2012. 09. 23.

Koreai vértanúk

Szeptember 20-án a liturgikus naptár szerint megemlékezünk a Koreában vértanúságot szenvedett keresztényekről. Nevezetesen Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaikról.



Korea kereszténységéről kevés adat maradt reánk. Világi hívők alapították a koreai egyházat. Meghallották Jézus szavát, követték és teljesítették megbízatásukat. Már a XVI. században voltak keresztények. Az 1622-ben vértanú halált halt kilenc koreait IX. Pius pápa avatta boldoggá. 1791-ben és 1795-ben két-két koreai adta életét hitéért.
Az 1810-ben kitört üldözésben több mint háromszázan haltak vértanúhalált. 1836-ig laikus hívek vezették az erős és lelkes közösséget. 1831-ben megszervezték a koreai apostoli vikáriátust, melynek első vikáriusa, B. Brugiere meghalt, még mielőtt eljutott volna székhelyére. Hamarosan 2 pap és Imbert Laurent-Joseph-Marius vikárius érkezett titokban Koreába. Francia misszionáriusoknak 1837-ben így sikerült Korea földjére lépnie.

Imbert püspök, vikárius a francia Marignane-ban született 1797. április 15-én.  1818-ban lépett a missziós társaságba, 1819-ben pappá szentelték, 1820-ban Szecsuánba (Kína) küldték misszióba. 1836-ban Korea 2. apostoli vikáriusa lett. 20 hónapig dolgozott, kb. 10 ezer koreait keresztelt meg. Közben üldözés támadt, munkatársai kiszolgáltatták és vértanú lett Sai-nam-hte-ben, 1839. október 21-én. 1925-ben avatták boldoggá.
Imbert és két pap társának vértanúságától 1845-ig a koreai egyház pap nélkül volt. Koreában is a vértanúk vére öntözte az első keresztény magvetést. 1845-ben szentelték fel az első koreai papot, Tim Taegon Andrást, aki egy év múlva életét adta Krisztusért. 
Ismét titokban püspök és papok érkeztek. 1850-ben már 23 ezer katolikus élt Koreában, 12 papjuk volt. 1866-ban ismét magasra csapott az üldözések hulláma, és néhány év alatt tízezer katolikust mészároltak le, köztük hét misszionáriust.

1876-ban érkezett az új vikárius néhány pappal, akiket szintén halálra ítéltek, és csak a francia kormány közbelépésére változtatták az ítéletet száműzetésre.  
Három nagy üldözés tört ki ellenük, 1839-ben, 1846-ban és 1866-ban. Az utóbbi során 103-an szenvedtek vértanúságot.

XI. Pius pápa 1925-ben az 1839. és 1846. évi üldözés áldozatai közül 82 vértanút (32 férfit és 50 nőt) avatott boldoggá. A többiek közül legtöbben világi hívők voltak, férfiak és nők, házasok és fiatalok, idősek és gyermekek is. Ezek közül 24-et VI. Pál pápa avatott boldoggá 1978-ban.
II. János Pál pápa 1984. május 6-án Koreában szentté avatta

Kim Taegon András lelkes papot, Chong Haszang Pál kiváló világi apostolt, Imbert Lőrinc püspököt, Berneux Ferenc Simon püspököt és 99 társukat szentté avatta. 
"Istenünk, minden nemzet teremtője és üdvössége! Te csodálatos módon gyermekeid sorába fogadtál egy népet Korea földjén, meghívtad a katolikus hitre, és vértanúid: Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaik dicsőséges tanúságtétele által gyarapítottad. Az ő példájukra és közbenjárásukra tégy minket is mindhalálig állhatatossá parancsaid teljesítésére. A mi Urunk jézus Krisztus által. Ámen."

E megemlékezéssel szeretném kifejezni tiszteletemet a koreai nép iránt, és a Koreában élők iránt, akik elektronikus leveleimet (http://dkjozsef.blogspot.com, dkjozsef.blogspot.ro) rendszeresen olvassák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése