Mindenkinek el kell ismernie

Jézusom, bízom Benned! - Isten irgalmasságát és keresztségben kapott méltóságunkat ünnepeljük. Szent II. János Pál pápa 2000. április 30-án az egész világra kihirdette az Isteni Irgalmasság ünnepét, hogy azt húsvét után az első vasárnap üljük meg. Nagyon beillik ünnepkörünkbe, mert kiemeli Isten végtelen szeretetét a bűnös ember iránt. Isten nem hagy soha magunkra, hanem új kapcsolatra hív, keres bennünket. Ezt láthatjuk az ősszülők keresésétől kezdve Tamás apostol hitbeli megerősítésén át napjainkig. (Jn 20,19-31) Mindenki számára nagy élmény, amikor őt valamilyen módon Isten megszólítja. Ilyenkor az ember megrendül a szent Isten előtt, megismeri esendő, ugyanakkor nagyra-hívatott önmagát, környezetét és abban betöltendő feladatát is. Ettől kezdve senki sem képes úgy folytatni életét, mint addig. A megszólított már az istenélmény hatása alatt van. (Az istenélmény érzelmileg, lelkileg átélt esemény, történés, mely a személy megtérését és kiteljesedését szolgálja.) Mindenkinek van istenélménye. De akad olyan is, aki nem ismeri fel Isten szólítását, mert nem tanították meg, mint a gyermek Sámuelt. Az istenélmények megerősítenek az Istenbe vetett hitben és átsegítenek az élet nehézségein. Isten velünk van, gondunkat viseli, s jelenlétét megtapasztaljuk néha elhagyatottságunkban is, ahogy Ady tanúsítja Az Úr érkezése című versében.

A húsvéti-esemény az Egyház szentségeiben válik hozzáférhető ajándékká (1Jn 5,1-6), továbbá az imádság és Szentírás olvasás közben. 

A zsidókhoz írt levél szerzője Jézust „irgalmas Főpapnak” nevezi. (Zsid 2,17) Jogosan, mert Isten irgalma az, amikor a bűnöst visszafogadja szeretetébe. Mielőtt beteljesítette az isteni tervet, Jézus „mindenben hasonlóvá akart válni testvéreihez”, hogy azok nyomorúságát is megtapasztalja, akiknek megváltására jött.

Megnyilvánulásai mind az isteni irgalmasságot tükrözik, még ha az evangélisták nem is így minősítik őket. Jézus a mennyei Atya irgalmasságának vonásait mutatta meg minden cselekedetével, és irgalmát ígéri minden hívőnek. Az apostolokat és külön Tamást is örömmel, békével tölti el.

A római levél Isten irgalmasságának hatókörét azzal szemlélteti, hogy meghívottnak és pogánynak egyaránt el kell ismernie magát bűnösnek, hogy mindenki részesedjék az irgalmasságban: „Isten minden embert engedetlenségbe fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön.” (Róm 11,32) A mennyek országába való bejutás lényeges feltétele, amelyet Jézus tanítványaitól követel: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” Ez az irgalom közel visz a nyomorulthoz, a segítségre szorulóhoz. Az első keresztény közösség hite és élete az irgalmas Krisztusra épült és róla tanúskodott. (ApCsel 4,32-35).

„Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Jn 20,29.