2017. 09. 23.

Hirdetés: 2017. szeptember 24.



1. Ma van a Szentírás vasárnapja. Érsek atyán leirata szerint a templomi gyűjtés a Katolikus Magyar Bibliatársulat javára történik. Du. 3 órakor közös Szentírás olvasást tartunk a Millennium-templomban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

2. A kedves szülőket, nagyszülőket emlékeztetjük, hogy tanuló gyerekeik, unokáik plébániai hitoktatását október első hetében megkezdjük. A bérmálkozni akarók pedig iratkozzanak fel iskolájuk hitoktatójánál.

Beosztás: Kedden 3-4. óráig az I-II. osztályosoknak, 4-5 óráig a IV-V. osztályos tanulóknak.

Csütörtökön du. 5-6 óráig az VI-VII-VIII. osztályosoknak.

A III. osztály I. csoportjába járóknak (Nagy Imre Iskola tanulóinak) pénteken 3-4 óráig hittanóra, a II. csoportba járóknak (Nagy István, József Attila, Petőfi Sándor, Xantus János iskolában tanulóknak) szintén pénteken 4-5 óráig hittanóra.
 - Hogy miért kell hittanórára járni?
- Hogy életünk legyen Jézus Krisztusban, és betöltsük a szülőföldünket.
- Azért is, hogy ne járjunk úgy mint a Szeben melletti Doborka evangélikus lakói, akik a jobb megélhetésért elhagyták 750 éves szülőfalujukat. A műemlék templomukat a Román állam tartja számon. Hogyan? - Erről egy autentikus román fotós, Pop Vlad készített felvételt. A hívek helyett az erdélyi pirostarka marhák pihennek a déli Úrangyala imádság idején.
Íme a nemzeti vagyon megbecsülése az EU-s Romániában. Mi, ha egyszerűen meszelni akarunk a templomban, az Országos Műemlék Ügynökségig kell menjünk 66 féle engedélyért. 

3. A bérmálkozók felkészítője minden péntek este 7-8 óráig tart.


4. Pénteken keresztelői felkészítő 18 órától a plébánia hittantermében.

5. Pénteken, szeptember 29-én, Szent Mihály főangyal ünnepe. Az erdélyi főegyházmegye védőszentje, a gyulafehérvári székesegyházban 11 órakor kezdődik a búcsús szentmise.

6. Felkérésre hirdetjük, hogy szeptember 29-én 18 órakor a polgármesteri  hivatal  gyűléstermében   Gaál György: Kolozsvár a századok sodrában címmel  tart előadást.

7. Szombaton 10 órakor ministránsképző, szeretettel várjuk a gyerekeket.

8. Szeptember 30-án, szombaton Élő Rózsafüzér Zarándoklatot tartunk Csíkszeredában a diákokért és pedagógusokért. Gyülekezés és indulás a Róm. Kat. Főgimnáziumtól lesz reggel 8,30 órakor, a záró szentmisét 19 órakor a Szent Ágoston templomban tartjuk. A zarándoklat programja megtekinthető a hirdetőtáblán.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése