2018. 07. 06.

Küzdelem a Batthyáneum könyvtárért

Július 4-én elutasította a Gyulafehérvári Táblabíróság első fokon a Gyulafehérvári Főegyházmegye keresetét a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyében.


A táblabíróságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bíróság elutasította a Jakubinyi György érsek által képviselt Gyulafehérvári Főegyházmegye keresetét, amelyet az Egyház azt követően terjesztett be, hogy a román kormány egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért felelős restitúciós bizottsága elutasította a katolikusok visszaszolgáltatási kérelmét.
A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. Az ítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, az ügy várhatóan a legfelsőbb bíróságon folytatódik.
A restitúciós bizottság 2015 novemberében utasította el az Egyház visszaszolgáltatási kérelmét, amely a Batthyáneum könyvtárra és az annak legfelső szintjén levő csillagvizsgálóra vonatkozott. Komáromi Attila, az Egyház ügyvédje korábban az MTI-nek elmondta: az épületet a román kormány 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel visszaszolgáltatta, amit 2002-ben a parlament törvényerőre emelt. A jogszabály tételesen rendelkezik a Batthyáneum és más ingatlanok visszaszolgáltatásáról, csakhogy a román állam intézményei nem hajtották végre azt.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012-ben bírságot rótt ki a román államra, amiért 14 év alatt nem értesítette az Egyházat arról, hogy milyen döntést hozott a Batthyáneum ügyében.
Az Egyház álláspontja szerint a könyvtárat és a csillagvizsgálót Batthyány Ignác püspök végrendeletileg a Római Katolikus Egyházra hagyta, és a végrendeletben szereplő „Erdély provincia”, amely alapján a román állam jogutódként lépett fel, az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelenti.
Ezzel szemben a román állam azt állítja, hogy a püspök nemcsak az Egyházra, hanem Erdélyre is hagyta a könyvtárat, Erdély pedig ma Románia része, ezért a román államot illeti meg a tulajdonjog.
Forrás: MTI
Fotó: Maszol.ro
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése