2012. 07. 13.

Miért vagyunk, mit csináljunk?


A földi érdekekbe és ösztönös kívánságokba elmerültek nem szívesen hallgatják a figyelmeztető szót. Ezt a próféták is megtapasztalták. Ellenfeleik mindig találtak bennük kifogásolni valót. A próféták azzal is hozzájárultak a vallási élet erősítéséhez, hogy a nehézségek között is hűségesek maradtak küldetésükhöz. Mindenféle ellenállás, intrika ellenére hirdették az Úr szavát (Ám 7,12-15). Etikusan, elvszerűen, a törvényt betartva éltek és beszéltek. Ezért is figyelmet érdemelnek. Társadalmunk összevisszaságában nekünk látnunk kellene a helyes irányt és cselekvési módot. Istenszolgája Áron püspök intő szava  ma is a helyes irányt mutatja: „A keresztény ember két világ polgára. Igazi hazája az égben van, de oda az út a földön át vezet. Ezért a világban nem turista, nem is műkedvelő. Feladatot kell teljesítenie. Feladatot és szolgálatot szeretetből... A keresztény ember a világban él, a világ dolgaival foglalkozik, s ott a világban, foglalkozása által és állapotbeli kötelességeinek lehető legjobb teljesítésével kell Isten országának építésén dolgoznia.” 
Ha Isten jelenlétében élünk, akkor a kihívások idején, amikor híveink sorskérdésekkel fordulnak hozzánk, nem bújhatunk a vallásosság paravánja mögé. Egyik hívem ezt kérdezte, kire szavazzunk július 29-én? Köszönöm kérdését – feleltem, de előbb tájékozódjunk. És némi válaszként felolvastam egy tapasztalt jogászember (K. E.) nyilatkozatát: „A válasz előtt, C. Antonescu bejelentése következtében – miszerint ha T. Băsescut nem meneszti a népszavazás, akkor lemond – meg kell vizsgálni, hogy kettőjük közül kitől ajánlatosabb megszabadulni. Számomra evidens, a jelenlegi elnök utolsó mandátumát tölti, tehát tőle rövidesen megszabadulunk. Ezért sokkal üdvösebb lenne a magyarellenes, hisztérikus, egyetemi hallgatóként éveket ismétlő, idegen nyelveket nem beszélő, csak a balkáni stílusban otthonos Antonescutól tehermentesíteni a román politikai életet! Ennek érdekében a július 29-ei népszavazáson ellenszavazatot leadva, vagy akár távol maradva, egyaránt Crin Antonescu politikai kiiktatását segíthetjük elő.” Evidens, hogy ezzel a szavazással a fenti személyek a nép támogatására számítanak. Ilyen a demokrácia játékszabálya. 
Ezzel szemben Krisztus, aki tanítványait kettesével küldi el, egyszerű és önzetlen magatartást vár. Gyakorolják a szeretetet. Ne keressenek támaszt földi javakban, hanem bízzák magukat Krisztus erejére: hirdessék a megtérést, űzzék ki a gonosz lelkeket és gyógyítsák meg a betegeket. Kerüljék a kényelmet, akkor találni fognak jó akaratú embereket, akik befogadják és szükségleteikről gondoskodnak. Az örömhír így megsokszorozva terjedt tovább (Mk 6,7-13). Krisztus mindnyájunkat öröktől meghívott az üdvösségre (Ef 1,3-14). Csak Vele alakul ki a teremtett világ teljes összhangja, amelyben mindenki megtalálja a maga helyét és örök boldogságát is.    
        
 „Urunk Jézus Krisztus Atyja világosítsa meg lelki szemünket...” Ef 1,17.
                   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése