2024. 01. 10.

Mit akar velünk a Krisztus? - 2.B.

„Papnak megy a legszebb férfi!” – na, erre sokan felkapják a fe¬jüket. Edoardo Santini, akit 17 évesen, négy esztendővel ezelőtt Olaszország legszebb férfijának választottak, és aki azóta sikert sikerre halmozott modellként, táncosként és színészként, úgy döntött, áttér a papi pályára. Nagyjából 2022-től kez¬dett el érdeklődni az egyház iránt, kezdeti szkepticizmusa pe¬dig mára akkorát fordult, hogy úgy döntött, le¬mond mindenről, amit eddig a szakmájában elért, hogy Isten szol¬gálatába álljon. Eh¬hez – érdekes módon – nem egy koncert vagy egy szombat esti buli adta a legnagyobb lökést, hanem 2023-ban a lisszaboni Katolikus Ifjúsági Világta¬lálkozó. Ezután beiratkozott egy szemináriumba, és megkezdte tanulmányait. Edoardo 2003-ban született Firenzében. Megtéréséről videóban számolt be, elmondta, hogy félelemből sokáig nem mert elmélyedni a hivatás kérdésében. Döntését részben azok az embe¬rek segítették, akik megmutatták neki, hogy mit je¬lent Egyháznak lenni, és erőt adtak neki ahhoz, hogy utánajárjon a hivatásbeli kérdésnek, amely gyermekkora óta foglalkoztatta. „Most, hogy megtaláltam életem cél¬ját, felajánlom szenvedélyeimet Istennek” (Krisztus világa, 2024. január). Isten ma is szólít, hív közvetlenül és közvetve. Sámuel meghívásáról szól az olvasmány. (1Sám 3,3b–10. 19) Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája állt. A frigyláda Isten jelenlétének a jele. Mózesnek az Úr megígérte: „Ott fogok veled találkozni, s a törvény ládáján álló két kerub között, az engesztelés táblájáról közlöm veled mindazt, amit általad Izrael fiainak mondani akarok” (Kiv 25,22). Sámuel hallja az Úr hangját, de nem lát semmit. Ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem volt része abban, hogy az Úr megnyilatkozzék neki. Majd Héli főpap tanításával készségesen válaszol: „Beszélj, Uram, szolgád figyel!” Attól kezdve vele volt az Úr, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon. Keresztelő János az ószövetség utolsó prófétája tanítványai előtt tanúságot tett Jézusról. (Jn 1,35–42) Jézus, hogy megváltói munkáját Szentlélekkel eltelve és az Atya tanúságával elkezdhesse, a Jordán folyóhoz ment megkeresztelkedni. Másnap, János, a nép számára még ismeretlen Jézust, prófétai látásával mutatta be: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” Tanúságtétele elérte célját, két tanítványa máris Jézushoz szegődött. Jézus ezután meghívással gyűjtötte maga köré a Tizenkettőt. Sámuel az ószövetségben, Keresztelő a határhelyzetben, az apostolok az újszövetségben: példái az Isten szavára figyelő készséges szívnek. Az igazán készséges szív felfogja, hogy az ember nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig az emberért. (1Kor 6,13c-15a. 17-20) Dicsőítsük meg Isten azzal, hogy utasításait elfogadjuk, mint Edoardo, aki a fürdőnadrágot reverendára cserélte. „Megtaláltuk a Krisztust, kegyelmet és igazságot kaptunk általa.” Jn 1,41. 17b.

1 megjegyzés: