Sorsfordító Virágvasárnap. Urunk a földi dicsőséget csak másokért fogadta el, az örök
dicséséget önként vállalt gyalázattal járó szenvedésével szerezte. Virágvasárnap olvasmányai Krisztus kétféle
dicsőségéről beszélnek. – Az egyik az,
amelyet a világ adhat, a hozsannázás, melyet a világ ideig-óráig alkalmaz.
Ezt kapta Urunk a virágvasárnapi diadalmenetben. Az utolsó húsvét előtt Jézus a
Jordánon túlról a Jeruzsálem melletti Betániába indul útnak, előre mondja, hogy
Lázár meghalt. Odaérve földi működésének legnagyobb csodáját műveli: feltámasztja
a négy napja sírban levő, oszlásnak indult Lázárt. Ennek a hatalmas csodának
sok szem- és fültanúja volt, így természetes, hogy ezután sokan hittek
Jézusban. Ez volt az utolsó csepp, mellyel betelt a mérték a zsidó nép
vezetőinek szívében. Olyan csoda volt ez, amely megmozgatta az egész közeli
Jeruzsélemet és vele gyütt az ünnepre összegyűlt népet. A farizeusok
összehívják a főtanácsot. A szinédrium megdöbbenve áll ezzel az újabb csodával szemben,
kénytelen elismerni: „Ez az ember nagyon
sok csodát tesz. Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne.” Most már tenni kellett valamit, Kaifás kimondja az ítéletet: jobb
nektek, ha egy ember hal meg a népért. A főpap után a főtanács is kimondta az
ítéletet: Jézusnak meg kell halnia.
– Közben az ünnepre érkező zarándoknép valamilyen
nagy csoda után áhítozik! Hat nappal húsvét előtt Jézus újra Betániába ment,
ahol Lázár lakott. Másnap a tömérdek nép értesült, hogy Jézus Jeruzsálembe
érkezik. Pálmaágakat szendtek és kivonultak eléje. A zsoltáréneklésük
lelkesedésbe, Jézus hozsannázásába, királynak kijáró felkiáltásba megy át.
Áldani kezdték Istent a sok csodáért, amelynek tanúi voltak. Meg vannak
győződve, ha Jézus tud betegeket gyógyítani, halottakat feltámasztani, és más
csodákat tenni, akkor meg is szabadíthatja őket. Bíborszőnyeg helyett ruhájukat
terítik az útra, kezükben Izrael függetlenségét jelentő pálmaágakat lengetnek. Így kiáltoztak: „Hozsanna!
Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa!” (Mk 11,1-10) – Jézus Jeruzsálemi bevonulása -
üdvtörténetileg - kegyelmi adomány, nagy felhívás mindenki számára, hogy
döntsön: higgyen Jézusban. De ő előre látja, hogy a vezetők és a nép egyrésze
visszautasítja a kegyelmet, ezért Jeruzsálemet megsíratta.
– A
másik dicsőség, amelyet a világ nem adhat, az részesedés magának Istennek
dicsőségében. (Fil 2,6-11) Ebben részesült örökre Jézus, aki mint Jahve
szenvedő szolgája (Iz 50,4-7) megalázta önmagát. „Ezért Isten
felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek,
hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd …, és minden nyelv hirdesse az
Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!” Ez az odaadó szeretet az Egyház számára kijelölt út, melynek végén a
dicsőségben, a mi örök húsvétunkban részesülönk.
„Áldunk téged Krisztus, örök dicsőség néked!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése