2018. 07. 05.

Bemutatkozás


-  Szeretettel köszöntelek a Szent Kereszt Főplébánia kántoraként. - Légy szíves mutatkozzál be a híveknek.
-    - A nevem Tankó Nándor, 1994-ben születtem Gyimesfelsőlokon.  Két éves voltam, akkor édesanyám autóbalesetben meghalt. Édesapám a vasútnál dolgozik. Az I-VIII. osztályt az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceumban jártam, majd a IX.-XII. osztályt a gyulafehérvári Gróf Mailáth Gusztáv Károly Teológiai Líceumban végeztem 2013-ban. Ugyanakkor kántori képesítést is szereztem.
-   - Merre vitt utad Gyulafehérvárról?
-  - 2013 őszétől a dévai Szent Antal plébánia kántora lettem, ahol a templomi szolgálat mellett a kórust is vezettem. A dél-erdélyi közösségben nagyon jól éreztem magam.
-  Mi vezetett abban, hogy Csíkszeredába jöjj?
-  - Még az év elején elhatároztam, hogy ha alkalom kínálkozik, akkor visszajövök Székelyföldre. Mikor hallottam, hogy kántort keresnek a Szent Kereszt egyházközségben, akkor megpályáztam ezt az állást. Meghallgattak, és július 1-jével alkalmaztak. Feladatomnak tekintem az egyházi énekek tanítását, hogy azzal Isten dicsőségét és az embereket szolgáljam.
-   Isten segítsen jó szándékodban!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése