Legyetek a béke építői és az élet előmozdítói! - A szentatya szeptember 7-én délután a bogotái Simón
Bolívar Parkban mutatta be első szentmiséjét, amelyben főképpen a
békéért és az igazságosságért imádkoztak a hívek. A szentbeszédet teljes
terjedelmében közöljük.
Az evangélista emlékeztet minket, hogy az első tanítványok meghívása a
Genezáreti-tó partján történt, ott, ahol összesereglettek az emberek,
hogy egy nekik irányt mutató és őket megvilágosító hangot hallgassanak;
ez ugyanaz a hely, ahol a halászok befejezik fáradságos napjaikat,
melyek során megélhetésük megteremtésére törekszenek, hogy szükséget nem
szenvedő, méltóságteljes és boldog életet éljenek. Ez az egyetlen
alkalom Lukács evangéliumában, amikor Jézus az ún. Galileai-tengernél
prédikál. A nyílt tengernél a munka remélt eredményessége összemosódik a
hasztalan erőfeszítések keltette csalódottsággal. Egy ősi keresztény
értelmezés szerint a tenger azt a mérhetetlen nagy területet is jelenti,
ahol minden nép együtt él. Erős hullámzása és sötétsége miatt a tenger
végül mindarra utal, ami az emberi létezést fenyegeti, és aminek van
hatalma elpusztítani azt.
Hasonló kifejezéseket használunk tömegek megjelölésére: tengernyi
tömeg, hömpölygő emberáradat. Azon a napon Jézus háta mögött a tenger
van, előtte pedig a népsokaság, mely követte őt, mert ismerte
megrendülését az emberi fájdalmon… ismerte az ő igaz, mély és biztos
szavait. Mindannyian azért jönnek, hogy hallgassák őt. Jézus beszédében
van valami különleges, ami senkit sem hagy érzéketlenül; szavának
szíveket megtérítő, terveket és elképzeléseket megváltoztató hatalma
van. Ez tettekkel alátámasztott szó, nem íróasztalnál született
végkövetkezetés vagy a nép fájdalmától távoli, hideg megjegyzés, és
ezért olyan szó, amely a part biztonságát és a tenger törékenységét
egyaránt szolgálja.
Ez a szeretett város, Bogotá, és ez a gyönyörű ország, Kolumbia,
sokban hasonlít az evangéliumban bemutatott emberi léthelyzethez. Olyan
embertömegek vannak itt, akik életadó szóra szomjaznak, olyanra, amely
megvilágítja fényével az emberek erőfeszítéseit, és rávilágít az emberi
létezés értelmére és szépségére. A férfiaknak és nőknek, gyermekeknek és
időseknek ez a sokasága elképzelhetetlenül termékeny földön lakik, mely
mindenkit képes lenne eltartani. De itt is, miként a világ más részein a
sűrű sötétség különféle formái fenyegetik és teszik tönkre az életet:
az igazságtalanság és a szociális egyenlőtlenség sötétsége; az egyéni és
csoportérdek korrupciós sötétsége, mely önző és féktelen módon
felemészti azt, aminek mindenki javát kellene szolgálnia; az emberi élet
megvetésének sötétsége, mely nap mint nap szedi áldozatait ártatlan
emberek sokaságából, kiknek vére az égre kiált; a bosszúszomj és a
gyűlölet sötétsége, mely emberi vérrel szennyezi be azok kezét, akik
maguk szolgáltatnak igazságot; azok sötétsége, akik közömbösek a sok-sok
ártatlan áldozat fájdalmával szemben. Mindezeket a sötét felhőket Jézus
eloszlatja és elűzi parancsával, melyet Péter hajójában ad: „Evezz a
mélyre!” (Lk 5,4).
Végeláthatatlan vitákba bonyolódhatunk, ha megpróbáljuk számba venni
sikertelen kísérleteinket és hasztalan próbálkozásainkat; de Péterhez
hasonlóan tudjuk, mit jelent megtapasztalni az eredmény nélküli munkát.
Ez a nemzet is megismerte ezt, amikor hat éven át, a kezdeti időszakban,
tizenhat elnöke volt, és drágán fizetett megosztottságáért („la patria
boba” [ostoba haza]); a Kolumbiában élő Egyház is tapasztalatot szerzett
a hasztalan és eredménytelen lelkipásztori munkáról…, de Péterhez
hasonlóan tudunk bízni az Úrban, akinek szava ott is termékenységet
fakaszt, ahol az emberi sötétség elzárkózása eredménytelenné tesz
megannyi erőfeszítést és igyekezetet. Péter az az ember, aki
határozottan elfogadja Jézus hívását, mindent elhagy, és követi őt, hogy
új halásszá változzon át, akinek az a küldetése, hogy testvéreit Isten
országába vezesse, ahol az élet teljessé és boldoggá válik.
De a parancs, hogy vesse ki a hálót, nem csak Simon Péternek szólt; a
mélyvízre kellett eveznie, miként azoknak is, akik hazátokban elsőként
ismerték fel, mi a sürgetőbb feladat, akik békét és életet szolgáló
kezdeményezéseket tettek. A hálók kivetése felelősséggel jár. Bogotában
és Kolumbiában hatalmas létszámú közösség járja útját, mely arra
hivatott, hogy mindenkit egységbe fogó, erős hálóvá váljon, hogy az
emberi élet védelmén és gondozásán fáradozzon, különösen, amikor a
legtörékenyebb és legsebezhetőbb életekről van szó: az anyaméhben, a
kisgyermekkorban, az időskorban, fogyatékos állapotban és társadalmi
kirekesztettségben. A Bogotában és Kolumbiában élő emberek sokasága is
valódi élő, igaz és testvéri közösségekké válhatnak, ha hallgatják és
befogadják Isten szavát. Ezek közül az evangelizált emberek közül sok
tanítvánnyá vált férfi és nő adódhat, akik valóban szabad szívvel
követni tudják Jézust; olyan férfiak és nők, akik képesek szeretni az
életet annak minden szakaszában, képesek tisztelni és előmozdítani azt.
És az apostolokhoz hasonlóan nekünk is hívnunk kell egymást,
jeleznünk kell egymásnak, ahogy a halászok szokták, ismét testvérnek
kell tekintenünk egymást, társnak, útitársnak kell tartanunk egymást
ebben a közös vállalkozásban, amelyet hazának hívunk. Bogotá és Kolumbia
egyszerre part, tó, mély víz, város, melyen áthaladt és áthalad Jézus,
hogy felkínálja jelenlétét és hatékony szavát, hogy kivezessen a
sötétségből és elvezessen minket a világosságra és az életre. Hívnunk
kell a többieket, mindenkit, hogy senki se maradjon kiszolgáltatva a
viharnak, fel kell vennünk a hajóba az összes családot, ezek ugyanis az
élet szentélyei; teret kell adnunk a közjónak, felülemelkedve a fösvény
vagy részleges érdekeken, fel kell karolnunk a legelesettebbeket, síkra
szállva jogaik érvényesítése mellett.
Péter megtapasztalja a maga kicsinységét, megtapasztalja Jézus
szavának és cselekvésének nagyságát; Péter megismeri saját
törékenységét, lelkesedését és kishitűségét, ahogyan mi is ismerjük azt,
ahogyan ismeri azt népetek erőszak és megosztottság közt zajló
történelme, amely nem mindig talált minket készen arra, hogy osztozzunk a
hajóban, a viharban, a szerencsétlenségekben. De ahogyan Simonnal
tette, Jézus arra hív minket is, hogy evezzünk a mélyre, arra ösztönöz,
hogy osztozzunk a kockázatban – ne féljetek együtt kockáztatni! –, arra
hív minket, hogy mondjunk le önzésünkről, és kövessük őt, hogy hagyjuk
el félelmeinket, melyek nem Istentől származnak, hagyjuk el
rettegéseinket, melyek megbénítanak és késleltetnek minket abban a
sürgető feladatban, hogy a béke építői, az élet előmozdítói legyünk.
„Evezz a mélyre”, mondja Jézus, a tanítványok pedig jeleznek egymásnak,
hogy mindannyian egybegyűljenek a hajóban. Legyen így e nép életében is!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: News.va
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése