Szent Gellért püspök, vértanú

Budapesten, az Erzsébet-híddal szemben a régi Kelenhegy sziklái között áll Jankovics Gyula gyönyörú alkotása, az első magyar vértanúnak, Szent Gellértnek hatalmas bronzszobra. A szobor magasra emelt jobbjában a szent keresztet tartja a magyarok városa fölé, hirdetvén ezzel, hogy a nemzet a kereszt jegyében született, és annak védelme alatt áll. Gellért származását tekintve viszont nem magyar: az Itáliában született főpapot a Gondviselés hozta hazánkba.

Velencében született 980 körül Szent György napján, ezért kapta a keresztségben a György nevet. Öt éves volt, amikor szülei fogadalmat tettek, hogyha beteg gyerekük meggyógyul a Szent György kolostor szerzetesei imádságára, akkor Istennek szentelik. A gyermek fölgyógyult, ott maradt a monostorban. Fokozatosan képezték és bevezették a bencés rend lelki életébe, fegyelmébe. 15 éves lehetett, amikor édesapja, Sagredo Gellért a Szentföldre zarándokolt, ahol rablótámadásban meghalt. Édesapja emlékére az ifjú György ekkor vette fel a Gellért nevet. Nem sokkal később az édesanyját is elvesztette, a San Giorgio monostor sírboltjába temették el. Huszonöt éves korában rendtársai őt tették meg a monostor perjelévé. Majd tudásának elmélyítése végett, másodmagával Bolognába küldték. 32 évesen tért vissza a Szent György szigeti monostorba, de nem sokáig tanított, mert Vilmos perjel halála után szerzetestársai őt választották meg elöljárónak. Talán édesapja emléke vagy a hithirdetés vágya késztette arra, hogy 3 év múltán lemondjon a perjelségről és a Szentföldre induljon. 1015. február vége felé szállt hajóra két társával, hogy Zárába (ma: Zadar) jusson, s onnan továbbhajózzék Palesztina felé. A tengeri vihar miatt azonban Isztria partvidékén kötöttek ki. A kényszerű várakozás során a Szent András kolostorban találkozott Razina, más nevén Gaudentius pannonhalmi apáttal, aki Rómából hazafelé tartva rábeszélte, hogy kísérje el őt, és látogassa meg a magyarok istenfélő királyát, Istvánt.

Gellért azzal a nem titkolt szándékkal engedett az apátnak, hogy Magyarországon keresztül könnyebben eljuthat majd a Szentföldre. 1015. május 3-án érkeznek Pécsre, Bonipert püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal onnan Székesfehérvárra, István királyhoz mennek. Nagyboldogasszony napján járul Gellért a király elé, és találkozásuk hatására István meghívja őt Imre fiának nevelőjéül. Nyolc éves volt ekkor Imre, és szentünk 7 évig nevelte az esztergomi királyi palotában. Tanítványának életszentsége tanúsítja, hogy nevelő, oktató munkája nem veszett kárba.

Ezután következtek a 6 évi bakonybéli remeteség, ahol elmélkedett és dolgozott. Ekkor írta többek között a Zsidókhoz írt levélhez és Szent János apostol I. leveléhez szentírásmagyarázó munkáit. Kár, hogy e munkái mind elvesztek.
1028-ban, Ajtony vezér legyőzése után, Szent István rábízta a Marosvári egyházmegye megszervezését. Gellért fölosztotta az egyházmegye területét 7 főesperességre, s ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett Marosvárt, templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostort, melyet a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott.

Szent István halála után sem Péter királlyal, sem Aba Sámuellel nam volt megelégedve. Egyik idegen pártolását, a másik zsarnokságát ostorozta. A fölfordulásnak ezen évei készítik elő vértanúságát is. 1046 szeptemberében a lengyelországi száműzetésből hazatérő Vászoly fiak, Endre és Levente fogadására igyekezett Böd, Beszteréd és Beneta püspöktársaival. Mivel a hercegek nem érkeztek meg Székesfehérvára, zért elébük indultak. Szeptember 24-én a pesti révhez közeledve Vatha pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk. Kiráncigálták Gellértet a szekeréből, hozzákötötték egy kordéhoz, és a később róla elnevezett Kelenhegy szikláiról a mélybe taszították. Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban temették el, később átszállították Csanádra. Szentté avatása Szent László király alatt, 1083-ban történt.

            *          *          *          *          *          *          *          *         

Egy kis részlet Szent Gellértnek Deliberatio c.művéből, melyben a tüzes kemencében éneklő három ifjú himnuszát magyarázza. Az itt következő sorokban Gellért azokról beszél, akik hódoltak a bálvány előtt:

,,Hogyan is beszélhetnénk a király tetszése ellenére? Megharagszik, indulatba jön, s mi mégis beszéljünk? Inkább színlelik a jókedvet, s vele együtt akár kacagnak, mintsem hogy ki mernék mondani Isten hathatós igéjét. Ezt pedig azért teszik, hogy se rokonaik el ne veszítsék a nekik adott hivatalokat, se őtőlük el ne vegyék a polyvát. Mikor pedig valaki emberi tekintetek, avagy földi dolgokhoz való ragaszkodás miatt fél a halandó embertől, és ilynemű dolgok miatt kíván tetszeni annak, aki ma van, másnap reggel pedig már nyoma sincs a földön, akkor, úgy látszik, semmiben sem különbözik azoktól, akik a babiloni király bálványszobrát imádták.''

Istenünk, ki Szent Gellért püspöknek vértanúságáért megadtad a halhatatlanság koronáját, engedd jóságosan, hogy akinek emlékezetét áhítattal üljük itt a földön, annak szüntelen pártfogása védelmezzen minket a mennyben!