A világra szóló előadást az országban rendre
meghirdették. A készülő nagy eseményről napkeleten is értesültek, pedig az
ország népe, s királya mindent titokban tartott. A hír mégis szárnyra kelt,
kelet és dél irányába. Az érdeklődés minegyre nő. Az emberek a várakozás
feszült pillanatait élik, mióta az a teveszőrös, bőröves ember kijött a pusztából,
s a folyónál szónokolva riadalmat keltett. A „műsor” nemsokára elkezdődik -
hirdette, a világ függönye felgördül, lesz itt mindjárt tűz és Lélek lángolás.
Bemerítkezett a főszereplő.
Most nem látható, mert a tömegben áll. Várakozik, semmit nem siet el.
Személye még nem ismert, de kis várakozás után mindnyájan az emberiség
legnagyobb drámájának leszünk részesei. Mindez miattunk és értünk történik.
Igazi színes, örömteli dráma ígérkezik. Benne minden műfaj és szerep teret kap.
Végül mintha tragédiába torkollna minden, s mégis diadalmas világnézet
bontakozik ki. De mi az, amit még tudniillik? Először is, ebben a drámában
főszerepet maga az Úr Isten játsza. Ilyen nem volt még soha. Ezért különös. A
hátteret is jó lesz megismerni. A forgatókönyv másodlagos írója, Izajás – akit
maga az Úr szólított fel erre a munkára – szent vehemenciával és lírai módon
indítja a darabot: „Sion miatt nem hallgathatok, és
Jeruzsálem miatt nem nyugszom, míg föl nem ragyog igazsága, mint a hajnal, és
szabadulása, mint a fáklya, nem tündököl. Meglátják majd a népek igazságodat,
és a királyok dicsőségedet. Új néven hívnak majd, amellyel az Úr ajka nevez el.
A dicsőség koronája leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened kezében. Nem
hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek:
"én gyönyörűségem", és országodat: "menyasszony", mert az
Úr örömét találja benned, s országod újra férjhez megy. Mert amint a vőlegény
feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a
vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.” (Iz 62,1-5) Most a főszereplő „vőlegény” szerepben jelenik meg. Nem
akárhol, hanem Názáret szomszédságában, Kánában. Ott ahol az emberek
csipkelődve kérdezgetik: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” Most a
názáreti Jézus jött Kánában, ő a mindenki vőlegénye a Judás-Tádé esküvőjén.
Judás-Tádé inkább a becenevére hallgatott, ahogy az édesanyja mondogatta:
Táddáj = én gyönyörűségem, szívecském. Itt van Jézus az Isten dicsőségének birtokosa, mint
unokatestvér, rokon. Itt van Mária is, aki tudja, hogy kicsoda Jézus. A bor
miatt aggódó háziak nevében Mária kéréssel fordul Jézushoz. E mozgósítással egy
csoda megcselekvése veszi kezdetét. A szolgák beindulnak. Merik a kőedényeket.
Mire elkészülnek, újabb felszólítást kapnak: „Most merítsetek belőle és
vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Az ízek hatására a násznagy is tűzbe
jön, de földies dolgokat beszél. A szolgák és a násznép örvend. A tanítványok
meglátták a kinyilatkoztató dicsőségét, hatalmát és hittek benne (Jn 2,1-11).
Felismerték, hogy Isten ül az asztaluknál. Ettől kezdve folyik a dráma, s már a
2000. felvonás fele közeledünk. Egy-egy mondat megragad: A Lélek ajándékait
mind azért kapjuk, hogy használjunk vele (1Kor 12,4-11). Az adományok, a
szolgálatok és csodajelek Tőle vannak, aki rejtetten velünk van. Velünk, hogy
szerepünk végére a dicsőség koronája, királyi fejdísz legyünk Istenünk kezében.
„Tanítványai hittek
benne.” (Jn 2,11)
Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése