2012. 09. 07.

Iskolai évnyító


Nemeskürty István írta: „Mindannyian felelősek vagyunk mindenkiért, nem szabad úgy tennünk, mintha a történelem mellettünk vagy mögöttünk folyna el, és nekünk csak annyi közünk lenne hozzá, hogy megmerítjük benne a lábunkat. Saját történelmünket mi magunk alakítjuk: vezetők és vezetettek.” Historia est magistra vitae, azaz a történelem az élet tanítómestere! Ezt láttatják meg az iskolák, amikor a szünidő végén újra kitárják kapuikat. Minden fejlődni akaró, iskolába induló gyerek, Jézushoz hasonlót mondd az iskola kapuja előtt: nyílj meg!
Tudom, hogy a legtöbb diáknak a „kezdődik az iskola” nem minősül örömhírnek, mivel a tanulás fárasztómunka, értelmi és akarati erőfeszítést igényel. Ez igaz, de ez a legszebb. A növekedés több szintű, és nem egyszerre történik. 
Testi fejlődésünk függ az örökölt természetünktől, mozgásunktól és táplálkozásunktól. Ami szellemi, lelki és érzelmi kibontakozásunkat illeti, ebben családi otthonunk lelkülete meghatározó tényező. Vannak az értelemnek és akaratnak, a léleknek és pszichének régiói, amit csak az igazság és a jóság, a szépség és a szentség világít be. Épp ezért a család hívatása, hogy a gyerekeket az igazság, a jóság, a szépség és a szentség megismerésére segítsék. A család feladata, hogy a gyerekeket az igazság keresésében a tudomány felé vezesse; a jóság légkörében az erkölcsösségre nevelje; a szépség és harmónia szeretetére a művészetek ápolásával segítse; a szentségre, vagyis a tökéletességre nevelést az Isten szeretetében éljék meg. Mindezt nagy zenepedagógusunk, Kodály Zoltán így fejezte ki: „A gyermek zenei nevelése, az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik.”
A nevelésben és oktatásban a család segítségére van az iskola. Nagy megtiszteltetés minden pedagógusnak, hogy a szülők rájuk bízzák legértékesebb kincsüket, a gyermeket. A gyerekek, ha elakadnak az alapértékek megismerésében, akkor a  pedagógusok, a szülők és testvérek készségesen segítenek. Jó és igaz emberekké kell váljunk, hogy gazdagítsuk a világot, hogy színesebb legyen. Ismét Kodályt idézem:  „Európa nem arra kíváncsi, hogy hogyan utánozzuk őket, hanem arra, hogy mit adunk magunkból.” Ha nemzetünk lelki-szellemi-anyagi kincseit megismerjük, akkor nagyon gazdagnak érezzük magunkat. És ezt az értékes kincset, melynek birtokosai vagyunk, becsüljük meg. Ennek ismeretével, felhasználásával, újabb gyümölcsöket tudunk teremni. És ennek birtoklása töltsön el reménnyel, hogy örök életet is kapunk. 
Áron püspök úr int: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a saját erejével tudja táplálni.” Most kérjük a Szentléleket, a tudomány és bölcsesség Lelkét, hogy tegye fogékonnyá értelmünket, erősítse meg akaratunkat az új iskolaév sikeres elvégzéséhez. Az Egyház is részese az emberek mindennapi reményeinek, szomorúságának, örömeinek és szorongásának, mert mélyen meg van győződve arról, hogy maga Krisztus vezeti ezeken az ösvényeken (II. János Pál. LCS 1). 
- Jó munkát! 
- A legjobbat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése