2022. 02. 08.

Az elsőáldozó gyerekek szülőinek értekezlete

1. Téma: A GYERMEK VALLÁSOS FEJLŐDÉSE 

Az élet arra való, hogy megtanuljunk szeretni, és így rátaláljunk az örök Szeretetre, Istenre.

 

I. KÖSZÖNTÉS - rövid bemutatkozás.

A család gyermekóvó, gyermeknevelő közösség – Illyés Gyula.

A gyermek négy alapigénye: 1. szeretet, 2. védelem, 3. biztonság, 4. sikerélmény.

 

II. TÉMA RÖVID ÁTTEKINTÉSE

A mai téma miért fontos?  

Az értékre nevelés: igaz - tudomány, jó - erkölcs, szép - művészet, szent - vallás.

1. Mit értünk valláson? - Az ember kötődése Istenhez.

2. Ha nem tudatos az irányítás, lassabban fejlődik a gyerek. Pl. Játszodjanak kirakost…

3. Ez azt eredményezheti, hogy kisebbségi érzés alakulhat ki; kiesik abból a támogatásból, ami serkenti a bizalmat, a szeretetet, és az egészségesebb kapcsolatok kialakítását.

4. Mi neveljük, segítjük a gyerekeket, és nem a piaci értékek, vagy a média befolyása.

5. A szülők, még mit tudnának ezekhez hozzá adni?

 

III. A gyermek vallási fejlődésének lényeges elemei, pontjai.

A. A vallás miért fontos a gyermeknek?

1. A gyermek most alapozza értékrendje elemeit - ami szerint akar élni -, melyek egész  életén át kísénk őt.

2. Ez az értékrend támogatja a gyermeket egy nagyon bonyolult világban. Ad irányt, értelmet, biztonságosabb identitást, hogy az élet kudarcait egészségesebben tudja kezelni.

3. Szeretet teremtette a gyereket, maga Isten. Az élete nem lehet tökéletes sem a szeretet, sem Isten nélkül.

A gyerek ezt ösztönösen tudja.

Sajnos, le lehet őt erről "szoktatni" – ennek mi az eredménye?! Milyen lesz ez a gyerek?

4. A gyerek jogosan Istené - nem a miénk. Ő megbízott bennünk, hogy majd hozzá vezessük saját gyermekét (Mk 10,13-16).

5. A szülők életet adtak a gyereknek, akinek van teste, értelme, lelke, érzelme, szabad akarata.

A gyermek minden szinten fejlődik, csak nem egy tempóban. Ha kihagyunk egy réteget, már megszakítottuk az egész emberi fejlődési folyamatot benne.

6. A Jóisten nem magányosnak teremtette a gyereket, hanem közösségbe szánta. Ha a gyerek nem találja meg a helyet a vallásos közösségben, akkor a vallás nélküli közösségben fogja azt megkeresni.

Gondolom, tudnának erre példát mondani?

7. A valahová tartozás ha nem alakul ki gyermekkorában, amikor még természetesnek fogadja el, később már nehezen illeszkedik be.

 


B. Hogyan fejlődik a gyermek a vallásban?

1. Egy közösséghez tartozik. Először megtanulja a közösség nyelvezetét, gesztusait, szokásait (úgymint otthon).  

Hogyan kell valamit kifejezni helyesen (pl. köszöntések: Dicsértessék a Jézus Krisztus). Mit énekelünk, és mikor? Mikor vetünk keresztet, mikor térdelünk, stb. Aki idegen hamar felismerhető, pl. Béke veled - kezét csókolom! 2006-ban Bp-en.

2. Bárki megtanulhatja ezeket a külső formákat. A gyermek akkor fejlődik, amikor a saját szintjén érti, hogy miért mondjuk ezeket, vagy miért csináljuk ezeket a gesztusokat, és tud valamit mondani róla. Akkor már kezdi átvenni, elsajátítani a vallásunk külső magatartás formait, ugyanakkor belső kapcsolatok, értékek alakulnak ki.

3. Minél gazdagabb az ezekről szerzett ismeret, annál hitelesebb a gyermeknek. Ez azt jelenti, hogy az otthoni nyelvezetnek kellene hasonlítani arra, amit tanul, amit hall a szentmisében.

4. Konkrét példa: az év első szakaszában ilyen fogalmakra tettem a hangsúlyt, gesztusokat mutattam be!


IV. Szülők szerepe - Otthon hogyan tudnának segíteni?

1.  Vigyázni, hogy Isten neve maradjon szent, még a hétköznapi használatban is.

2. A keresztvetés legyen külön kiemelve (étkezés előtt, után, kis keresztet rajzolni a gyermek homlokára áldásként este, lefekvés után, vagy amikor otthonról eltávolodik).

3. Beszéljenek a gyerekkel miért térdelünk le, vagy miért állunk fel mise alatt; miért merítjük az ujjunkat a szentelt vízbe (keresztségünk jele).

4. Napi imákban próbálják a köszönet, a dicséret, a bánat és kérés szavakat alkalmazni. Vasárnapi szentmise.

5. Ha valaki káromkodik, ne engedjük el a fülünk mellett, ami a közömbösségre neveli a gyermeket.

6. Ha valamitől fél a gyerek a vallással kapcsolatban, jelezzék ezt nekem, és én is hasonló módon megteszem.


Az elsőáldozás 2022. május 1-én és 15-én lesz 10 órakor.


2. Téma -  A GYERMEK ÉS AZ IMA: kapcsolat Istennel és a közösséggel

Az élet arra való, hogy megtanuljunk szeretni, és így rátaláljunk az örök Szeretetre, Istenre. Az elsőáldozáshoz vezető út a gyerekek és szülők számára is a hit titkaiba vezető út. Ebben a találkozástörténetben számos kérdéssel foglalkozunk.

 

I. A TÉMA RÖVID ÁTTEKNTÉSE

1. Miért fontos a téma? Miről van szó?

Az imák megtanulása is fontos, de szükségesebb belátni, hogyan kell éltetni egy kapcsolatot.

2. Ez a kapcsolat Istennel nekünk jó! Mi nyerünk. Hogyan? 

- Ha valaki nem megy a napra, ő bánja meg.

3. Imák, alkalmak. Nyelvezete? Pl. Maxim Gorkij: Emlékeim...

4. Hogyan alakítsunk ki otthon imádságos légkört?

5. Amit próbáltam bevezetni az órák alatt ezzel kapcsolatban: – Imák, ének tanulás, szövegértelmezés.

 

II. IMA

Isten néven szólít, becsül, hív minket. Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek. Embereket adok oda érted, és nemzeteket az életedért. Ne félj hát, mert veled vagyok!” (Iz 43,4-5.)


III. TÉMA FELDOLGOZÁSA

A) Szavak formáló ereje: 

A szó ereje – dicséret, vagy az életre szóló “igen” hatása az Önök életében...

1. Mit hallunk, olvasunk egész nap – azok minket érintenek. Petőfi: Nemzeti dal…

2. Milyen érzéseket keltenek bennünk az elolvasott szavak? (Pl rossz hír az újságban. Örömhír, levél, plakátok, feliratok, ami van a szobánkban, stb. mind-mind hatással van ránk.)

3. Hogyan befolyásolnak ezek a ránk támadó érzések, amikor emberek elé állunk? Nem mindegy, hogy mi van a szívemben!

4. Szavak alapján – milyen életbevágó döntéseket hozunk?

5. Szavak – vagy éltetnek vagy elrontják a hírnevet (ki lehet végezni valakit szavakkal, meg lehet semmisíteni).

6. Ezek a gyerekeket is épp így érintik csak fokozottabban… (pl. a gyereknek soha ne mondják: kicsi buta! Ez lélekgyilkosság!)

B) Az Istennel való kapcsolatban (imában) alkalmazott szavak formaló ereje:

1. Kérdezzük meg, van-e kedvenc imaszövege? Mi? Hogyan és miért lett kedves számára? Milyen Istenképet nyújt neki? Milyen érzéseket? (Tünde – orvos akar lenni. Tami – Hál’ Istennek jól lakám, ha még volna béraknám.)

2. A gyerek ima élete még "természetes" (ösztönös) szinten létezik. Könnyen rácsodálkozik a világra, és éppen emiatt nnyű bevezetni egy kapcsolatba, nemcsak a teremtett világba, hanem arra is, aki azt teremtette.

3. Ezt a képességet éltetni kell... hálát adni azért, aminek örülünk és dícsérjük Istent a szépért, a jóért.

Minél gyakrabban csináljuk, annál természetesebb az isteni kapcsolat (az esti ima).

4. Sokszor mást is kifejezhetünk az imánkban. Bocsánatot kérünk, amikor valakit megsértünk -, Istentől is akinek végtelen jóságát lebecsültük, vagy szomorúságunkat is elmondjuk, ha valami bánatot okoz, vagy csak elszomorít.

5. Isten szerető Isten. Imánk szövegének ezt kell tükröznie… Istentől nem félünk - nem rettegünk ... nincs mit szégyellni előtte.

Imáink inkább szerető bizalmat fejezzenek ki, mint félelmet a büntetéstől. 


C) Milyen fogalmakat használtunk?

1.Isten teremtő - tud segíteni rajtunk, mert mindenható! Minden, amit ő teremtett jó, van méltósága.

2. Isten Atya - nem idegen (kívül álló).

3. Isten közösségre hív, hogy a legjobbat adhassa.

4. Jézus - Isten Fia - azért jött, mert az Atyát akarta nekünk megmutatni - szeretetből.

5. A mennyek országa együttlét az Istennel - a földi életünkben már elkezdődik.

6. Isten nem büntet a betegséggel, a halállal, hanem próbál minket óvni saját téves  döntéseink következményétől.

7. Mindennap az Ő új ajándéka, ami által azt üzeni, szeretlek.

8. Minden ember – függetlenül bőre színétől vagy korától – az Ő képmása.

9. Családot alapított – az Egyázat, aminek mi is tagjai vagyunk.

10. Bűneinkkel meggyengítjük Isten szerető jelenlétének erejét életünkben – magunknak okoztunk sérülést, és kétségbe vontuk Isten mindenható, teremtő erejét. De mindig vissza lehet hozzá fordulni. Ő kész megbocsátani.


IV. A szülő szerepe

1. Az első hely ahol a gyermek ezekkel a fogalmakkal találkozik az otthon, majd a templom és az iskola. A szülő mindenben minta. Ahogyan a szülő imádkozik, Istehez fordul, úgy a gyermeke is.

2. Legyenek képek, feszület, Szentírás a családban.

3. Imádkozzanak a szülők minden helyzetben, a jóban és a nehézségek idején. A gyerek tanulja meg, hogy az ima élő kapcsolatot jelent istennel.

4.Vigyázzunk a beszédünkre. Legyen napi ima. Mi van otthon, ami hitünkkel ellentétben áll? Miért van ott? Mit mond a gyermeknek?

 

Köszönöm, hogy részt vettek a szülői értekezleten. E témát otthon a családban beszéljék át.

 

                                   Tisztelettel,

                                                        D-K. József papbácsi 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése