2017. 03. 01.

Húsz éve szentelték püspökké

Érsek atyánk körlevelében írja: „A jeles évfordulón nagy szeretettel és tisztelettel köszöntjük Tamás József püspök urat.”
„Éppen a háború idején, 1944. november 12-én születtem, elég nehéz körülmények között, hiszen édesapámat fiatalemberként behívták  katonának, habár édesanyám negyedik gyermekükkel, velem volt várandós. Madéfalvának azt a részét, ahol a mi családi házunk is volt, lebombázták. Szüleim a harangozói és sekrestyési szolgálatot látták el, édesanyám így a plébánia konyhájában húzódott meg. Úgyhogy én ott születtem meg, tréfásan sokan azt mondják, hogy egyenesen beleszülettem a plébániába.”
Szülei 1950-ben Csíkszentsimonba költöztek. A vasútnál teljesítettek szolgálatot, ahol a népes családot, a nyolc gyermeket nevelték. Velük szemben volt a templom és az iskola. József atyára mindkettő nagy hatással volt. Általános iskolai tanulmányit itt végezte 1951 és 1958 között, a középiskolát a gyulafehérvári római katolikus líceumban, a teológiai tanulmányait ugyanott a papnevelő intézetben végezte 1962 és 1968 között. 1968. április 21-én szentelte pappá Isten Szolgája Márton Áron püspök.
Négy évet Medgyesen volt káplán, majd négy évet Türben plébános.
„Amikor később papként vonattal este érkeztem, sokszor úgy találtam édesapámat és édesanyámat, hogy együtt imádkoztak. Ez is külön kegyelem az ember számára, hogy a szülei imádságos és vallásos emberek.”
1978-tól teológiai spirituális, tanár. Szentszéki tanácsos, kanonok, majd pápai prelátus. 1994-ben lett általános helynök. 1996. december 18-án a Szentszék gyulafehérvári segédpüspökké és Valabriai c. püspökké nevezte ki. Előbbi minőségben Csíkszereda lett a székhelye.
1997. március 1-jén a csíksomlyói kegytemplomban szentelték püspökké; szentelője Jakubinyi György gyulafehérvári érsek  és két társszentelő pedig Bálint Lajos nyugalmazott érsek és Janusz Bolonek romániai apostoli nuncius.
Püspöki jelmondata: „Legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,13)„Ebben a politikai helyzetben úgy láttam, hogy nekünk, a magyarságnak az a küldetésünk, hogy a szeretetet hirdessük, az emberek között a testvériség uralkodjon”
 „Mivel püspökké szentelésének huszadik évfordulóját üljük, ezért csak az eltelt húsz évre tekintsünk vissza hálaadással. A püspökségen eltöltött húsz esztendő ténykedései: általános helynök, főegyházmegye kormányzásában részvétel, főegyházmegyei bizottságban titkár vagy tanácstag, bérmautak, valamint plébániái vizitációk főegyházmegyeszerte, az egyházi ünnepségek vezetése – főleg Székelyföldön, papi és szerzetesi lelkigyakorlatok irányítása és búcsúszónok itthon és külföldön, a czestochowai magyar Zarándokvonat immár hagyományos lelki vezetője, a sok lelki beszélgetés Paptestvérekkel, Hívekkel, és még folytathatnám. Köszönjük, Püspök úr, a húsz év munkáját, és kérjük a jó Istent, hogy a Csíksomlyói Szűzanya oltalma alatt még sokáig vezethesse hívő népünket az üdvösség útján „mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára”.  (dr. Jakubinyi György érsek)

1 megjegyzés:

  1. Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntjük SZÉKELYFÖLD első, itt regnáló püspökét, e Föld és e Nép fiát, a szerény és állhatatos lelkipásztort, bajokban vigasztalónkat, a Szűzanya nagy tisztelőjét. ISTEN ÉLTESSE és tartsa meg az emberi kor legvégső határáig erőben, egészségben !

    VálaszTörlés