2020. 03. 27.

Urbi et Orbi áldás - március 27-én 19 órakor

Krisztusban Kedves Testvéreim! Ma, március 27-én, pénteken, erdélyi idő szerint 19 órakor, a Szent Péter bazilika előtti téren Ferenc Szentatya imát vezet, és a végén rendkívüli Urbi et Orbi áldást ad.
Az áldás teljes búcsúval jár, mindazoknak, akik élő közvetítésben követik azt.
A következő csatornákon keresztül lehet követni: 
Duna Tv, 
Bonum Tv, 
Magyar Katolikus Rádió, 
Szent István Rádió, 
Erdélyi Mária Rádió. 
Kérem a testvéreket, hogy a lehetőséget kihasználva (facebook, instagram, plébániai honlap, más közösségi felületek) népszerűsítsék a teljes búcsú elnyerésének e rendkívüli lehetőségét.
**
Búcsú szavunk teológiai értelemben arra utal, hogy az ember búcsút vesz a rá váró büntetéstől, Jézusnak az Egyház révén közvetített kegyelme által.
„Rendes” körülmények között a búcsúnyerés alapvető feltétele a kegyelmi állapot, vagyis ha súlyos bűnünk van, a bűnbánat szentsége, a szentgyónás. A mostani „rendkívüli”, azaz különös vészhelyzetben az Egyház az általános feloldozás közösségi lehetőségét is hangsúlyozza. Az Apostoli Penitenciária a Szentatya kérésére március 20-án külön dekrétumot adott ki, amelyben teljes búcsút engedélyez a szenvedő betegeknek, valamint azoknak, akik gondozzák őket, és a világ minden hívőjének, akik imádkoznak értük.
Fontos a tökéletes bánat fölindítása is, mely az Isten iránti szeretetből fakad.
Az ilyen bánat nemcsak a bocsánatos bűnöket törli el, hanem megadja a halálos bűnök bocsánatát is, „ha együtt jár azzal a szilárd elhatározással, hogy a bűnbánó, mihelyt alkalma nyílik, szentségi gyónáshoz járul” (a Katolikus Egyház Katekizmusának 1452. pontja). A teljes búcsú elnyeréséhez szükséges továbbá a szentáldozás (jelen szükséghelyzetben „lelki áldozás” végzése), továbbá imádság a pápa szándékára (Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlégy vagy bármely más imádság). 

Igen fontos az is, hogy a búcsú elnyerésére törekvő emberben legyen meg a megtérés komoly szándéka, vagyis annak a mély elhatározása, hogy szakítani akar a bűnnel.
 
Enélkül a teljes búcsú puszta formalitás lenne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése