2014. 08. 26.

A kommunista érában készült román történelemkönyvek hazugságokból álltak

Forrás: adevarul.ro/Ramona Gaina
A kommunista kor­szakban készült történelemtankönyvek csupa hazugságból álltak, a moszkvai direktívák alapján szerkesztették, gyakorlatilag eltorzítva a román nép eredetét.

Oly mértékben meghamisították a történelmet, hogy a kommunizmus 1989. decemberi bukása utáni sem figyeltek oda e terület megtisztítására, így további hibák kerültek tankönyvekbe – állítja Dragoş Dragomir konstancai történelemtanár.

Az Adevărul több történész, tanár megszólaltatásával készített elemzésében Mircea Pora temesvári professzor és író a jelenről sem fest rózsás képet, úgy fogalmaz: „Nekünk teljesen meghamisított történelmünk volt.

Valójában olyan nép voltunk, mely a kezdetek óta nagy tudatlanságban élt. De az emberek most is a Ceauşescu idejében tanult ostobaságokat hiszik, mert az elit eltűnt, helyüket pedig másodrangú, alja népség, falusiak vették át, akik egyik napról a másikra diplomások lettek, és nyilvánvalóan felkarolták az új szem­léletmódot. Ők ma is románellenesnek nevezik azt, aki nem úgy gondolkodik, mint ők.”

Háromszék

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése