2018. 05. 07.

Elsőáldozás Csíkszeredában 1.

Ünnepi szentmisénket május 6-án 10 órakor kezdtük, amelyen 61 gyermek (33 lány és 28 fiú) először járult szentáldozáshoz.  

Az Úr Jézus megígérte, hogy velünk marad a világ végéig. Az apostolok az utolsóvacsora termében értették meg, hogy Jézus szentségi módon adja önmagát nekünk a kenyér és a bor színe alatt. 


 Húsvétvasárnap este ugyanott jelent meg Jézus és ismerték fel a feltámadottat. 
Az Egyház azóta az Eucharisztiában ünnepli az örök élet szerzőjét, Jézus Krisztust.
Az emberi szív örök iránya Isten felé vonzódik. 

Vasár- és ünnepnap szentmisén veszünk részt, hogy Jézus a mennyország irányába igazítsa életünket.

Az elsőáldozók a homília után megújították keresztségi fogadásukat.


 Az egyetemes könyörgés kéréseit felváltva mondták, amire a hívek válaszoltak.
Az elsőáldozók életüket és munkájukat ajánlották fel Jézus Krisztus által a mennyei Atyának. Köszönetük, ígéretük és hálájuk mellett kéréseiket is elmondták szüleikért, testvéreikért, nagyszülőkért, keresztszülőkért és közösségeinkért.
Az átváltoztatásban Jézus elfogadta felajánlásunkat és önmagát adta nekünk. A Miatyánk elimádkozása után elhangzott a miséző pap ajkáról a nagy felhívás: "Boldogok, akiket meghív lakomájára Jézus, az Isten Báránya!" És jöttek....
boldogan előbb a lányok, majd a fiúk...
 Jézus önmagát adta nekünk, hogy megmaradjunk szeretetében és szeressük egymást, amint ő szeret minket. Édesanyák napja alkalmával köszöntöttünk minden édesanyát.
A szentmise befejező áldása után elénekeltük a pápai himnuszt és nemzeti imánkat.

A kivonuláskor elöl haladt a feszület, mögöttük a gyerekek tanítói, az elsőáldozók és az asszisztencia. A templomból átmentünk a plébániára, ahol csoport képet készítettünk. 

A fényképezést szeretetlakoma követte (a hagyományos tejeskávé és kalács), ezután átadtuk az emlékképeket.
 Még csoport képek is készültek, majd boldogan indultak a családi ünnepre...
Életünk egyik legszebb napja...
A fotókat Szőcs Levente készítette. Köszönjük Önöknek, hogy megnézték e rövid beszámolót. Kívánjuk, hogy életük vegyen jó irányt Isten felé, és legyen boldog és gyakori találkozásuk Jézus Krisztussal az Oltáriszentségben.
A 2. csoportba tartozó 74 kisdiák elsőáldozása május 13-án 10 órakor lesz.
Munkatársaim nevében is köszöntöm, Dr. Darvas-Kozma József csíkszeredai esp.-plébános

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése