Jézus új élettel tölti meg hitünket - Nagyböjt 5. vasárnap

Bevezető: Vannak olyan pillanatok életünkben, amikor különös módon átéljük végességünket. Különösen ha családtagunk vagy barátunk koporsója mellett állunk. Ilyenkor mindenkinek eszébe jut a valóság: az én életem is véget ér. A halálközeli élményt az tudja felfogni helyesen, aki hisz és tudja, hogy a halál csak átmenet és nem igazi elmúlás. Az életnek három szakasza van: a fogantatástól a születésig – ez a magzati élet. A születéstől a halálig – ez a földi, biológiai élet. A földi élet végén kezdődik az örök élet. Aki hisz, már világosan látja az életet, mint Szalézi Szent Ferenc: „Az élet – az Isten-keresés ideje; a halál – az Istenre-találás ideje; az örökélet – az Isten-birtoklás ideje.”

A hitre jutott ember krédója az, amit Jézus mondott Mártának Lázár feltámasztása előtt: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.  Mindaz, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.”

A jelen világjárvány idején döbbentünk rá, hogy „úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban” – mondta Ferenc pápa az engesztelő este (március 27-én). 

Most a járvány feltárja sebezhetőségünket, feltárja hamis biztonságérzetünket. Megmutatja elhatározásainkat, az álarc alatt viselt dolgainkat.

A múlandóság útján Jézus társul mellénk teremtő igéjével és Szentlelkével, hogy az örök élet vágányára állítsa életünket. Szentmisénkben megvalljuk, hogy Jézus Krisztus a kezdet és a vég: kezdete és vége a napnak, életünknek és világunknak. Hogy tőle jövünk, általa élünk és hozzá térünk vissza. Összekuszált világunkban, csak benne találunk erőt, értelmet és célt. Ő az, aki életre kelti ma is a lelki halottakat egyházára bízott szentségek által. Húsvétra készülőben ne feledkezzünk meg idős és beteg testvéreinkről sem, hogy kellő időben részesüljenek Jézus szentségi vigasztalásában és kegyelmében. Jézus, amit a hit által előidéz bennünk, az nincs alávetve a biológiai halálnak. - Bánjuk meg bűneinket...

*

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

1. A lelki megújulás kezdeményezője mindig az Isten (Ez 37,12b-14). Ezekiel próféta tevékenységét a száműzöttek közt Babilonban fejtette ki 593-571 közt. A babiloni fogságot a nép úgy fogta fel, mint a halál állapotát. Hiányzott a szentély, az áldozat, az istentisztelet, s erőt vett rajtuk az elhagyatottság érzése. Ekkor Isten látomásokban mutatta meg Ezekielnek a nép jövőjét. Két vigasztaló üzenet hangzik el, hogy Isten erejéből a nép megszabadul és hazájába visszatér. Így szólt az Úr: „Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére.” Amikor mindez megtörténik, akkor Isten új lelket lehel beléjük. Ezzel szívük-lelkük teljesen átalakul: „Belétek oltom lelkemet és életre keltek.”

Ezekiel által Isten útnak indított egy tiszta lelkiséget, amely keresztül haladt a zsidóságon és betorkollott az újszövetségbe.  Ezekiel próféta hirdette jó Pásztor, Jézusnak az előképe. Jézus Krisztus hozta el a lelki megújulást, a lélekkel telítődött új istentiszteletet. Ő beszélt erről a szamariai asszonynak, és érzékeltette a vakon született testi-lelki meggyógyításával, és a negyednapos halott Lázár feltámasztásával jelezte, hogy  neki nemcsak létbehívó, hanem létünket átváltoztató isteni igéi vannak.

2. Jézus a feltámadás és az élet (Jn 11,1-45). János evangéliuma szerint az Ige azért lett emberré, hogy életet és világosságot hozzon. Lázár feltámasztása Jézusnak talán a legjelentősebb csodája. A tett színhelye Betánia, Jeruzsálemtől 2 km-re az Olajfák-hegye keleti lejtőjén. Itt lakott Lázár nővéreivel. Jézus szerette ezt az előkelő vallásos családot, tanítványaival többször meglátogatta és tanította. A családtagok a barátságon alapuló lelkivezetés, valamint Lázár halála és feltámasztása által jutottak el Jézusban kiteljesedő hitre.

Mivel Jézusnak az előző ünnep alkalmával nagy vitái voltak Jeruzsálemben, azért utána átment a Jordán keleti oldalára, Pereába és ott tanított. Ott közölték Jézussal a nővérek üzenetét: „Uram, akit szeretsz, beteg”. Jézus az üzenet hallatán ezt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia”. Szent János előadásában megfigyelhetjük, hogy mindig az ember kezdeményez, erre Jézus válaszol és cselekszik, majd a csoda megtörténte után valami nagyon fontos igazságot közöl.

Az üzenet után két napra, Jézus tanítványait felszólítja, hogy menjenek Judeába. Erre halálfélelem fogta el azokat. Jézus kijelentette, hogy az Atya az ő idejét éppúgy kijelölte, mint a nappalét és az éjszakáét. Ő az Atya akaratát követi, tehát nem botladozik, nem téved. Ami vele fog történni, attól nem kell félni, mert mind benne van az Atya tervében.

Majd így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem”. A tanítványok félelmét igazolja magyarázkodásuk: „Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” – ezt mondják csak azért, hogy ne menjenek Jeruzsálembe. Ekkor Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt”. Tamás lemondóan hozzá fűzi: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” Jézus tudja, hogy életre kelti Lázárt, azért halálát alvásnak nevezi. Mondta mindezt azért, mert amilyen könnyű nekünk az alvó embert felkölteni, épp oly könnyű neki isteni hatalmával a halottat életre kelteni. Jézus többnapos késlekedés után „elindul, hogy felébressze és új élettel töltse meg hitünket”. (Ferenc pápa).

Kr. Sz. T.! A következő helyszín Betánia. Amikor Jézus megérkezett, Lázár már negyednapja a sírban volt. Lázár nővérei nagyon remélték Jézus segítségét, ezért is ismételték mindegyre a találkozáskor: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked”. Jézus megígéri Lázár feltámadását, de Márta csak a végső feltámadásra gondol. Jézus kinyilatkoztatja magát Mártának úgy, mint a szamariai asszonynak és vakon születettnek: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.  Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Jézus most hitet kér. Márta ekkor felemelte tekintetét Jézusra, élő hittel belátott Isten természetfeletti világába és ez a húsvéti vallomás fakadt ajkán: „Igen, Uram, - felelte -, hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön”.

Mária is megérkezett, fájdalmasan mondja azt, amit már Márta elmondott, és sírva odaborult Jézus lábához. Jézus most emberségét mutatja meg, hogy lássuk, hogy együtt érez fájdalmainkkal: könnyekre fakadt. „Hová tettétek? – kérdezte megindultan. A barlangsírhoz érve Jézus kéri, hogy hengerítsék el a követ. Márta tiltakozik, hogy már szaga van. Jézus kéri a külső cselekedetet, kihangsúlyozva: „ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét.” Isten dicsősége, valamilyen jel, amely tanúsítja Isten jelenlétét, erejét, segítségét. Jézus teremtő isteni szavával hangosan beszól a sírba: „Lázár, jöjj ki. S a halott kijött.”

Jézus úgy áll a sírnál, mint a feltámadás és az élet. Ő a halál legyőzője, aki Istenfiúi szavával az Atya akaratát teljesítette. Teremtő szava nemcsak létbe hívó szó, hanem létezésünket átváltoztató, örök életbe emelő szó is.

Jézus ezeket az életadó szavakat önmagában bírja, az Atyától kapja. Jézus az örök életben akar részesíteni bennünket, amely az övé, és amelyet húsvétvasárnapján ki fog nyilvánítani. Ez az átváltoztatott élet, amely már túl van a halál határán, nem érezhető itt a földön, mégis életcsíraként van bennünk.

Jézus nagy felfordulást okozott Lázár feltámasztásával, mert a jelen természet rendjét borította fel. Lázárt a halálból a földi életbe szólította vissza, hogy megváltásával a földi életből az Isten világába tudja beemelni. Lázár feltámasztásának híre rövid idő alatt az egész országban elterjedt, nagyon sokan hittek Jézusban, ezzel az Atya is, a Fiú is megdicsőült. Ekkor napvilágra kerül a nép vezetőinek elhatározása, hogy Jézust is, Lázárt is megölik.

Húsvéti keresztségre és a keresztségi fogadalom megújítására készülve tudatosítsuk, hogy feltámadásunk alapja az isteni életből való részesedésünk, mely szentségi módon az Egyházban folyamatos. Sőt mindenki életre támadhat a lelki halálból, ha hisz és újjászületik a szentségek által. Amint Jézus is átment a halálon a másik életbe és onnan győztesként tért vissza, s felragyogtatta előttünk a föltámadást és az örök életet, úgy segít át minket is e földi életből az örök életbe a szentségek révén, mert szavai el nem múlnak. Megkeresztelkedésünk óta a föltámadást hordozzuk magunkban, amit hittel fogadott teremtő igéi idéztek elő bennünk. Ehhez az élethez mérjünk minden földi dolgot és eseményt, soha semmit se nézzünk önmagában. Így már nem a mulandóknak élünk, hanem az örökkévaló Istennek.

3. Krisztus a bennünk lakó Lelke által halandó testünket is életre kelti (Róm 8,8-11). Az apostol vallja, hogy a testi ember földi vágyainak uralma alatt áll (lásd a farizeusokat és a főpapokat), míg a hívő ember a keresztségben megkapta a Szentlelket, aki Krisztus feltámadásában is közreműködött. Ő alakít át bennünket lelki emberré. Testi gyöngeségeink megmaradnak, de a kegyelem győzedelmeskedik a kísértések felett, s így teljesíthetjük Isten akaratát. Isten megengedi a megpróbáltatást, mert az erényeket csak nehézségek között lehet gyakorolni. Jézus megdicsőül bennünk, ha életünket átadjuk neki, és Ő is nyilvánosan megdicsőít a maga dicsőségével a végső időben.

Kr. Sz. T.! Egyházunk minden gyermekét meghívja, hogy Krisztus húsvéti misztériumát (szenvedését, halálát és föltámadását) együtt ünnepeljük. Hívja a megigazultakat és a bűnösöket, a járvány miatt korlátozottakat és karanténban levőket egyaránt. És arra kér, hogy engedjük leoldani magukról a bűnök bilincseit. Mert mindenki számára Krisztus a „feltámadás és élet” itt a földön, és Ő lesz az eljövendő örök boldogságban is. Ámen.

Csíkszereda, 2020. március 28.         Darvas-Kozma József