2017. 09. 15.

Moszkva visszaszolgáltatja az elkobzott katolikus épületeket

Az orosz bíróság döntött: vissza kell szolgáltatni az elkobzott katolikus épületeket Moszkvában. Nem sokkal Parolin bíboros látogatása után az orosz fellebbviteli bíróság másodfokon is döntött: vissza kell szolgáltatni a Katolikus Egyháznak a Szovjetunió idején elkobzott épületeit.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
Az orosz bírósági ítélet értelmében vissza kell szolgáltatni a Katolikus Egyháznak azt a moszkvai épületkomplexumot, amelyet még a szovjet korszakban államosítottak. Ugyanakkor egyházi tisztségviselők attól tartanak, a helyi hivatalnokok meg fogják akadályozni az ítélet végrehajtását – írja a The Tablet napilap.
„Örömmel erősítjük meg, hogy a fellebbviteli bíróság jóváhagyta a korábbi döntést, mely a moszkvai vezetést arra kötelezi, szolgáltassa vissza az objektumot a katolikus érsekségnek – nyilatkozott Igor Kovaljevszkij, az orosz püspöki konferencia főtitkára. – Vagyis legalább formailag megnyertük a pert. Azonban a probléma teljes megoldása még várat magára.”
A 19. századi épületkomplexumot, mely a Szent Péter és Pál-templomból és az azt körülvevő épületekből áll, mintegy húsz éve követeli vissza a Katolikus Egyház. Az 1839–45 között épült neogótikus templom a moszkvai lengyel közösség pasztorációját szolgálta eredetileg.

A mostani bírósági ítélet néhány héttel azután született, hogy Pietro Parolin bíboros hivatalos látogatáson Moszkvában járt – ez volt az első alkalom 1999 óta, hogy a Pápai Államtitkárság vezetője Moszkvába látogatott. Megbeszéléseket folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Kirill pátriárkával, az Orosz Ortodox Egyház fejével, többek között azokról a gyakorlati problémákról, melyekkel a Katolikus Egyháznak kell szembenéznie Oroszországban: például az elkobzott egyházi tulajdonról, illetve a katolikus klérustól számos esetben megtagadott vízumokról.
Forrás: Aleteia.org
Fotó: Asianews.it; Moscovery.com; Oldmos.ru
Magyar Kurír
(vn)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése