2023. 11. 29.

Krisztus világa 2023. December – Szemle

Ádventi lélekkel karácsonyraKözösségi oldalakon elterjedt már november elején, Ferenc pápának tulajdonított üzenet: „Kérjétek meg a híveinket, hogy még ne karácsonyozzanak, mert Jézus nem volt koraszülött!” Próbáltam utána nézni, hogy tényleg a szentatya mondta-e, de nyomára nem bukkantam. Az tény, hogy a kereskedelmi szektor világszerte igyekszik ünnepeink elébe menni. Az egyházi év az ádventi időszakkal veszi kezdetét, amelynek kettős jellege van. A karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje, és ráirányítja figyelmünket Krisztus történelem végi, második eljövetelére. Az ádvent szakrális hangulatát a hajnali mise, a roráté adja. A készület alatt fokozatosan átéljük Isten  szabadító tetteit, és az Eucharisztában szentségi módon fogadjuk az égi és földi királyt... mutat rá a vezércikk.
Örök evangélium – Belon Gellért püspök elmélkedése … arra sem vagyok méltó…” (Mk 1,1-8) Aki Istenre vár, annak nagyon alázatosnak kell lennie. Keresztelő János szembesít azzal, hogy a sarut levető és saruszíjat megoldani sem merő lelkület hiányzik belőlünk, mai emberekből, amikor Istenre vagy Isten ügyeire gondolunk. A karácsonynak csak az alázatosak tudnak igazán örülni. (3. oldal)
Adventi szertartások – Heike Helmnchen-Menke írása. A templomba ritkán járóknak az adventi gyertyagyújtás, és a felcsendülő adventi ének nyugalmat árasztott… A bizonytalan családok számára ez volt az a pillanat, amikor úgy érezték mintha hazaérkeztek volna. Ilyen esetekben mutatkozik meg a szertartások jelentősége, mert amit ilyenkor élnek át a gyerekek, az olyan közösségteremtő erővel bír, mely túl mutat a családon, és hatása időben túlmutat a karácsonyi ünnepkörön. Ehhez kapcsolódik Advent első gyertyalángja legyen ma a béke – Kun Magdolna verse. (4-5. oldal)
A Keresztút mellékszereplői. XIV. állomás: Szent Nikodémus és Arimateai Szent József életét mutatja be dr. Jakubinyi György ny. érsek. Az Úr Jézus sírbatételével zárul a keresztút. Mindkettő a Főtanács tagja. Arimateai József a vének között volt, aki nem értett egyett a Főtanáccsal, az írástudók között volt Nikodémus, aki Józseffel együtt eltemettette Jézust. A sorozat végén a szerző rámutat: Mindenki, aki segített az Úr Jézusnak a keresztúton, azt most is mi is utánozhatjuk, mert az Úr Jézus ma is szenved Titokzatos Teste, az Egyház és az emberiség szenvedő tagjaiban. Gyakoroljuk a Szeretet nagy parancsát, az irgalmasság lelki és testi cselekedeteit, és akkor mi is beállunk a keresztút mellékszereplői közé…(6-7. oldal).
A kereszténység szakrális tere – a modern kor terének üzenete 2. rész – A Németországban épült, frankfurti Szent Mihály-templom (1954) A tér két fókusza, az oltár és a keresztelőmedence jelzi a liturgia súlypontjait. A francia ronchampi Magasságos Miasszonyunk-kápolnánál (1955) a természeti környezet, a táj, a hely szelleme, a szimbólumok egy alkotásban sűrűsödnek. Keletre tájolt a svájci Somvix, Szent Benedek-kápolna (1988), amely egy korábban lavina által elsodort bencés templom helyére épült. Helsinkiben található a Kamppi Csendkápolna (2012), mintegy ellenpontozva a városi rohanó életet. Nyugat-Európában, ha be is zárnak templomokat vagy átalakítanak, a modern kápolnák jelzik, hogy az emberek szívében megvan a vágy a szakrális helyek iránt, ahol a Szenttel találkozhatnak – zárja írását drd. Faragó István. (8-9. oldal)
110 éve született Venczel József, Isten szolgája Márton Áron munkatársa – 2. rész. Márton Áron püspök útitársa, munkatársa az egyetemi tanár: életük 1939-től 1945-ig. Az üldöztetések és a börtön részben mindkettőjük életútját mutatja 1946-tól 1967 novemberéig. A hitvallók hattyúdala a kölcsönös nagyrabecsülés és tiszteletadás megnyilvánulását látjuk. Mindketten a csíki katolicizmustól útravaló erős lelket, acélos öntudatot és bátor aszketizmust kaptak. Isten kegyelméből mindketten sokakat az igazságra oktattak, és életük a gerincroppantó időben olyan eget-bíró tett volt, hogy tündökölnek örökké nemcsak a magyarság egén, miként a csillagok (vö. Dán 12,3). (10-11. oldal)
Betlehemes történet – Ez a kis színmű alkalmas a kis plébániákon, filiákban felnövekvő gyermekek részére, legalább 11 szereplővel + ahányan vannak, meg tudják jeleníteni karácsony titkát. (12-13. oldal).
Karácsonyi történet – Tanulságos tanító történet nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtt férfiaknak, családapáknak is. Isten, aki kis gyermekként jött közén Betlehemben, ma is ad nekünk jeleket. (14-15.o.)
Karárcsony éjszakájaHol van a magasság, és hol van a föld? Erre a kérdésre ez az éjszaka: Jézusnak, Isten egyszülött Fiának megtestesülése megdöbbentő választ ad. Ehhez kapcsolódik P. Barsi Balázs másik üzenete: A Szent Család Akár tetszik, akár nem, férfi és nő, szülő és gyermek kapcsolatába, viszonyulásaiba is beférkőzött az eredeti bűn, és Istennel szakítva a személyes létezés szintjéről a birtoklás világába csúsznak... Minden család szeretete, csak Ábrahám hitével és bizalmával járva tud megtisztulni úgy, hogy mindent oda tud adni Istennek. (16. oldal)
Szent István első vértanú – Dr. Bakó Mária Hajnalka kvíze, a jeruzsálemi ősegyház világába vezet. Derűs oldal – a 45 éves házasembereknek is támad ünnepteremtő ötlete. (18. oldal) A Keresztrejtvény-ben Szent Pál apostol Isten akaratáról mondott kijelentése rejlik. Megismerjük novemberi megfejtőinket, a nyertest és a lap támogatóját. A lapot Mindig új kisdedet – Keresztúri Dezső karácsonyi verse zárja.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése