Szent István a vezető

Az első keresztény ezredfordulót nem a rémület, félelem és világvégvárás jellemezte, hanem a remény és a bizakodás. A magyarság történelmének legdöntőbb fordulója ebbe a mozgalmas korba illeszkedik. Itt található az a kiemelkedő személyiség, aki a történelmi változások tevékeny részese, irányítója: Szent István király, Magyarország fővédőszentje. Miközben feladatát teljesítette – írja dr. Török József -, túlnőtt téren és időn, „odafönt” gyűjtött kincseket. Ezzel kiérdemelte a szent jelzőt, eszményi ember lett.

Szent István ezer évvel ezelőtt a magyar nemzet gerince lett világos látásával, határozott tenni akarásával és mélységes krisztusi hitével. Géza és Sarolt fia, Vajk az első térítési hullám idején született 969-ben. A keresztség szentségében a passaui egyházmegye védőszentjének Szent István vértanú nevét kapta, akár csak apja Géza nagyfejedelem. Gyermekkorában megismerte az életre vezető igaz utat (Péld 4, 10-15. 18-27). Az ifjú herceg hitét, a későbbi Szent Adalbert Prága püspöke mélyítette el és bérmálta meg. A családi házban megismerte az ország állapotát, valamint Kelet és Nyugat fenyegetését.

Dinasztikus házasságra készült, a bajor fejedelem lányával, Gizellával. Az eljegyzésnél Szent Adalbert aszisztált Seyernben. Szent Wolfgang Regensburg püspöke gondosan kiválasztott, jól képzett és példás életű papokat küldött Gizella kíséretében a magyarokhoz. A házasságot Esztergomban kötötték 996-ban. István ifjú aráját Nyitra várába, hercegsége központjába vitte. István és Gizella keresztény hite és szeretete kiteljesedésre vezette mindkettőjüket. Úgy ismerték meg Krisztust, akit egyedül érdemes követni, aki az ember képességét a kegyelem segítségével kibontakoztatja, és boldoggá is teszi. István házasságának első éve ezt az életalapozást szolgálta. Ekkor készült fel egészen az ország vezetésére, az igaz hit plántálására. Amikor édesapja, Géza 997-ben meghalt Esztergomban, István lett a nagyfejedelem. Háromszori (997, 1003, 1008) hadjárattal kellett megvédenie jogait és a kereszténységet. Első hadi vállalkozásához, amit Koppánnyal vívott, Szent Márton segítségét kérte. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta; mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett, harcias nemzetét a gyümölcsöző béke irányába vezette, és a szállásterületén mozgó, nomád életvitelű népet a helyhez kötöttségre szoktatta. Azért lett jó uralkodó, mert kialakította népe vízióját, és felkészült annak megvalósítására.

Szent István mivel maradandó művet akart, házat és hazát Krisztusra, a Szegletkőre építette (Mt 7, 24-29). Tudta, hogy aki Krisztushoz köti életét, az megtalálja jövőjét. Sőt már itt a földi élet viharaiban is helyt tud állni, s az ítéleten sem inog meg. A keresztény élet nemcsak reményt ad itt a földön, hanem tartalommal tölti ki az életet. Életének két korszakát a hegyi beszéd, s annak is a Jézus szava szerint cselekvő „okos ember” határozta meg, aki a házát sziklára építette. Az első korszak 997-től 1019-ig tart. A kényszerű háborúskodás után az ország- és egyházszervezés befejezésével bátran nyit Nyugat és Kelet irányába. A Szentföld felé vagy Ravenna irányába vezető zarándokutak hazai szakaszát széleskörűen megszervezte: vendéglátást, kedvező átvonulást és hoszpiciumokat biztosított a zarándokoknak. A nemzetközi kapcsolatait bővítette, ezáltal új segítőtársakra talált. Az ország határain kívül is nagy tiszteletnek örvendett, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt a menekültek és sorsüldözötteknek nyújtott segítségéért.

Szent István uralkodásának második korszakára több új egyházi alapítás esik. Bencés monostorokat, apátságokat épít, melyek kihatással vannak az ország életére. Új királyi központot hoz létre Székesfehérvárt, és a Szűz Anya tiszteletére szentelt bazilikával országlásának központja, majd temetkező helye lett. Férfivá cseperedett fia, Imre lelki irányítására Szent Gellértet bízta meg, majd Csanád püspökévé nevezte ki. Szent Imre halála után a befelé fordulás, az imádság, az ország és egyház dolgaival való törődés időszakának bizonyult.

Szent István Krisztusba öltözve az Isten gyermekeinek az útját járta (Ef 4, 17-24). Magára öltötte az új embert, „aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.” Minden cselekedetét teljesen Istennek szentelte, fogadalom és felajánlás útján szüntelen imáiban magát és királyságát a mindenkoron Szűz Istenanya, Mária gyámsága alá helyezte” - jegyzi fel róla a nagy legenda. 

1038. Nagyboldogasszony vigilíáján, István király az ország vezetőinek és püspökeinek társaságában végrendelkezett. Utolsó tette is olyan, mint Jézusé a kereszten. Kire bízhatná jobbra fiatal keresztény országát, koronáját, népét, lelkét, mint akire a mennyei Atya Egyszülöttét merte bízni, Máriára. És ezzel a tettével fejezi be földi pályafutását és költözött át az örökkévalóságba. Íme, példaképünk egy igazi vezető: Szent István király.

A magyar nép tudta, hogy István király személyében a dinasztia megalapítója, a kimagasló uralkodó és államalapító, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani elhunyt. Az utána következő gyenge vezetők miatt, népünk énekben fogant fájdalommal szólítgatta évszázadokon keresztül Szentkirályát: „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga, ki voltál valaha országunk istápja? Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, gyászos öltözetben, teelőtted sírván.”

Negyvenöt év után (1083. aug. 20) István király nagyságát egyik méltó utóda a szentség fényényébe állította: Magyarok fénye, ország reménye, 

légy áldott Szent István király! 

Szent hitben tarts meg, Jézusnál áldj meg, 

Légy áldott Szent István király!