2020. 12. 31.

2020. óévi beszámoló és hálaadás

Egy Nobel-díjas személy érkezett Csíkszeredába harminc évvel ezelőtt. Nem a Megyeházára vagy a Városházára igyekezett, hanem a Szent Kereszt templomba és a Deszka-templomba. A szegények apostola, Kalkuttai Szent Teréz anya 1990. június 9-én délután 4 órakor érkezett néhány nővér kíséretében Sepsiszentgyörgyről, ahol meglátogatta Őrkőn a romatelepet. Azért jött, hogy felkarolja a legszegényebbeket. Az ottani városvezető egy új ház gyors megépítését vállalta fel. Teréz anya pedig a letelepedés mellett döntött.

Másnap déltájt telefonon értesítették a csíkszeredai Szent Kereszt plébániát, hogy délután Teréz anya és kísérete Csíkszeredába is ellátogat. A hír hamar elterjedt, és néhány száz gyermek, felnőtt jött a Deszka-templomba. A látogatásról szűkszavú beszámoló készült: „Senki sem bánta meg, aki várta a nagy vendéget. Törékeny testben láttunk élő szentet, s hallottuk ajkán a Szentlélektől sugallt szavakat. Arra kért, hogy segítsük a rászorulókat, hogy szeressük és imádjuk az Oltáriszentségben köztünk lakó Krisztust.” (Kisharang, 1990. 8. szám.) Teréz anya amikor elutazott ezt a buzdítást hagyta hátra: „Tartsd tisztán a szívedet, hogy Jézus szerethessen a te szíveddel.” Teréz anya evangéliumi kérésének, hogy segítsünk a rászorulókon – igyekeztünk az év folyamán is eleget tenni. Húsvétkor és karácsonykor 78 családnak szeretet csomagot készítettünk. A másik kérését folyamatosan kell teljesíteni, és az új évben nagyon is időszerű a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülőben: „szeressük és imádjuk az Oltáriszentségben köztünk lakó Krisztust”. 
Krisztusban Kedves Testvéreim! 
Az óév estéjén, Teréz Anya - Szeretet hangja gondolatával jöttem át a Szent Kereszt templomból a Millenniumi templomba, hogy hálát adjunk a 2020. évben Istentől kapott jótéteményekért.
„Soha ne add fel önmagad, és az álmaid!
Szállj szabadon, mint a madár,
ne hagyd, hogy a világ letörje szárnyaid!
Ahhoz, hogy ne csak létezz, hanem élj,
önnön lényeged őrizd meg, és bízz a sorsodban.
Járd a saját utad!
Légy önmagad!
Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek...”

Kedves Testvéreim! Ami jön, az az új év, ami megy, az óév. A jövő lehetőségeket tartogat, ami elmúlt az lezárult. Mégis van egy lehetőségünk, mégpedig hogy a múlt részleteit a maga helyére tudjuk tenni. Az emlékezetünk is arra tanít, hogy életünk maradandó, hogy amit az életben teszünk és ahogyan egymás felé fordulunk, annak jelentősége van a jövőre nézve. És mindent átadhatunk a Jóistennek, hogy irgalmasan reperálja, ahogy Szent Pió atya estiimája végén tette: „Ó, Uram! Múltamat irgalmadba, jelenemet szeretetedbe, jövőmet gondviselésedbe ajánlom.”

Isten a mi plébániánk eseményeit is felírta az életkönyvében, és mielőtt egyházközségünk 2020. évi leltárát átadnám az Óévnek, előbb a kedves hívekkel ismertetem az egyházközség életét. Szólok a leki és szellemi tevékenységekről, oktatásról és előadásokról, rendezvényekről és apostolkodásról, valamint számokban megragadható eseményekről és adatokról: születések, keresztelők, esküvők, temetések, szentáldozások számáról és az egyházközség gazdálkodásáról.

I. A lelkiek, szellemiek terén:

1. Hétköznap 4 mise, vasárnap 11 szentmise kegyelmeiből táplálkoztunk. Minden hónap elsőpéntekén meglátogattuk betegeinket. A hó első vasárnapján szentségimádást tartottunk, akár csak Krisztus Király ünnepén. Szeptember 14-én pedig megtartottuk az örökös szentségimádást.
2. A diákok részére a plébániai hittanórákat. Minden péntek este 7 órától a bérmálkozók felkészítője volt. Szombaton a ministránsképzőt lelkiismeretesen végeztük március 22-ig,  a járványügyi rendelkezések megjelenéséig.
3. Házszenteléskor, január 2-6 között meglátogattuk a családokat, együtt imádkoztunk híveinkkel. Köszönjük híveink imádságos, fegyelmezett magatartását és adományait.
4. Január 20. és 26. között ökumenikus imahetet tartottunk. Az imahét anyagát a máltai keresztények készítették, amelynek mottója: „… igen emberségesen bántak velünk…” (ApCsel 28,2)
5. A szociális testvérek A megszentelő szeretet útján – címmel február 5. és 12. között a Kísért imádság hetét tartották mindazokat, akik tanulni akartak imádkozni a Szentírással, vagy már mélyebb Isten-kapcsolatra vágytak.
6. Február 9-én Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége tisztújítása.
7. Február 11-én, Lourdes-i Boldogasszony ünnepén, a Betegek Világnapján, az esti szentmisén kiszolgáltattuk a betegek szentségét a járóbetegeknek és időseknek.
8. Február 12-én megemlékeztünk Isten Szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 81. évfordulójáról. 
9.
Február 22-én, Ft. dr. Kovács Gergely kinevezett érsek püspökké szentelésére és érseki beiktatására két autóbusszal zarándokoltunk.
10. Február 26. Hamvazószerda. Nagyböjtben vasárnap, szerdán és pénteken keresztúti ájtatosságot végeztünk.
11. Március 19-én a járvány miatt elmaradt a Szent József búcsú a püspöki kápolnában.
12. Az elsőáldozásra készülő I.- és II. csoporttal megnéztük Jézus élete c. 2 órás filmet.
13. Jelentkeztek a koronavírus veszélye miatti megszorítások. Elmaradt a kézfogás. Akik kézben áldoznak, ahogy megkapják a szentostyát ott helyben vegyék magukhoz.
14. Március 22-én a járványügyi rendelkezések értelmében arra kértük az idős és beteg híveinket, hogy maradjanak otthon, ne járjanak kint. A rendkívüli állapotban szentmisét hallgathattak az Erdélyi Mária Rádióban naponta reggel 8 órakor és este 6 órakor. Továbbá a Duna TV-ben márc. 29-én, április 5-én (vasárnap) 10 órakor.
15. A rendelkezés miatt a Szent József kápolnában teljesen szünetel a szentmisék nyilvános tartása.
16. A templomainkat napközben nyitva tartottuk, hogy a hívek egyénileg is imádkozhassanak. A szenteltvíztartóba kézfertőtlenítőt töltöttünk.
17. A Millenniumi-templomtéren vasárnapi miserend szerint tartottuk meg a szentmiséket. Hétköznap reggel 7 és este 6 órakor  elvégezzük az előjegyzett szentmiséket a legújabb rendelkezések figyelembe vételével. Temetésen, keresztelőn 16 személy megengedett volt, távolabb többen is résztvehettek.
18. A plébániai hittanórák, ministránsképzők is szünetelnek, amíg a járvány tart. A bérmálkozók a teljes előkészületi anyagot megkapták a hálozaton (online).
19. Keresztúti ájtatosságba és szentmisékbe a hívek bekapcsolódhattak a facebookon.
20. Elsőpénteken felhívtuk telefonon betegeinket és pár jó szóval köszöntöttük és evangéliumi igével próbáltuk megerősíteni őket.
21. Március 30-tól május 9-ig hétköznap 11 és 13 óra között, délután 17 és 19 óra között a Millenniumi-templomtéren 4-en, 5-ön papok sétálva imádkoztunk, hogy híveink szentgyónást tudjanak végezni és áldozhassanak.
22. Április 14-től végeztük a Szent Antal kilencedet a reggeli és esti szentmisék végén.
23. A kedves hívek bekapcsolódtak a nagyheti liturgiába, a vigília misébe és április 12-én, a húsvét reggel 8 órakor megtartott ételszentelésbe.
24. A vándor–monstrancia április 19-től 26-ig a Millenniumi-templomban volt, gyakran betértek a hívek szentséglátogatásra.
25. Arra kértük a bérmálkozókat, hogy készüljenek otthon A bérmálkozók kiskatekizmusából. Az elsőáldozásra készülő gyerekek pedig a reggeli és esti, valamint a szándékokra végzendő imákat a szülőkkel együtt mondják.
26. Május 3.-tól az idősek kijárását engedélyezték reggel 7 órától 11 óráig, és este 19 órától 22 óráig, ezért  vasárnap szabadtéri misét végeztünk reggel 8 és fél 10 órakor, délután 5 és este 7 órakor.
27. A májusi ájtatosságot vasárnap és hétköznap este ¾7 órakor végeztük és közvetítettük.  Hasonlóan a Jézus Szíve ájtatosságot júniusban. Az októberi rózsafüzér ájtatosságot vasárnap a 11 órás mise előtt végeztünk, hétköznap este fél 7 órakor.
28. Május 13-án elkezdtük a Szent Rita kilencedet.
29. Május 19-től a templomtéren részt lehetett venni a szentmisén, kihangosítottuk. A szentmise előtt és alatt gyónási lehetőséget biztosítottunk a hívek számára. A lelkiségi csoportok a templomban találkozhattak a rendelkezések betartása mellett. 
30. Pünkösd péntekjén 19-20 óráig a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia képviselete tartotta a virrasztást. 
A búcsú mottója:  „A Szentlélek száll le rád.” (Lk 1, 36). Pünkösdszombat reggel 9 órakor zászló alatt indultunk Somlyóra. A mi zászlónk volt az egyetlen a kegytemplom előtti téren a 453. fogadalmi búcsús szentmisén. Aznap 18,30 órakor Ferenc Szentatyánkkal imádkoztuk a Rózsafüzért a COVID-19 világjárvány megszűnéséért, egyben kérve a Boldogságos Szűzanya vigasztalását a járvány okozta szenvedésekben.
31. Pünkösdhétfő, a Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja emléknapján találkozót tartottunk a bérmálkozókkal. 
32. Hétköznap a reggeli szentmisét a Szent Kereszt templomban végeztük és online közvetítettük. Este 19 órakor a Millenniumi templomban, amit Csúcs házaspár közvetített. 33. Úrnapján az esti szentmise után a templom udvarán tartottuk a kikerülést és szentségiáldást.
34. Jézus Szent Szíve főünnep, a papság megszentelődéséért imavilágnap. Az esti szentmise után egy órás szentségimádást tartottunk.
35. Június 21-én, vasárnap visszatértünk a járvány előtti miserendre. Június 22-én, du. 6 órakor az elsőáldozók mindkét csoportjába járó gyerekek szüleivel értekezletet tartottunk.
36. Június 24-én, szerdán újraindult a jegyeskurzus.
37. A Szent József kápolnában fél 9-kor, és Szécsenyben 10 órakor a szentmise.
38. Az elsőáldozásra készülő gyerekek felkészítőjét június 30-tól július 9. Kilenc nap, napi két órában tartottuk. 
Az elsőáldozásra július 19-én, majd 26-án és szeptember 20-án került sor.
39. Július 25-én Szécsenyben a Szent Kinga búcsúra körmenettel mentünk. Szeptember 14-én a Szent Kereszt templombúcsút tartottunk 11 órakor és este 19 órakor. Ft. Virág László nyug. kászonújfalvi és Ft. Tamás József lázárfalvi aranymisés papok hirdették az igét. E napon volt plébániánk örökös szentségimádása is. Október 18-án a Millenniumi templom búcsút tartottuk meg.
40. Augusztus elején hivatalos választ kaptunk, hogy az idei bérmálás elmarad jövőre. Azok a diákok, akik felkészültek, látogatásukat érvényesnek tekintjük.  
41. Augusztus 29-én
Ft. dr. Kerekes László püspökké szentelése a Csíksomlyói Kegytemplomban.
42. Szeptember 14-én több iskolai Veni Sancten vettünk részt.
43. Szentírás vasárnapján közös Szentírás olvasást tartottunk a Millenniumi templomban.
44. Október 6-án megkezdtük a plébániai hitoktatást: kedden, csütörtökön és pénteken.
45. Október 17-én éjjeli virrasztást tartottak a hívek és a lelkiségi csoportok. Isten fizesse.
46. Október 18-án a fél 10 órás mise után „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” – kezdeményezéshez csatlakoztunk, közösen imádkoztunk a békéért és az egységért. Fél 1 órakor búcsús mise.
47. Október 25-től a vasárnapi miserend módosult:  8, fél 10, 11, ¼ 1 és 18 órára. A plébániai hittanórák szünetelnek.
48. November 1-jén, Mindenszentek napján du. 3 órakor vecsernyét tartottunk a Róm. Kat. temetőben. Másnap Halottak napján szentmiséket ajánlottuk fel halottainkért. Elsőpénteken meglátogattuk a betegeinket.
49. Az adventi roráté misék felemelőek és léleképítők voltak. A hívek szentségekhez járultak, karácsonyunk pedig békés, meghitt lelkületet hozott.

A felnőttek oktatása:

1.     Az év minden péntekén téli időszámítás szerint délután 5 órakor, nyáron pedig 6 órakor keresztelői felkészítőt tartottunk.
2. A házasságra jelentkezett pároknak az év folyamán egy jegyeskurzust tartottunk megszakítással. Ezenkívül jegyesoktatást tartottunk szóban és elektronikus úton.
3. Március végéig a bérmálkozók felkészítőjét tartottuk.
4. A lelkiségek találkozója és esti szentségimádás a rendelkezések betartásával történt.  
5. A Márton Áron Teológiai Képzőben is előadást tartottunk.
6. A szentmiséknél bevezetőt mondtunk, a vasárnapi igehirdetéskor valamint a szentségek és szentelmények kiszolgáltatásánál homilíát mondtunk.


Előadások, rendezvények, bemutatók, koncertek:

1. Február 12-én és április 29-én az elsőáldozó gyerekek szüleivel tartottunk szülőértekezletet.
2. Április 6-án a Mercurium trió zenés áhítatában: Pergolesi, Stabat Mater művét adta elő.
3. Augusztus 15. Nagyboldogasszony napján 20 órakor a Millenniumi templomtéren került sor az Árpád-házi Szent Margit misztériumjáték bemutatására a Csíki Játékszín, csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagjai, tanárok, diákok, felnőttek és gyerekek. Köszönjük, hogy a misztérium játékkal megajándékoztak.
4. Augusztus 24. és 26. között, hétfőtől szerdáig Hidegségen tartottuk az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesülete XXI. konferenciáját, melynek házigazdája a Hidegségi Szent István plébánia Nőszövetség-Oltáregylete volt.
5. Advent 4. vasárnapján este a Fortepiano kvartett karácsonyi koncertjét tartotta. 
6. December 5-én csendben megérkezett a Mikulás és 25-én az angyal.
7. December 13-án és 20-án a Millenniumi templomban a Nagy István Művészeti Líceum diákjainak orgona koncertje. 
8. Szenteste a hittanos-ministráns gyerekek két csoportja három alkalommal előadták a Betlehemest.   9. December 26-án a Gyermekek Háza “Serke” táncosai, szólistái, furulyásai, valamint szüleik kántáltak Ádám Rebeka és Ádám Kati vezetésével a Millenniumi templomban.                                    
10. December 27-én, 19:30 órakor a Psallite csoport karácsonyi online koncertjét tartotta a Szent Kereszt templomban.

Nemzeti és kulturális események:

1.  A Boldog Özséb-Év budapesti megnyítóján vettünk részt január 19. és 21. között.
2. Február 2-án a Nemzeti Régiók polgári kezdeményezés támogatására aláírásgyűjtésbe segítettünk.
3. Március 8-án a délelőtti szentmisék végén a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezői rövid tájékoztatást tartottak.4. Március 9-én a Politikai üldözöttek emléknapján megelékezést tartottunkk az emlékműnél.
5. Március 15-én, Nemzeti Ünnepünkön villámcsődületet tartottunk a Gál Sándor-szobornál és a Vár téren. 
6. Augusztus 20-án Szent István király, főegyházmegyénk alapítója, nemzeti ünnepen  megemlékezésre és koszorúzásra került sor a Szent István domborműnél. 
7. A Pálosan szép az élet! elnevezésű pálos rendtörténeti vándorkiállításra került sor augusztus 26-27-én a Millenniumi templomtéren.
8. Szeptember 11-én, pénteken Frigyesy Ágnes: Íme az én szeretett fiam! című kötet bemutatóját tartottuk. A szerző Böjte Csaba testvér életével ismertetett meg. 
9. Szeptember 13. és 27. között a Millennium templomkertben Komitas, az örmény Bartók címmel nyílt kiállítás.  
10. November 29-én, advent I. vasárnapján szerény körülmények között, mégis megtartjuk a XIX. Csángó Napot. „A moldvai magyarokért szól a harang” szentmisét.

    

A sajtóapostolság terén:
1.    Az Egyházközségi Apostol hetilapot 2200 példányban jelentetjük meg. Március 8-án a 16. évében járó Egyházközségi Apostol 801. számát vehették kézbe a kedves hívek. 
2. Krisztus Világa katolikus családok folyóirata, amit szerkesztünk, kiadunk és Erdély szerte terjesztünk 3500 példányban. Ez az egyetlen székelyföldi katolikus havilap, amely megérte a 11. évfolyamot. Teljesen önkéntes alapon dolgozunk, valami szépet akarunk tenni Istenért és önökért. 
3. A Mária Rádiót támogatjuk és önkéntes alapon hetente beszolgálunk. 
4. A hazai és külföldi magyar katolikus kiadványokat az igények szerint terjesztettük. Szeretném, ha minél több emberhez eljutnának a katolikus sajtótermékek. Többet is tehetnének híveink a sajtóterjesztés terén. 
5. November 24-én a III. osztályba járó gyerekek szüleivel értekezletet tartottunk az elsőáldozók felkészítése témával. A szülőket hozzásegítettük az Elsőáldozók könyve c. kötethez. 

 

II. Az óév az alábbi adatokat is viszi Főplébániáról: 
1. Megkeresztelkedett: 76 személy.
Elmaradt keresztelő a járvány alatt: 4.
Fiú: 34, ebből törvényes: 21. illeg: 13; Lány: 42, ebből törvényes: 25, illeg: 17. 
Összesen törvényes: 46, illeg.: 30. = 76.1 éven aluli: 6; 1-7 év közötti: 11, és 7 évenfelüli 4. 
2. Elsőáldozó lett 99 gyermek. Elmaradt: 15. 
3. Házasságot kötött: 11 pár; rk+rk = 7; vegyes: kat+ref = 4. Elmaradt: 26 előjegyzett esküvő.
4. Elhalálozott:
128 személy.
Férfi: 61 és nő 67. Covid-19-ben elhunyt: 12.
Férfi ellátva: 21 és ellátatlan: 38. Ártatlan 2. Összesen 61. 
Nő ellátva: 33 és ellátatlan: 32. Ártatlan 2. Összesen 67. Ellátva összesen 54, ellátatlan 70. Ártatlan: 4. Összesen: 128 személy.
5. Szentáldozások száma 178.000. A Szent Kereszt plébánián: 167.500 és 
a Szent József kápolnában 10.500. Összesen: 178.000. Mindezért Istennek legyen hála.

 

III. Az anyagiak terén:

1. A plébánia bevételei:
 xxx
2. Segítő Mária Róm. Kat. Gimnázium Bentlakásának javítására kapott támogatások: xxx 
3. Kiadások: xxx 
4. Beruházásokra összesen: xxx 
A beruházási kiadásokat csakis pályázati támogatásból tudjuk fedezni.

 

IV. Jövőre marad munkánk:
1. A MÁKK  épületének a befejezése és tereprendezés.
2. A Bölcsőde-óvoda munkálatainak a folytatása, tereprendezés. 
3. A Szent Kereszt templom és plébánia közti útszakasz rendezése. 
4. A Szent Kereszt templom tornyának építkezési engedélyével rendelkezünk, a munkálatot 2021. év tavaszán végezzük. 
5. A Szent Kereszt templom barokk oltárának restaurálása (befejezés).
6. A Millenniumi templomon időközi javítása. 
7. A temetőkerítés lefestésének folytatása.
8. Segítő Mária Bentlakás működési engedélyéhez sűgősen szükséges a kazánok kicserélése és a mozgáskorlátozott feljáró és mosdó kialakítása.
Kedves Jó Hívek! Ismételten köszönöm mindnyájuknak a hitvalló helytállást, és az évfolyamán nyújtott mindennemű segítséget. Köszönöm Főpásztorunk erkölcsi támogatását, Tamás József nyug. püspök úr készséges szolgálatát, a Megyei és a Városi Önkormányzat anyagi és erkölcsi segítségét, a piarista atya és a pálosok szolgálatát, a plébániai munkaközösség épületes szolgálatát, a nyugdíjas lelkipásztorok időközi besegítését, a Gaudete kórus éneklését, a Nőszövetség-Oltáregylet heti áldozatos munkáját, az imádkozó családok és lelkiségi csoportok, hittanosok-ministránsok helytállását, és minden támogató és jóakaratú ember készségét. Kedves jó hívek! Október 6-tól súlyos megpróbáltatáson mentem keresztül. Megköszönöm mindnyájuknak a sok-sok imát, szentmise felajánlást, szentségimádást; a gyerekeknek a rajzokat, amit elküldtek a kórházba. Isten fizesse! Most már erősebb lábakon állok, a feladatomat végzem. Fontosnak tartom, hogy most az évvégén is megköszönjem a kedves híveknek az irántam tanúsított szeretetüket, segítőkészségüket. Hasonlóan köszönöm az orvosok és egészségügyi dolgozók embertpróbáló munkáját is. Imádkozom Önökért, hogy a Szűzanya, a betegek gyógyítója óvja meg mindnyájuk életét a továbbbi megpróbáltatástól, és adjon erőt mindennnapi munkájuk végzéséhez. Isten fizesse!Isten után továbbra is számítok mindenki részvételére, a hátrálékos hívekre is, hogy a fent említett feladatokat közösen és gyümölcsözően tudjuk jó végre vinni családjainkért, egyházközségünkért és városunkért. 
Minden, amit megtettünk legyen Isten dicsőségére és a lelkek üdvösségére.
Az új esztendőben kövessük Kalkuttai Szent Teréz felhívását: segítsük a rászorulókat, szeressük és imádjuk az Oltáriszentségben köztünk lakó Krisztust.” 

A kedves Híveknek és minden Olvasónak békés, boldog új esztendőt adjon a mennybéli Úr!

Csíkszereda, 2020. december 31-én.   

dr. Darvas-Kozma József pápai káplán, esp.-plébános

A 2021. ÉVI HÁZSZENTELÉS BEOSZTÁSA

 

Január

               Utcák szerint

 



2.

Szombat


1.     Kossuth L. u. páros számú oldal.

2.     Kossuth L.  páratlan, Brassói út 5-7 szám.

3.     Nagy István u.

4.     Márton Áron u., O. Goga u.

5.     Gál Sándor u., Petőfi u., Tudor V. u., Miron Cristea u., Akarat u.,

Puskaporos u., Dr. Dénes László u., Mikó u., Bérc u.,

6.     Szabadság tér. 



3.

Vasárnap


1.      Nagyrét u.

2.      Temesvári sugárút Fogászattól (torony blokkok délután).

3.      Temesvári sugárút 53-as tömbházától (45 - 65-ig).

4.      Decemberi forradalom u. (torony blokkok délután).

5.      Nagyrét u. 18-24, Temesvári 53-57

6.      Szécseny



4.

Hétfő


1.      Hargita u. páros tömbházak

2.      Hargita u. sorházak, garzonok, Búza, Levendula, Olt, Sas u., Remény u.

3.      Akác u., Gyár u., Baromtér u., Vadász u. 

4.      Mérleg u., Villanytelep u.

5.      Fűzfa u. 2. számtól

6.      Hargita u. páratlan tömbházak, Fűzfa 9, 11.




5.

Kedd


1.      Brassói út 9, Sadoveanu u., Bălcescu u. 

2.      Brassói út sorházak, Ifjúság u., Gólya u., Zöld Péter u., Gábor Áron u.,

Bolyai u., Hóvirág u.

3.      Testvériség páros

4.      Szász Endre u., Hősök u.

5.      Vártér, Testvériség u. páratlan, Mailáth G. K. tér, Körösi Cs. S. u.

6.      Piac u., Eminescu u.


6.

Szerda

Vízkereszt

1. Szív u. páros.

2. Szív u. páratlan.

3. Jégpálya u. páros.

4. Jégpálya u. páratlan.

5. Vörösmarty u., Fürdő u. bal oldalt a Tavasz utcáig és Tavasz u.

6. Fürdő u. jobb oldalt, majd a Tavasz u-tól, Hajnal u., Halász u.

 

 

 

1 megjegyzés: