2014. 08. 23.

Okosság és oktalanság



„Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát!” (Ef 7,17) Veszedelmes dolog, ha az ember okosnak tudja magát, mert beképzeltséget szülhet. Ezen a ponton aztán könnyen csúszik át ok­talanságba. Azt hiszi magáról az ilyen ember, hogy nyugodtan hagyatkozhat kizárólag a maga eszére. Lelkiismereti döntései­ben is csak önmagára támaszkodik. így biztosan esik tévedésbe, tehát oktalanná válik.
Lelkiismereti döntéseimet magamnak kell meghoznom. De nem csupán a magam meglátására hagyatkozva. Azt kell kutatnom és megértenem, mi Isten gondolata és kívánsága. Nem szabad azt hinnem, hogy ezt csupán saját eszemmel megállapíthatom. Isten akarata sokkal inkább megnyilvánul az egyház tanításában, irá­nyításában, mint a magam-kialakított meggyőződésben. Sőt, ezen túlmenően az okos ember figyel mások élettapasztalatára. És, mi­vel saját ügyéről van szó, az elfogultság kiküszöbölésére rábízza magát egy nem befolyásolt valaki (gyóntató, lelkivezető, jóbarát) ítéletére.
Aki okos akar lenni, legyen alázatos, szerény, önmagában egészségesen kételkedő. „Aki együgyű, jöjjön hozzám!” (Péld 9,4) Végeredményben valamennyien együgyűek vagyunk. Van­nak dolgok, amelyek mindenkinek magasak, csak az isteni Böl­csességtől várhatunk eligazítást. És a maga ügyében is együgyű mindenki, mert még a legegyszerűbb, legvilágosabb dolgokat is képes elhomályosítani, meghamisítani a sok bűnre hajló ösztö­nös vágy.
Isten akaratát kell keresnem őszinte szívvel, nem a magam ön­igazolását. Csak így menekülhetek meg az oktalanság veszedel­métől.
Szalai János

Ajánlás: E kérdés elől nem térhetsz ki:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése