Jézus
megszabadít - Egyik történelmi múltú
városban húsvéti kiállítás nyílt kortárs művészek alkotásaiból. Volt olyan
alkotás, amely mélyen megragadott, de volt olyan is, amelytől nemcsak én, de
mások is megborzadtak. Magamban morfondíroztam, majd a szabadban szóltam is
ismerősömnek, hogyan is engedhettek meg a szervezők ilyen képet kiállítani? Az
alkotások zömét beragyogta a művészek hite, van feltámadás. Míg ez a furcsa
alkotás horrorba illő, brüsszeli gender-elmélet szülötte.
Aki egy kissé jártas a
művészettörténetben, az ismeri, hogy a III. század katakomba freskóitól
napjainkig Jézus Krisztus ábrázolása nem más, mint az Isten megtestesült Fiába, az emberiség Megváltójába vetett hit
művészi megjelenítése. Az Egyház a II.
nikaiai zsinaton (787) jogosnak ismerte el, hogy Krisztust szentképeken
ábrázolják. Azt is kezdettől fogva vallja, hogy „a Megváltó látható alakjában a láthatatlan Istent ismerjük meg”.
Krisztus testének egyéni vonásai Isten Fiának isteni személyét fejezik ki.
Isten Fia a maga emberi testének vonásait annyira magáévá tette, hogy
szentképre festetten tisztelhetők, mert a hívő, aki az ő képét tiszteli –
mondja a zsinat – „benne az ábrázolt személyt tiszteli” (DS 601).
Ezután a Boldog
Rupert Mayer kápolnánk Ajnádi Krisztus-ra
gondoltam, amely az áldó Krisztust ábrázolja a Feltámadott örömével, mosolyával.
A XVII. századi készítője és a torzó kiegészítője, Orbán Feri bácsi hittel
művészit alkottak.
A képi
ábrázolásokkal is úgy vagyunk manapság, mint az eredeti bűnnel, a sátán létezésével,
a lelkiismerettel, úgy próbálják ábrázolni ezeket, mint babonaságokat, amiket
ma már felülír a humán tudomány. Mások vallásos jámborság mögött mindenütt
megszállottságról beszélnek. A két végletnek közös vonása, hogy Isten nélkül
szemlélik az életnek ezt az oldalát, és mert félnek: tagadásba, rettegésbe,
mások kárhoztatásába vagy éppen a reinkarnáció tanába menekülnek.
Ezzel szöges
ellentétben van a szentek élete. Ők vallották, hogy földi életünk egyetlen,
egyedi és megismételhetetlen. Felismerték, hogy alaphivatásuk a szeretet. Azért
kaptuk az életet, hogy megtanuljunk szeretni, és így rátaláljunk az örök
Szeretetre, Istenre.
Minden, ami a szeretetet megszegi az bűn. Létezik a
gonosz, aki bűnre csábít, de Krisztustól az Egyházon keresztül megkapjuk a szabadulást.
Ő hatékony most is, mint a kafarnaumi zsinagógában, amikor elhallgattatta a
gonoszt és kiűzte a megszállott emberből. (Mk 1,21-28). Őróla beszélt Mózes a
népnek: „Az Úr, a te Istened hozzám
hasonló prófétát támaszt neked, a te körödből, testvéreid közül;
őrá hallgassatok!” (MTörv
18,15-20) Jézus a szabadító, ezért osztatlan szívvel adjuk át magunkat neki.
(1Kor 7,32-35) A szívünk mélyén levő Isten szeretetére figyeljünk, akkor
mentesek leszünk minden földi megkötöttségtől.
„Azt szeretném, ha
mentesek volnátok a gondoktól.” 1Kor 7,32.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése