk,
hogy lelki-szellemi, szociális és karitatív szinten olyat tettek/tesznek, ami
ma is lelkesít.
Ezek után megértjük, hogy a magyar gens sibi prodiga, azaz gáláns
nemzetség, aki a nagy eszmékért lelkesedik, s azért nem sajnál semmit se, sőt
önmaga érdekét nem nézve, parádésan veti be minden erejét és vagyonát hite és
eszméje szolgálatába.
Népünk az elnyomás időszakában is tudta, hogy ha más
erőkkel nem rendelkezünk, de Isten segítségével és két marokra fogott akaratunkkal,
azzal igen.
Tudjuk, hogy bízva Isten gondviselésében, közös összefogással és tenni
akarással segíthetünk önmagukon. Hiszünk a gondviselésben. Tudjuk azt is, hogy
Isten gondoskodik a madarakról, de élelmüket nem dobja a fészkükbe. Ha egyetértünk
és segítünk önmagunkon, akkor Isten is megáld bennünket. Ezt kérjük nemzeti
imánkban: „Isten, áldd meg a magyart!”
A fenti
kérdésre a válasz egyértelmű: a magyarok önfeláldozó szeretete vonzotta az
igazi értékekért lelkesedő népek fiait. Ezt
az eszményt jelenítette meg népe körében Szent László király, ezért szenteljük
a 2017-es évet az ő emlékének.
Kívánom, hogy
élete késztessen minden magyart, jézusi szeretetre és közös cselekvésre,
a főszerkesztő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése