Hitünk parancsa

Isten Szolgája, Márton Áron püspök születésének 125. évfordulóján, szellemi végrendeletének, hozzánk intézett búcsúlevelének gondolatait elevenítjük fel. Nekünk, az erdélyi egyházmegye híveinek örökérvényű intelem, melynek fénye nem halványul az idő múlásával: „Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül. ... Bizalommal kérem a szülőket és papjaimat, úgy véssék be értelmükbe és szívükbe a hit igazságait, hogy a megtartó családi és otthoni környezetből kiszakadva se veszítsék el. A hitre építsék egyéni és családi életüket. Ezzel adják nekik a legdrágább örökséget. ... »Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk« – mondottam első püspöki körlevelemben és most is erre kérlek titeket. Legyen minden egyházközség igazi testvéri közösség.”  

A mi ’szent’ püspökünk élete során megtapasztalta a 20. század borzalmait és változásait. Világos látással mondta, hogy a fiatalabb nemzedéknek nincs ilyen tapasztalata, és alkalma sincsen, hogy megismerje a hit alkotásait és értékeit. Ezért kérte bizalommal a szülőket és papokat, hogy véssék be az ifjak értelmébe és szívébe a világ állandó változása vagy fejlődése között a krisztusi hitet, ami nem változik, amibe mindig belekapaszkodhatunk. Az embernek úgy kell az Istenhez kötődnie, ahogyan a bolygók kapcsolódnak naprendszerük központi napjához. 

Isten parancsainak megtartása nem jelent akadályt, sem szolgai sorsot, mert aki létbe hívott és törvénnyel is megajándékozott, Ő az igazság útján akar vezetni. A törvény megtartása a szövetségi hűség, Isten barátságába gyökerező élet jele. Mózes azt mondta népének tartsátok meg az Úr, a ti Istenetek parancsait és „ne tegyetek hozzá semmit és ne is vegyetek el belőle”, így tesztek szert bölcsességre és okosságra más népek szemében. (MTörv 4,1-2. 6-8) A nép igyekezett megtartani az Úr parancsait és törvényeit, de a későbbi nemzedékeknél nem a szívbéli odaadás lett a fontos, hanem a látszat. Lassan nem értették a törvény értelmét, hogy ez mit akar elérni bennük, és megtartották, mert így szokták. Így lett hagyomány, a kezek mosása is, aminek nem értették értelmét, de ragaszkodtak hozzá. 

Jézus a törvény igazi szellemét tárta fel. (Mk 7,1-8. 14-15. 21-23) Rámutat a kulcsfontosságú igazságra, hogy az embert tisztátalanná csak a szívéből fakadó bűnök teszik. Ő pedig isteni erőforrást ad a törvényhez, mégpedig a kegyelmet. Higgyünk benne és szívünket igazítsuk hozzá. 

Szent Jakab mondja, hogy Jézus tanítását váltsuk tettekre, mertez az igazi vallásosság. (Jak 1,17-18. 21b.-22. 27) Fogadjuk tanulékony lélekkel a belénk oltott tanítást, így megmentjük lelkünket.

 

„Mennyei Atyánk életre hívott bennünket az igazság igéje által...” Jak 1,18.