Az 1789-es francia forradalom után az a tréfa járta, hogy az ökrök
mentették meg a vasárnapot. A rémuralom a hetekre való időbeosztást is
eltörölte, s helyette a naptizedet, a dekádot vezette be, így csak minden
tizedik nap volt csak a pihenés napja. De az állatok nem bírták a kilenc napos
munkát, s az emberek sem. A rémuralom emberei, akik Franciaországban mindent
megtehettek, abban mégis tehetetlenek voltak, hogy az az embereket 9 napon át
dolgoztassák, minthogy sem az embereknek munkaereje, sem az állatoknak
munkabírása nem elégséges az ilyen meg nem szakított, hosszú munkához. Ezért mondták
élcelődve a franciák, hogy a vasárnap eltörlését a francia ökrök akadályozták
meg.
Charles de Montalambert (1810 - 1870) francia író, politikus és bölcselő,
aki 1857 után konzervatív felfogásúvá lett, azt mondta: „Vegyétek el az embertől a vasárnapot, és állattá lesz.” Áll ez
megfordítva is: Adjátok meg az embernek a
vasárnapot és Istenhez külditek.
 |
| 2018. május 20. Bérmálás - Fotó: Jochom Zsolt |
Morus Szent Tamást 1535-ben, VIII. Henrik börtönbe záratta, mert második
házasságát nem ismerte el érvényesnek. A kancellár minden vasárnap felvette
ünneplő ruháját a börtön cellában is. A börtönőr megjegyezte: „De hiszen hiába öltözködik, mert nem látja senki.”
Erre ezt válaszolta: „Nem az
emberek kedvéért, hanem a szent nap miatt teszem.” Azóta el is nyerte égi díszruháját, s az égben örök
vasárnapot ülhet.
Tekintsünk önmagunkba: hogyan ünnepeljük meg az Úr feltámadásának napját?
Valóban az Istennel való találkozásunk és a közösségünk születésének kezdete a
vasárnapi szentmise? A népi bölcsességet is jó lenne megfontolni: „Amilyen a vasárnapod, olyan lesz a halálnapod!”
Ezért is legyen a vasárnap Krisztus Urunkkal, a családdal
és az egyházzal való találkozásunk napja. Legyen Isten dicsőítés, amely elsegít
egykor az igazi nyugalomhoz, amikor megpihenünk fáradalmainktól Istenben.
A MAI AMERIKA - című könyvből, amit Dr. SZABÓ JÁNOS jelentetett meg a SZENT ISTVÁN TÁRSULAT kiadásában 1935 október 28.-án.
Kiváló törzsfőnöknek, az „Utolsó Mohikánnak” unokája, nagy barátja a magyaroknak. Több ízben járt már Magyarországon. Egyik európai útjáról hazatérve, 1927. január 27-én beszédet is tartott volt híveimnek a trentoni templomban és ez alkalommal a következő emlékezetes szavakat mondta:
- Ismerem édes hazátokat, szép Magyarországot, melynek népe, a magyar nép, szintén „noble race” (nemes faj), mint az én népem, az indián. . . Messzi kiválik a többi európai népek közül, mert csak kevés nemzet dicsekedhetik ezeréves múlttal s oly régi kultúrával, mint a magyar. . . Találóan mondta egykori elnökünk, Theodore Roosevelt, magyarországi látogatásán, hogy az egész világ adósa Magyarországnak, mert meggátolta a barbarizmus terjedését és saját testével védte meg a nyugat-európai civilizációt. . .
- Ez az egyik oka, hogy tisztelettel adózom a magyar nemzetnek és szeretem a magyar népet. De van egy másik oka is s ez a mi közös sorsunk. Néhány évszázaddal ezelőtt az indiánoké volt egész Amerika, de jött a fehér ember és galádul elvett mindent tőlünk. A nagy országból csak a rezervációkat hagyták meg nekünk. . .
- Így tettek a magyar testvérekkel is. A végzetes világháború után Magyarország az idegen népeknek lett prédája. Igazságtalanul elrabolták az országnak nagy részét és csak a kis Csonka-magyarországot hagyták meg neki. . . A hazájukat sirató magyarok jajkiáltását mi a legjobban meg tudjuk érteni. . . Azért részvéttel osztozunk sorsotokban és együtt érzünk veletek a nagy veszteségben. . . Hirdessétek ti is a magyar nemzet igazát, maradjatok hűek az idegenben is kedves szülőhazátokhoz és senki se szégyellje magyar voltát, amint én sem szégyenlem, hogy indián vagyok. . .
Beszédközben forró könnycseppek hullottak szeméből. E könnyek a nemesszívű, becsületes indiánnak, az igazi amerikainak könnyei voltak – Magyarországért. . .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése