Húsvét 7. C. vasárnap. Bevezető: Áldozócsütörtökön Urunk mennybemenetelét ünnepeltük. Az első századokban a hitújoncokat húsvétkor részesítették a beavató szentségeiben. Ezért felnőtt keresztelés esetén az első szentáldozás húsvéti szentáldozás volt. A nyilvános vezeklőket a húsvéti szentáldozáskor fogadták vissza az egyházba. A IV. század közepétől 1918-ig a húsvéti szentáldozás határnapja Urunk mennybemenetele volt. Ebből ered ünnepünk egyedülálló magyar elnevezése: áldozócsütörtök. Az áldozócsütörtöki szentáldozás egyben hitvallás, tanúságtétel, hogy Jézus velünk van az Oltáriszentségben is.
Áldozócsütörtök és pünkösd közé esik húsvét 7. vasárnapja. Ez a vasárnap olyan mint Krisztus két eljövetele közötti idő, görög szóval parúzia. A parúzia méltó befejezése a Szentírásnak, és az üdvtörténetnek. Az apostolok az Olajfák-hegyéről visszatértek az utolsó vacsora termébe és imával várták a Szentlélek eljövetelét. Azóta egyházunk imádkozik, várja Urunk második eljövetelét. A Jézus hívogató őskeresztény imának eredeti arám szövegét Szent Pál megörökítette: „Maran Atha!” (1Kor 16,22). A Jelenések könyve végén Jézus kijelenti: „Igen, hamarosan eljövök. Ámen.” És az egyház mint jegyes válasza: „Jöjj el, Uram Jézus!”
Tartsunk lelkiismeretvizsgálatot, hogy méltóképpen találkozzunk Urunkkal a szentmisében.
- Testvéreim! Az apostolok égre emelt tekintettel néztek a mennybe távozó Krisztus után. Miután felhő takarta el szemük elől, az égre emelt tekintetüket megőrizték. Égre emelt tekintettel tértek vissza a Cenakulumba, az utolsó vacsora termébe és mindnyájan egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak a Szűzanyával a Szentlélek eljöveteléért. Megértették, hogy a Szentlélek segítségével jutnak el Krisztus teljes megismerésére és gazdagságának birtoklására. Péter apostol kezdeményezésére kiegészítik az apostolok testületét Mátyással. Az apostolokban már megnyilatkozik a feltámadt Krisztus dicsősége, átalakítva őket az ő képére dicsőségről dicsőségre. Jézus, hogy ezt teszi velünk, erről szól a mai evangélium.
2. Olvasmányunk Szent István diakónus vértanú hitvallásáról szól. (ApCsel 7,55-60) Szent Lukács drámai képben mutatja be István diakónus életét, a maga és Pál apostol tanúsága szerint. István kiválasztásakor már felismerték, hogy hittel és Szentlélekkel eltelt férfi. Kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Féltékenységből a kisázsiából származó zsidók ellene támadtak és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni. Erre hamistanukat fogadtak és a felizgatott néppel a főtanács elé hurcolták. István szeretete legyőzte a félelmet, és nagy beszédében rámutatott, hogy a nép és a főpapok most is ellenállnak a Szentléleknek mint atyáik, akik a prófétákat is megölték, mert az Igaz eljöveteléről jövendőltek, s most ti lettetek árulói és gyilkosai! Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak és fogukat vicsorgatták ellene. István tanúságtételének végén már bepillantást nyer az égbe: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll!” Jézus mint tanú áll és tanúskodik az Atya előtt Istvánról. Ezután kivonszolták a városból és megkövezték. E történetben Jézus jelet adott Egyházának, és megmutatta a jövőt. Ma is Ő ad erőt nekünk a tanúságtételre, az igehirdetésre és a szenvedések közötti állhatatosságra. Legnagyobb kegyelme, hogy lehetővé teszi számunkra erényeinek követését, a megbocsátást és az ellenségért való imát. Sok ember számára ezek a legfőbb problémák. Csak a Krisztussal való egységben és szeretetben élő, a megbocsátó és imádkozó ember láthatja meg Jézus dicsőségét...
3. Az Egyház szorongattatásaiban mindig Jézust hívja. (Jel 22,12-14. 16-20) A kegyelem által Jézust hívjuk és bízakodunk második eljövetelében. Székely népünk több mint egy évezrede Jézust hívja segítségül. Így tett amikor ellenségek háborgatták.
Egyik ilyen emlékünk Székelykeresztúr északi magaslata, a Jézuskiáltó-hegy, rajta a régi fakeszt helyett, a katolikus egyház emelte 7 méter magas vasbeton kereszttel. A helyi hagyomány szerint a tatárbetörések alkalmával az odamenekült lakosság Jézus nevének a kiáltásával hárította el a veszedelmet. A völgyek erős visszhangja megrémítette a tatárokat. Azt gondolták, hogy a lakosság nagy haderővel közeledik, s ezért visszafordultak.
Csíki eleink szent hitünk védelmében 1567 május 17-én a Hargitai csatánál Jézust és a Szűzanyát hívták segítségül. A hívek nnagyrésze a Salvator kápolnánál imádkozott. A győzelem óta a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú, fogadalmi búcsú lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése