Róma főrabbija keresztény lett

Israel Zoller 1881-ben galiciai zsidó családban született, ötödik gyermekként. Legjobb barátja révén találkozik a feszülettel. A gyermek gondolkodott és Izajás könyvében szereplő Isten Szolgájáról olvasott. Közben kereste az összefüggést a keresztre feszített Jézussal: Ez a Keresztrefeszített csakugyan Isten szolgája? A 12 éves fiú tanul és tanít. Titokban olvassa az Újszövetségi szentírást, melyben megérezte a szeretet evangéliumát. Halott édesanyja mellett meggyújtotta a „tiszteletadás fényét, a lángkoronát” és a hatodik boldogságot ismételgette: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent” (Mt 5,8). Bécsben és Firenzében tanul. Filozófiából doktorál. Elvégzi a rabbiképzőt, ahol teljes szívvel az Istent kereste. 1911-ben Triestben rabbi-helyettes. Megnősül, születik egy kislányuk. 1917-ben felesége meghalt. „Hiába igyekeztem nyugtalanságomat intenzív tudományos munkába fojtani… Hirtelen elkezdtem Jézus nevét ismételni… Egész lelkem kiáltotta: Krisztus, ments meg! Nyugtalan maradtam addig, amíg meg nem láttam Őt, mint egy hatalmas képet kereten kívül, a szoba sötét sarkában. Tökéletes lelki békét éreztem. Az Ószövetségi Szentírás birodalmának végső határához érkeztem. Ezt mondtam magamnak: nem volt-e Jézus népem fia? Nem volt-e lelkének lelke?” Zoller rabbi ezt később írta le.

1920-ban Trieszt főrabbijává nevezik ki. Újra nősül. 1933-ban felveszi az olasz állampolgárságot és családi nevét Zolli-ra változtatta. A növekvő zsidóellenesség miatt megfosztják olasz állampolgárságától és az egyetemi katedrától. 1940-ben Róma főrabbija és a rabbiképző rektora. 1943. szeptember 8-án a német csapatok elárasztották Rómát és megkezdődött a kilenc hónapig tartó könyörtelen megszállás. Zolli főrabbi családját keresztény jó barátaihoz menekítette. Ő visszatért állomáshelyére. A Gestapo elől a külvárosban rejtőzködik. Rómában a deportáltak száma 291000. Több ezer zsidó a Vatikánba menekült. Egy héttel Róma megszállása után a németek megsarcolták a zsidókat. Egy nap alatt 50 kg aranyat követeltek. Éjjel, lopva, barátja hozta a hírt, hogy csupán 35 kg aranyat sikerült összegyűjteni. „Lenne szíves a Vatikánba menni, mondta a küldönc – és kölcsönért folyamodni. - Azonnal induljunk! – válaszolt a főrabbi, úgyis vagyok öltözve, mint egy koldus!” A Vatikánt a Gestapo őrizte, de a főrabbi karbantartó mérnökként ellenőrző munkára jelentkezett a Szent Anna kapunál. A főrabbi eljutott az államtitkárságig, s ott a kincstárnok és egy prelátus fogadta. – Az Újszövetség nem hagyhatja cserben az Ószövetséget, mondta. – „Kérem segítsenek! Biztosítékként csak magamat ajánlhatom, de mivel szegény vagyok, a világ zsidósága fizeti adósságomat.”

A kincstárnok rövid időre eltűnt, felkereste XII. Piusz pápát (azt a pápát, aki a zsidókat mentette, és akit KGB-s zsidók támadnak). A pápa azonnal segített. A kincstárnok rövid várakozás után a szükséges arany mennyiséget összekészítve átadta a főrabbinak. Róma főrabbija egy papírkára ezt írta: átvettem 15 kg aranyat a zsidóság nevében és aláírta. Búcsúzáskor ennyit mondott a főrabbi: „Kérem, köszönje meg nevemben Őszentségének”. A főrabbi élte az üldözöttek életét: éhezett és fázott, magára hagyott volt és elfeledett. A megszállás utolsó hónapjait egy szegény keresztény családnál töltötte. 1944. június 4-én az amerikaiak bevonultak Rómába. Egyben a főrabbit visszahelyezték székébe és tisztségébe. A kiengesztelődés ünnepét Zolli főrabbi vezette két segédjével. Az imádság és ének közben valami ködféle vette körül. Aznap este a főrabbi hazament, amikor belépett, felesége így szólt: Ma, amikor a Torah előtt állt, láttam maga mellett Jézus Krisztust. Fehér volt. A kezét a fejére tette, és megáldotta magát. Ebben a pillanatban lányuk, Miriam is vallott… Zolli főrabbi néhány napig gondolkodott, aztán döntött: a zsinagógában már nincs helyem. Telefonon időpontot kért egy paptól és így szólt hozzá: Tanítson. Szeretnék megkeresztelkedni. 1945. február 13-án keresztelték meg feleségével együtt. Miriamot pedig a rákövetkező évben. Az Izrael nevet Eugenio-ra változtatta, XII. Piusz iránti tiszteletből. Másnap a házastársak áldoztak és néhány nap múlva a Gergely Egyetemen bérmálkoztak. 1946. október 3-án felvette a ferences harmadrendet. Élete utolsó tíz évében tanított és tanúságot tett Jézus Krisztusról. 1956. március 2-án halt meg. Sírján ez a felírat olvasható: az Úrnak halunk meg, az Úré vagyunk.