Ki az igaz és bölcs?

Az igaz emberek becsületes voltát a gonoszak irigyelni szokták. Ezért, akik csak az evilágot szeretik – a megromlott eszű emberek, különösen a gyönyörök követői, és akik az igazságot gyűlölik, valamint akik minden jót elleneznek –, azok rendszeresen ócsárolják az igazat. Az ilyenek nem ismerik a bölcsességet. A bölcsesség, nem más, mint az igazi jó felismerése és követése (Bölcs 2,12. 17-20). Általános emberi jelenség Káintől kezdve, hogy a megromlott szívű emberek nem viselik el az igazat, aki Istenben bízik, mert általa szembesülnek gonoszságukkal. Ezért a gonoszok nyelvükre veszik az igaz embert. Ez alól senki sem kivétel. A Bölcsesség könyvében így szólnak: „Lássuk hát, igazak-e beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut? Tegyük próbára, gúnyoljuk, bántalmazzuk, ítéljük gyalázatos halálra! Vajon Isten pártjára kel-e?” Ez az igaz  maga Jézus. Az apostoli egyház e szenvedő igazban régtől fogva az Üdvözítő előképét látta, és Jézus szenvedéstörténetében rá alkalmazta a felolvasott rész egyes mondatait.

Az istenhívő tudja, hogy az Isten törvénye szerint élő ember mindig az ellentmondás jele a világban, de nem semmisül meg: „Isten megsegít engem, az Úr oltalmazója életemnek.”

Reinhold Schneider német írót a hite kötelezte arra, hogy az igazságot szolgálja: „A kereszténység sajátos titka abban áll, hogy csak az jut el a világosságra, aki az igazságot teszi is. Nincs más lehetőség Krisztus megértésére, mint hogy megtegyük szavát, éljük életét, beléje változzunk át.”

Csak a jóság emel föl és segít be az Isten országába (Mk 9,30-37). Erre tanít, és erre példa Jézus.  Péter vallomása után, Jézus fokozatosan készíti fel tanítványait közeli szenvedésére és feltámadására. Különös, hogy az Úr szenvedését soha nem választja el a feltámadásától. Ez utóbbi az első epilógusa és megvilágítja annak értékét. Az apostolok csak az elsőre gondolnak, ezért menekülnek a gondolattól, kikerülik, nem veszik tudomásul a témát. Inkább arról vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus olvas a szívükben. Ezért kérdezte meg őket: „Miről vitatkoztatok az úton?” Erre hosszú csend, az eszmélődés következett.

Jézus e kínos csend után félreérthetetlenül tudomásukra hozza, hogy Isten országának alapvető lelkülete a szolgálat: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Ő is ezt teszi: szolgává lesz és úgy hal meg értünk, mint egy utolsó gonosztevő. Amikor feltámad, első lesz, a vérén megváltott emberek elsőszülöttje.

A kisgyermek példájával arra int, hogy csak a szolgáló szeretet által lehetünk élő közösségben Vele és az Atyával, nem a hatalom keresése vagy hajszolása útján. Isten családja vagyunk, aki a kicsiket, az utolsókat is kedveli, akiknek a mennyben biztosított dicsőséget. S ha valaki szolgálni akar, akkor a kicsiket, a gyöngéket, a szegényeket, a rászorulókat kell szeretettel szolgálnia. Ez a felülről származó igazi bölcsesség. A jó gondolathoz és beszédhez szeretet kell. A jó megtanulásához és cselekvéséhez, az igazi vallásossághoz hit és szeretet kell. A szolgálathoz hit és szeretet kell (Jak 3, 16-4,3). Az igaz bölcsesség a jó felismerésének, szerető elfogadásának és megélésének gyümölcse. Mások megajándékozásához, életünk odaadásához és feláldozásához hit és szeretet kell. Az igazán bölcs az istenszeretők közösségét keresi, nem megy szekértáborokba, hanem egységben marad Krisztussal és embertársaival.

 „Honnan vannak háborúságok és veszekedések köztetek?” Jak 4,1.