Örömünk oka

Hódmezővásárhely délkeleti részén, a szikáncsi tanyavilágban lakott Józó Erzsébet asszony, aki 1963. október 21-én délelőtt 10 óra tájt, pulykaőrzés közben botjával a földet piszkálva, a Magyar Nemzeti Múzeum történetének egyik legjelentősebb értékű leletére bukkant. A pulykák után ballagott, amikor földimogyoró után kutatva botja fényes, kerek, söröskupakokra emlékeztető tárgyakat borított ki, melyekhez hasonlót azelőtt még nem látott. Előbb egyenként, majd tucatjával került elő a mind mélyebbre jutó bot nyomán, a régi mesékben előforduló elásott pénz, a villogó arany, ‘Attila kincse.’ Hatvan darabot kapart ki, majd délután ásóval tért vissza és vödrébe már háromszáz régi pénz sárgállott. Végül 1439 darab solidus, 6,5 kg került elő. Ahogy történni szokott, a család kíváncsiságból múzeumba vitte. Ott a szakemberek megvizsgálták és megállapították: a pénz aranyból van, és így igen értékes kincs. A hunok rejtették el, Attila népe kapta békekötés fejében II. Theodosius (402-450) görög császártól. A szikáncsi solidusok az évezred lelete, mert ehhez hasonló sincsen. A magyar állam Erzsébet asszonyt egy új házzal ajándékozta meg. Miért is került ide ez a történet? Mert az emberi szívekben is értékes kincsek rejtőznek.

Ha az üdvösségtörténeten végig tekintünk, akkor megállapíthatjuk, hogy az emberek Isten közelségét, nem a gondtalan időkben fedezték fel, hanem nagy nehézségek idején, amikor minden kilátástalannak látszott. Ez volt jellemző Izajás prófétára is, aki először hívta fel a figyelmet egy gyermek születésére, akinek neve ‘Immánuel’ lesz. Küldetését az Úr Lelkének erejében, felkenésében végzi, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek és meghírdesse az Úr kegyelmi esztendejét. (Iz 61,1-2a. 10-11) Azóta az ószövetség közösségében, de az egyéni emberi lelkekben is gyakran visszacsengett a próféta szava: Örömünk oka az, hogy az Úr egészen közel van, belép az életünkbe, ha megnyítjuk szívünk ajtaját. 

Amikor eljött az Úr, akkor Keresztelő János felismerte és tanúságot tett róla. (Jn 1,6-8. 19-28)

- Az emberek azt kérdezték: mit tegyünk? Ő így válaszolt: Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjetek meg bűneitek bocsánatára.  

- De jöttek papok és leviták Jeruzsálemből. Őket csak János kiléte érdekelte: ‘Ki vagy te?’ Erre megvallotta, nem én vagyok a Messiás, sem Illés, sem a próféta. A pusztában kiáltó hangja vagyok, egyengessétek az Úr útját. - Akkor miért keresztelsz? – kérdezték. „Köztetek áll, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Keresztelő János felismerte az Úr jövetelét, s a megújulás vágyát ébreszgette a szívekben. Jézus Urunk belép életünkbe, ha megnyítjuk szívünket. Ez örömünk oka. Ezért legyünk mindig derűsek. (1Tessz 5,16-24) Ne oltsuk ki a Lelket. Gyűjtögessük szívünkbe a jó tettek kincseit, hogy Jézus rátaláljon.

 

„Az Úr lelke van rajtam, elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek.” Iz 61,1.